Adam Sandler most nem a haverjaival, hanem a lányaival pakolta tele új vígjátékát, amivel mi is jól járunk, még akkor is, ha ehhez egy Anne Hathaway-vígjáték sztoriját kellett lenyúlnia.
A beszélő fütykös ötletével operáló német Hangyák a gatyában-filmeket olyan alkotók fazonírozták át, akiknek jobb a stílusuk és a humorérzékük, így a folytatás a Netflixen is helyet kapott. Kritika.
Hősnőnk úgy dönt, nem neki való a kémek és orgyilkosok világa, így új néven kezd új életet kisvárosi gimnazistaként, de rá kell jönnie, hogy a tinik élete is van olyan nagy aknamező, mint a titkosügynököké!
Ők nem tudják, de mi tudjuk, hogy mire való apu szobájában az életnagyságú baba, a furcsa játékok és a különös bogyók, és részben ettől olyan fergeteges ez a nem tiniknek való tinivígjáték!
Kamaszkorunk egyik legkedvesebb romkomját 1995 júliusában mutatták be – azaz pont annyi idős, mint a PORT.hu. Ennek örömére összeszedtünk tíz érdekességet a forgatás kulisszái mögül.
2004. április 30-án, azaz már tizenhét éve mutatták be az amerikai mozik ezt a találó tinivígjátékot, ami több fiatal vagy legalábbis addig kevésbé ismert színésznőt indított el a pályán. Megnéztük, mi történt velük azóta.
Még csak február van, jönnek majd új versenyzők is, de az év eddigi legpocsékabb vígjátékát a baráti Lengyelországban készítették, egy túlkoros tinivígjátékba oltott humortalan horrorparódiát.
Bár hősnőnk tényleg művi vetélésre igyekszik, a film valójában egy barátság, és nem a műtét története, és ha vannak is kevésbé sikerült epizódjai, nagyon szerethető.
Három fiatal gyerekszínész, Jacob Tremblay, Keith L. Williams és Brady Noon mesél arról, milyen is 12 évesen nagyon vicces, de nagyon bizarr dolgokat eljátszani.
Márpedig a hamarosan hozzánk is megérkező Jó srácok három főhőse az új, korhatáros előzetesben mást sem csinál, mint szexkellékekkel babrál, igaz, nem tudják, mire valók.
Shannon Elizabeth szerint a most húszéves tinivígjátéknak nem mindegyik része öregedett szépen – a vele forgatott ikonikus képsor például ma már nem számít szalonképesnek.
Olivia Wilde rendező(női) bemutatkozása tulajdonképpen a Superbad csajos verziója, de a történet egy rutinosabb filmes kezei között annál sokkal több is lehetett volna.
A Superbad csajos verziójaként emlegetik Olivia Wilde rendező(női) bemutatkozását, de a bulizni próbáló két könyvmoly kalandjai lehet, hogy ennél is jobbak és viccesebbek?