Mi lenne ha?

Bakancslistához adom
The Majestic
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai-ausztrál romantikus dráma, 152 perc, 2001

Értékelés:

128 szavazatból
Szerinted?

Az 1950-es években a mozi aranykorát éli. Peter Appleton (Jim Carrey) forgatókönyvíró is részese ennek a sikerkorszaknak. Befutott ember, az álomgyár megbecsült tagja egészen addig, míg egy nap behívatják a hírhedt Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság elé. A vád szerint Peter részt vett egy kommunista gyűlésen. Feketelistára kerül és a filmstúdió is nyomban szerződést bont vele. Mindenét elvesztve Peter először kétségbe, majd egy igen szerencsétlen baleset folytán egy folyóba pottyan. A történtek során amnéziába esik, így nem igazán érti, hogy mit keres egy álmatag kisvárosban, Lawsonban. A lakók a mozitulajdonos eltűnt fiának vélik, sőt az eltűnt édesapjának és gyönyörű menyasszonyának is szent meggyőződése, hogy a már meggyászolt és eltemetett fiatalember tért vissza. Peternek fogalma sincs saját múltjáról, ezért joggal hiszi, hogy hazatalált. Eközben azonban a hatóságok sem feledkeznek meg róla és az emlékek sem maradnak örökké a feledés jótékony homályában.

Stáblista:

Szereplők

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
szucsgyula 2019 febr. 13. - 17:34:58 10/10
Nagyon jó film! Jim Carrey végre nem egy grimszoló, ócska ripacsot játszott benne!
6/10
pihes 2018 szept. 17. - 15:55:03 6/10
Az értékelés, a sok csillag aránya alapján, egy jobb teljesítményre számítottam.
Nem voltam a filmtől elragadtatva, de azért nincs vele baj.

6/10
9/10
St3vEn 2017 febr. 18. - 18:12:16 9/10
Nagyon jó film!
Nem vagyok egy romantikus dráma rajongó, de a Lesz ez még így se mellett, ez a másik amire azt mondom igen! Nagy kedvenc, és ez nem volt sikeres? :\\
Martin Landau nagyot alakított benne, csupa \"szív\" volt a filmben, de mindenki jól játszott.
barna pólós 2016 nov. 03. - 08:19:08 Előzmény csabaga
Azért ez után még kijött a 23-as szám, ami egy jó thriller, de azóta igazán jó filmje nem volt. Sok jó film nem tetszett már a közönségnek és a kritikusoknak.
csabaga 2016 nov. 02. - 12:28:54
Sajnos a közönségnek és a kritikusoknak sem nagyon tetszett,így Carrey visszatért a komolytalankodáshoz.
barna pólós 2016 nov. 02. - 08:01:55
Hatalmas film, különleges, lassú stílusa van, szerintem jobb, mint az Ember a Holdon vagy bármelyik Jim Carey-film, talán a Dumb és Dumbert leszámítva. Aki szerint a zseniális Carey-nek csak olcsó poénjai vannak és nem tud mást játszani, az csinálja utána. 10/10, bár egyeseknek, úgy látom, nem jött be.
10/10
elvisz59 2014 máj. 21. - 13:50:08 10/10
Borzasztó olvasni a sok Jim Carrey-fan nyafogását.Aki a grimaszoló, fenekével zenélõ Jim Carrey várta, az csalódott. Valóban a filmben nincs lepényevés,, zsákbafutás, seggberúgás. Ez a film nagyszerû, kitûnõek a színészek, élén Jim Carreyvel, akinek ez az alakítása benne van a top3-ban: az Ember a Holdon és Egy makulátlan elme örök ragyogása mellett. 152 perc, de minden perce jó. Nincs értelme hibákat keresgélni. Erõsen ajánlott. 10/10.
cellasto 2013 dec. 22. - 19:02:00 Előzmény Pobeda
az egy borzalmas film szerintem.
ha már dráma és Jim carrey,akkor inkább ember a holdon...
7/10
Attaca 2013 máj. 29. - 23:12:07 7/10
Amerikai. Röviden ennyi. Kicsit szirupos, de szerintem még a szerethetõ kategóriában van. Kedves a történet, érdekes Jim Carreyt ilyen szerepben látni, emiatt is megéri megnézni szerintem, nagy dolgokat ne várjon az ember. 10/7.
10/10
merkel 2013 jan. 31. - 17:14:13 10/10
Pedig nagyon jó film, ezt az értékelése is mutatja. A történetet nem mondom el, mert spoiler lenne, de nagyszerû az alapszitu, a vége pedig nagyon drámai. A legjobban a megvilágosodós rész tetszett a moziban, az hátborzongató volt, és persze a vége is, de a hidas és a bálos rész is jó volt.
lotto 2013 jan. 16. - 13:50:51
Látom nem vagyok egyedül, h. nekem se tetszett, igazából néhol bele is tekergettem, mert szenvedés volt ez a movie.
1/10
csanyi82 2012 okt. 26. - 00:52:09 1/10
Még mindig nem láttam borzasztóbb filmet, pedig már jó ideje, hogy láttam. Hiába na, ezt a szart nehéz ûberelni.
makailaci25 2012 szept. 16. - 16:38:10
MI LENNE HA ilyen széklet filmet nem csinálnának. Az az idétlen háttér"zene" csak a jel/zaj viszonyra van jó hatással.
Schefflera 2012 szept. 16. - 14:36:43
Hát, ez a világ legrosszabb filmje...
Jim Hacker 2012 szept. 16. - 13:47:35
Teátrális moslék film. Jól passzol hozzá a semmitmondó gügyögõ háttérzene.
8/10
Naphinel 2012 aug. 20. - 22:30:33 8/10
A film remek, bár lassú, ám egyáltalán nem véltem vontatottnak.
A vége csupa klisé, ami gáz, és teljesen megtörte a korábbi egyszerûséget.

