Színház

Macho men

színmű, szerb, 2014.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Az előadás a "férfiasság" fogalmát, illetve a különböző társadalmilag elfogadott, vagy éppen elutasított férfi-szerepeit mutatja be. Mindenki tudja, hogy milyen egy igazi (balkán) macsó: sármos, erős, bátor, domináns. Vagy mégsem? Hét fiatal srác Szerbiából, hétféle nézőpont és rengeteg helyzet, amiben férfiként kell helytállniuk. Most a színpadon ahelyett, hogy mások bőrébe bújnának, megmutatják, hogy miként látják magukat és a körülöttük élőket sajátos férfi-szemüvegükön keresztül. Az előadás szövege egyfajta kollázs; az alkotók és színészek személyes történeteiből, Steve Biddulph "New Manhood" című könyvéből, férfi-mozgalmi teoretikusoktól, valamint populáris szerb újságokból, internet-oldakról és TV-műsorokból származó idézetekből áll össze. A darab a "Young Men Initiative" Délkelet Balkán regionális projekt részeként valósult meg, mely elsősorban középiskolásoknak szóló programokon és tréningeken keresztül igyekszik elősegíteni, hogy a diákok egészséges és toleráns felnőttekké váljanak olyan társadalmakban, ahol sokáig a mindennapos erőszak jelentette a fiatalok egyik legfőbb szocializációs közegét.

Az egyik legnépszerűbb szerb hetilap, a "NIN", az év legjobb 3 színdarabja közé válogatta az előadást 2012-ben. A PatosOFFiranje színházi fesztiválon a MachoMen megnyerte a "Branislav B. Cubrilovic" díjat, majd a Fiatal Színházak Fesztiválján elnyerte a legjobb darabnak járó díjat is. A belgrádi Bitef Színházban eddig közel 50 alkalommal játszották a darabot, mely idén a magyar nézők előtt is bemutatkozik eredeti szerb nyelven, angol felirattal. Az előadás után közönségtalálkozóra várjuk az érdeklődőket, ahol az alkotói folyamat érdekességein túl, beszélgetünk arról is, hogy mit jelent férfinek lenni a mai szerb - és a mai magyar társadalomban, s szó lesz kifejezetten fiúkat és férfiakat célzó nemzetközi társadalmi projektekről is.

A(z) Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Hozzászólások