Naphosszat

Bakancslistához adom
magyar dokumentumfilm, 50 perc, 2009

Értékelés:

3 szavazatból
Szerinted?

Az eddig Magyarországon leginkább színészként ismert Kolovratnik Krisztián most rendezőként áll elénk Naphosszat című dokumentumfilmjével. A film főszereplői Törőcsik Mari, a magyar színjátszás Európa szerte ismert színésznője és Anatolij Vaszilijev, korunk egyik legjelentősebb színházi rendezője.

A film - szereplőkben és témában egyaránt - kuriózumot tár elénk. Törőcsik Mari a fizikai-, Anatolij Vaszilijev pedig alkotói halálából feltámadva találkoznak ismét közös munkájuk során. Testközelről pillanthatunk bele egy mű születésének folyamatába, végigkövetve élet-halál harcaikat. Hogyan lehet önazonosnak maradni a mai világban? Van-e létjogosultsága a valódi értékeknek? Hova tart ma az európai színházi kultúra? Ezekre a kérdésekre keresi a választ korunk két élő színházi legendája. Pillanatképeket láthatunk egy olyan színházról olyan alkotókkal, akiknek eszméi talán már utópisztikusak, ugyanakkor szükségszerűek a mai világban. Erre pedig nincs jobb eszköz, mint ők maguk és a kettejük között feszülő alkotói harc - ami szellemi örökséggé formálódik a következő generációk számára.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
Torolt Felhasználo 2016 márc. 20. - 11:59:21
De ki a fene az a Töröcsik Mari?
És miért adnak el egy interjút-elõadásreklámot filmként?
Kolorfilm 2011 febr. 24. - 00:22:40 Előzmény feketevipera
Kedves Feketevipera! Igyekszünk odafigyelni a visszajelzésekre, mert bizony könnyen elõfordulnak apróbb hibák. És a visszajelzéseknél maradva, a filmmel kapcsolatban is szívesen fogadjuk a nézõi véleményeket, hiszen ez további visszacsatolás az alkotók számára. Még sok tartalmas filmet kívánunk Önnek!
feketevipera 2011 febr. 23. - 19:58:58 Előzmény Kolorfilm
Tisztelt Kolorfilm! Nem akartam senkit sem megbántani a "kirohanásommal", ezúton is bocsánatot kérek. Csak megpillantottam ezt a helyesírási hibát, és rossz szokásom, hogy szóvá teszem az ilyesmit. (Elõfordul, hogy hibák maradnak a szövegben, néha még a legaprólékosabb átnézés ellenére is, és kétségtelen, hogy elsõ felhevülésemben túlreagáltam a dolgot.) Mindenesetre köszönöm, hogy kijavítják az elírásokat. És valóban tetszett a film, örülök, hogy láthattam. Szerintem a "hogyan készült" gyakran legalább annyira érdekes, mint maga a produkció, hiszen itt az alkotók, a résztvevõk önmagukról is beszélnek, jelen esetben pedig külön érték a betegségébõl felgyógyult Törõcsik Mari vallomása és hihetetlen erejének megnyilvánulása.
Kolorfilm 2011 febr. 22. - 22:36:34 Előzmény feketevipera
Kedves Feketevipera! A helyesírási hibákat illetõen igaza van, sajnos elõfordul ilyen, ha valaki már sokadszorra olvassa ugyanazt a szöveget. Az orvoslás pedig már úton van, hamarosan ki lesz javítva. Köszönjük a visszajelzést, és örülünk ha tetszett a film.
feketevipera 2011 febr. 07. - 20:37:58
Mindig izgalmas dolog látni azt, hogy hogyan is születik meg egy-egy elõadás, milyen elképzelések fogalmazódnak meg az elõadók és a rendezõ agyában. Hát még ha egy olyan színésznõt láthatunk, mint Törõcsik Mari.
Amúgy pedig az ismertetõn elszörnyülködtem, hiszen azt láttam leírva, hogy "európa szerte" (!!!!!). Kérem, nincs semmi igényesség abban, aki az ismertetõt írta? Most már bárki írhat bármit és bárhogyan? A helyesírás már nem is fontos? (Amúgy az utolsó két mondatban kimaradt egy-egy vesszõ, de ez az elõbbihez képest csak kisebb probléma.) Borzalom.