Ezért nyolcat adok neki, pedig lehetett volna 10 is.
10/10
merkel 2012 aug. 20. - 15:29:23 10/10
Szerintem meg egyértelmûen jó film (9/10), és érdekes a sztori. Ez a 8.5-ös osztályzat sem lehet véletlen. Az igaz, hogy nagyon lassan folyik és hosszú (2 és fél órás), kevés a történés. De épp ebbõl a szempontból is érdekes a film, hogy lassabb, mint a többi film. Pl. ahogy Luke elmegy reggelizni a partról, szép lassan. A vége tényleg giccses, de nagyon ütõs, ez a legjobb része. Nekem ez a film sokkal jobban tetszett az Ember a Holdon-nál és a hasonló Jim Carey-filmeknél.
Egyébként magyar vonatkozás a plakát Ferenc Árpád feliratán kívül, amikor a Második magyar rapszódiát játsszák a zongorán.
7/10
-greghouse- 2012 aug. 20. - 14:34:05 7/10
Helyesbítek. A makulátlan elme is jó.
7/10
-greghouse- 2012 aug. 20. - 14:33:29 7/10
Pont az ember a Holdon miatt sem. Ugyanis láttam néhány felvételt az eredeti komikussal (Kaufman), és talán egyszer elmosolyodtam rajta. Baromi ellenszenves volt. Csinálnak egy ellenszenves komikusról egy még ellenszenvesebb színésszel egy filmet, az tõlem bármirõl szólhat, nem fog tetszeni. Carrey egyetlen jó filmje (de az tényleg jÓ szerintem a Truman show.
Sajnálom, én nem tehetek róla, hogy nem szeretek bizonyos színészeket. Talán ha nem az Ace Ventura meg a Maszk általam nézhetetlen, gusztustalan és olcsó fintorgásaival, altesti humorjaival, grimaszaival kezdi, nem utálom ennyire, de azzal kezdte. Kár.
Pobeda 2012 aug. 20. - 13:39:32
Ezt azért még érdemes tõle megnézni:
Egy makulátlan elme örök ragyogása
Összes hozzászólás