Színház

Néró

színmű, magyar, 2016.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Már első darabja a Magyar Nemzeti Színház repertoárjában szerepelt. A genfi Magyar Tájékoztató Könyvtár igazgatójaként sok magyar író, képzőművész és muzsikus genfi ösztöndíját segítette. Később a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított, valamint a Nemzeti Színház dramaturgjaként dolgozott. Mindkét állásából egy napon bocsátották el. 1974-1988 között a firenzei egyetemen népszerűsítette a magyar irodalmat.

A Néró mind a hét darabja ?jól megcsinált? egyfelvonásos (mi hármat játszunk el belőlük). A filozofikus kabaréjelenetek alapfeltevése, miszerint csak cinikus, erkölcstelen alakok élhetnek a Római Birodalom csúcsán, nagyon is hihető. A szokványos fordulatok nincsenek túlbeszélve, a szerző nem tartja szükségesnek, hogy az alakok álláspontját különösebben megindokolja: cselekszenek ? vagyis átverik a partnereiket ?, és ezt élvezik. Ősbemutatóját 1968-ban tartották a Madách Színházban, az eltelt fél évszázad nemigen fogott rajta.

A(z) Szegedi Nemzeti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2016. szeptember 30., Szegedi Nemzeti Színház

Stáblista:

Szereplők

Alkotók

Hozzászólások