Monty Python Repülő Cirkusza

Bakancslistához adom
Monty Python's Flying Circus
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott angol tévéfilmsorozat, 33 perc, 1969

Értékelés:

128 szavazatból
Szerinted?

Több mint egy évtized után ismét Magyarországon a Monty Python Repülő Cirkusza! Amikor 1969. október 5-én a BBC bemutatta a Monty Python Repülő Cirkuszának első részét, a televíziós komédia történetének egyik legfényesebb fejezete kezdődött el. A következő öt évben 45 epizódot készítő Python csoport sikerének titkát nem nehéz megfejteni: felszabadult humoruk egyedülálló és utánozhatatlan.

A Repülő Cirkusznak sikerült az, ami csak kevés alkotásnak adatik meg: három évtized elteltével is töretlenül népszerű, s ez annak köszönhető, hogy bár tipikusan angol, mégis a világ bármely pontján élvezhető.

Magyarországra a kilencvenes évek közepén jutott el, és azóta is kultikus tisztelet övezi, ennek kiváló bizonyítéka a csapat filmjeinek DVD kiadása, valamint a filmek és a sorozat szövegkönyveinek megjelenése. A hatalmas rajongótábor miatt mindenképpen nevezhetjük őket a komédia Beatlesének, bár ellentétben a gombafejűekkel, ők sosem fognak lovagi címet kapni az angol királynőtől: ahhoz túl sokat viccelődtek Őfelsége rovására.

Évadok:

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
Ahoj poplacsek 2023 okt. 30. - 16:01:03 10/10 Előzmény sawyerx
A halálos vicc, skóttá változó angolok, bycicle repair man, tele van jobbnál jobb jelenetekkel. Mindezt a televíziózás őskorában hozták össze, amikor még minden képanyag kínosan banális és mai szemmel jobbára értelmezhetetlen tempójú, vágású és mondanivalójú volt. És még annál is régebben csinálták, mint amikor nálunk még a kiskabos és a szuhay borította ki a nézőket, de azt is csak szilveszterenként. Úgyhogy én elnézem nekik a gyengébb bejátszásokat, amikből akad bőven persze.
7/10
sawyerx 2023 okt. 30. - 13:50:52 7/10
Az első évadot imádtam, a második még jó volt, aztán a harmadiknál kifulladt, nem csodálom, hogy John Cleese kiszállt. Nem való mindenkinek, én személy szerint sokat röhögtem a 45 rész alatt, de bőven akadtak kínosan fapados jelenetek, amik után kellett egy kis idő, hogy jöjjön a következő rész.
Összességében tényleg korszakalkotó és zseniális, amit ez a pár ember leművelt + hihetetlen belegondolni, hogy egy-egy jelenetet hogy voltak képesek felépíteni és vágás nélkül eljátszani, arról nem is beszélve, hogy nem röhögték el magukat. A két kedvencem a favágó dal és a duplán látó faszi expedíciós toborzása, de a vandál öreglányok és a foggyos olimpia se semmi. Kíváncsi vagyok, ha manapság adja a tévé, megvágják-e a politikailag inkorrekt részeket.

7/10
septimus 2016 júl. 14. - 20:29:31
Döbbenet az arcon!

Tegnap este futottam bele az M2-n a Repülõ Cirkuszba. Ez már egy újabb változat, vadonatúj feliratot hegesztettek rá, nem kell már azt a régi csúnya, Galla-féle förtelmet nézni. Egy apró baj van csak vele: nem lehet elolvasni. Nincs ugyanis semmilyen effekttel elválasztva a háttértõl. Egyébként semmi baja.

