Színház

Mirandolina

vígjáték, magyar, 2001.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Mirandolinát nem kell részletesen bemutatni, hiszen ez az egyik legismertebb és legtöbbször játszott Goldoni-darab. Egyike azoknak a daraboknak, amelyek alapján Goldonit egyesek "olasz Moliére"-nek, mások "olasz Beaumarchais"-nak nevezték. Ezek az állandó jelzők megtisztelőek, ám az írói életmű leegyszerűsítéséhez beskatulyázásához is vezetnek. E leegyszerűsítés alapján hol csak a könnyed mulattatót, legfeljebb a színpadi újítót látták és látják benne, hol pedig forradalmárt. Az író valódi értékét és jelentőségét Kosztolányi Dezső - Goldoni velencei rokokó szobráról elmélkedvén - így fogalmazta meg: "Íme, egy jó megfigyelő, aki huncutul összecsippentett, éles szemével mindent lát, az otromba és piszkos csőcseléket éppúgy, mint a finomkodó és romlott nemesurakat, de nem mond ki mindent. Gúnyosra fodorodó, elmés ajkán látni, hogy sok titkot a bögyében tart. Bölcs ember. Tudja, ha a nobilékkel összetűzne, könnyen leüthetnék okos fejét, mely pedig oly élvezettel ül kissé kövérkés nyakán. Azzal a bottal, mely kezében van, csak sétál. Komolyan nem igen ver meg vele senkit. Legföljebb megfenyegeti azt, akit lehet. Nem is bot ez. Csak afféle sétapálca. Mégis forradalmár ez a kedélyes, derült bácsi: egy színpadi zendülő, egy drámai előfutár, aki elsőként szakít a commedia dell' arte hagyományaival, a maszkok alá csínján odacsempészi a népet, a gondolásokat, a halszagú kofákat, a hetrefüles inasokat, akik a mindennapi élet nyelvét beszélik, s fölszabadítja őket, polgárjogot ad nekik, minekelőtte elkövetkezik a forradalom".
A Mirandolionát úgy szokás tekinteni, mint amelyben a becsületes és tiszta plebejus meg a józan és fifikás polgár győzelmet arat a levitézlett és tényleges értékeket létrehozni már képtelen nemesség felett - s amely győzelem mellesleg, férfiak és egy nő játékos harcában testesül meg. A darab Magyarósi Gizella fordításában kerül a közönség elé.

A(z) Győri Nemzeti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2000. október 7., Győri Nemzeti Színház

Stáblista:

Szereplők

Mirandolina (a fogadósnő)
Ripafratta lovag
Forlipoppoli őrgrófja
Albafiorita gróf
Fabrizio (a fogadó pincére)
A lovag szolgája
Másik szolga (a grófnál)
Ortensia (színésznő)
Dejanira (színésznő)

Alkotók

Hozzászólások