Magyarfutball, a 91. perc

Bakancslistához adom
magyar dokumentumfilm, 72 perc, 2006

Értékelés:

7 szavazatból
Szerinted?

A futballmérkőzés kétszer 45 percig tart. A játékosoknak ez alatt az idő alatt kell úgy beosztani az erejüket, úgy taktikázniuk, úgy felépíteni a játékot, hogy a 90. percre el lehessen dönteni: melyik csapat a jobb. A 91. perc már a hosszabbítás. A magyar futball már a 91. percnél tart. A fiatal rendező filmjében a miértekre keresi a választ. Miért volt jó valaha a magyar futball? Miért jók most mások? Milyen edzésterv alapján dolgoznak a mieink és hogyan a külföldiek? Mennyi mozdulatot kell megtennie egy játékosnak egy meccs alatt, és mennyit tesznek most a mieink?
Ilyen és hasonló látszólag csak szakembereknek érdekes kérdést boncolgat a film, és tesz egyben az átlagnéző számára is érthetővé. És végezetül néhány idézet:

"A magyar futballnak minden hátránya az utánpótlás képzésből ered" (Varga István - U19) "Mi ötvenhatban csináltunk egy forradalmat, ami 89-ben hozta meg az eredményét. Mikor lesz a magyar labdarúgásban forradalom?" (Móré Imre) "Én hiszek benne, hogy az a genetikai örökség, ami Puskásék idejében megvolt, mind a mai napig jelen van" (Jámbor László)

Talán mégsem a 91. percben vagyunk? Van még remény.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Díjak és jelölések

  • 38. Magyar Filmszemle

    2007
    Diákzsűri különdíja (első nagyjátékfilm): Muhi András Pires

Hozzászólások

Szerinted?
Moldávia bánata 2008 júl. 08. - 21:16:28
Senki ne higgye egy percig se', hogy az angolok is a jó fociért fektettek be a Fradiba. Az ingatlanért, s a késõbbi szép nyereségért. Aki nem hiszi, az járjon utána, hogy a Fradi is "miket" igazolt mostanában...
Humpy 2008 júl. 08. - 20:18:13
Ezt vajon azok is tudják, akik milliókat, lassan milliárdokat fektetnek be a magyar futballba??
10/10
real_madrid 2008 júl. 08. - 19:55:53 10/10
nem rossz, nem rossz. azért kiderül belõle egy s más: a magyar focisták sok esetben bunkók és nagyképûek. pedig nincs mire :( ez gáz.