Ja, és a Proust-összefoglalóból a cenzúrázott változat került bele, ki is pontozták az ominózus szót... (igen, azt: maszturbálás) A poén így elszállt, de a bosszúság megmaradt.
10/10
ceia 2016 jún. 30. - 00:30:14 10/10
Persze, jó az eredeti nyelv, de akkor is jobb lenne minõségi szinkronnal. Amíg olvasom, lemaradok a képi tartalmakról, humorról, ami ugyanúgy része a shownak. Esetleg adhatnák mindkét módon, lehetne ismétlés is, és az akkor feliratosan.
Anditos 2016 jún. 09. - 08:49:40
25 éve adták le elõször. Azért nem elõbb, mert nem volt még Galla, akinek a humora épp egy rúgóra jár a Pythonékéval, és így zseniális fordítást kaptunk tõle. :) Az idõ nem járt el felettük, ahogy a Volt egyszer egy vadnyugat c. filmen, vagy Verdi zenéjén sem fog soha. Ami régi, nem feltétlen poros és rossz, sõt.
A Gyalog Galoppot már sokkal elõbb játszották nálunk (zseni volt az is, aki azt fordította), és aki akkor látta, máig emlegeti a poénokat. Én is, ahogy a Pythonokét is. És ahányszor mûsorra tûzik õket, új rajongókat szereznek.
10/10
5i 2016 jún. 09. - 02:09:22 10/10
Abszolút nem járt el felette az idõ. Örök klasszis! Zsenik mûve! Ennyi!
arnyszemet 2015 szept. 26. - 09:26:07
vagy 20 éve meg azért adták le mert...
tdk 2014 dec. 09. - 18:57:13 Előzmény Diablo72
Ja, rájöttek, csak épp össze-vissza tologatják, legutóbb ki is ment a fejembõl, hogy már 0:15-kor lesz, így lemaradtam róla. A Bond elõtt láttam az elejét, aztán annyi - de amúgy is, éjjel már fáradt az ember ahhoz, hogy ezt rendesen élvezhesse. A Bondot kéne a szokásos szombat esti idõpontban, 21:30-kor kezdeni, vagy maximum a Pythont egybõl utána, illetve inkább kis csúszással, kb. 23:30-kor ismételni. Jelenleg úgy fest a dolog, mintha az utóbbi rajongóit akanák vasárnap délután is a TV elé kényszeríteni (a Pythont jó idõben nézve a Bond, hacsak részben is - de ennek mi értelme...? - marad másnapra).
Sebhelyesfarku 2014 okt. 17. - 23:26:50 Előzmény Nyakiglábkampó
Nincs rossz vicc, csak kevés kannásbor.
10/10
Diablo72 2014 szept. 22. - 10:04:28 10/10
Na mi az drága mádzsár televízió, rájöttünk hogy nem kéne ütköztetni Dzsémsz Bonddal így aztán még egy ismétlés is belefér?
10/10
Semprini 2014 szept. 13. - 17:25:23 10/10
Mint tudjuk, mindenkinek egyesegyedül a saját ízlése a mérvadó és egyetlen film sem tetszhet mindenkinek egyformán, még a legzseniálisabbak sem. Ha neked nem jön be a Monty Python, nem kell vele kísérletezni, bõven marad elég rajongójuk így is. Én minden egyes epizódot legalább 15-ször láttam, eredeti hanggal és szinkronnal egyaránt, a mozifilmeket pedig annál is többször, és megunhatatlannak tartom, idõrõl idõre újra elõveszem. Pythonék a maguk mûfajában (amely az angol abszurd humor) az utolérhetetlen csúcsot képviselik, utánuk nem jött senki, aki csak megközelítette volna õket, bár próbálkozások akadtak (pl. Stephen Fry és Hugh Laurie is csinált hasonló mûsort).
Nyakiglábkampó 2014 szept. 13. - 16:16:02
Pókocskám
segíts nekem,kérlek,Monty,Brian élete,Gyalog galopp,kb.10-szer futottam neki ezeknek az egyesek szerint kultikus filmeknek de 5-8 percnél tovább nem bírtam nézni,annyira régimódi,gyenge a humoruk,hogy ki nem mondhatom.Jelzem Stan és Pan-on,Chaplin-en,Buster Keaton-on nõttem fel,54 éves koromig végig kísért a világ összes humora,mind bejön nekem(az angol humor is!)De ezek a Monty Python-os srácok és humoruk nagyon nem.Hogy a francba' lehet?Mit csináljak,hogy bevegye gyomrom ezeket az alkotásokat?Köszi.
10/10
vizipok56 2014 szept. 13. - 15:47:08 10/10
Ha humor, akkor a zseniális ötösé az ötös! SENKI még a nyomukba sem léphetett azóta sem - és gyanítom, az elkövetkezendõ párszáz évben sem!!! Gyenge próbálkozások voltak, de attól normális ember csak hányt (galla és okádéktársai) Õk emelték olyan magasra a "humor" mércéjét, hogy azt nehéz lesz bárkinek is elérnie!!!!
10/10
ceia 2014 aug. 16. - 21:05:22 10/10
Na ez már ott van a szeren! :D
10/10
offtopic
Grigorij 2014 aug. 15. - 12:12:06 10/10
A "Mizó" vaj a legjobb a világon, 50%-al több vagy kevesebb van benne!
10/10
orgyen 2014 jan. 02. - 00:09:41 10/10
Bocs, a 2007-es DVD-k szinkronozásai közül kihagytam a "Brazil"-t.
10/10
orgyen 2014 jan. 02. - 00:07:27 10/10
Szerintem legjobb rész: "A választások éjszakája"
Ezüstérmes: "Mr. Neutron"
Bronzérmes: "Viktoriánus felolvasó est"

Persze nagyon nehéz választani, mert a maga nemében mindegyik kiváló.
Ezért 2006 óta megvan DVD-n a teljes sorozat (13 db DVD, angol hang, angol-magyar felirattal). A DVD sorozat eredeti kiadású, Gilliam grafikákkal a menüben, én csak a magyar feliratot tettem rá. A magyar szinkron nem érdekel mert csapnivaló.
Viszont az egész estés filmjeik esetében jó a szinkron is, ezért készítettem el 2007-ben "Az élet értelme" majd ezt követõen a "Jabberwocky" és az "Idõbanditák" szinkronos DVD-it is. A zenei részeket az angol eredetibõl emeltem át és be lehet állítani hogy magyar szinkron esetében a dalok feliratosak legyenek (választhatóan angol vagy magyar). Épp ezért ÍGY alakítottam át a gyári "Gyalog-galopp" és "Brian élete" DVD-ket is még 2007-ben.

Akiknek valamelyik rész vagy az egész estés filmjeik valamelyik jelenete nem tetszik, azoknak azt üzenem hogy:
- fel kell nõni hozzá,
- nagyon sok olyan poénjuk van amihez széleskörû ismeretek szükségeltetnek. Aktuális esemény ill. a történelem, irodalom, vallások, mûvészettörténet stb. körére vonatkozó utalások miatt. Ezért ahányszor megnézem mindig találok benne új dolgokat és sok esetben azok a legjobb poénok amelyek elsõre érthetetlennek tûnnek, de ha utánanézek a háttérnek nagyon ülnek.

A szabad szolgáltató választásról szóló reklámot nem szabad összetéveszteni a valósággal. Hiába reklámozzák hogy válaszd ezt vagy azt a szolgáltatót, a valóságban le vannak osztva a lapok, mégpedig a helybeli polgármesterek által (ki kitõl kapja a "sikerdíjat")
Bp.-en lakom az I. kerületben és hiába szeretnék bármilyen szolgáltatót CSAK a upc-t választhatom. Mûholdas antennát sem szerelhetek fel mert azonnal leszerelik és ha ugrálok még meg is büntetnek (már elõfordult), városképre hivatkozva és ez jogilag le van szabályozva az Õ javukra. Hát ÍGY néz ki a "szabad választás lehetõsége" a gyakorlatban.
DjMcMaster 2013 nov. 22. - 23:41:21
Annyira éjszaka van, hogy senkit sem érdekel az, hogy a hosszú Õ Û betûket szóközzel jutalmazza a felirat? Azt hittem egyszeri hiba, de a Comedy elõjelzõ feliratában sincsenek hosszú karakterek, azokat másik karakterkészletbõl pótolják. (A PS csinál ilyet.) Elég amatõr munka!
offtopic
zottyo534 2013 aug. 19. - 13:23:55
De miért is akarnék õszinte lenni.
offtopic
zottyo534 2013 aug. 19. - 13:23:30
Ha õszinte akarnék lenni, azt mondanám, hogy azért kezdtem el felrakosgatni, hátha olyannak is megjön a kedve a megosztáshoz, akinek megvan jobb minõségben. Ha nem jelentkezik ilyen, akkor milliós nézettség körül a maradék 19 videót szaporábban teszem majd fel.
Összes hozzászólás