Személy

Peter Ogi

előadó, zeneszerző, zene
1973-1978 - Budapest
Zeneakadémia - Zeneszerzés szak
A Spions zenekar alapító tagja, zeneszerzője, gitárosa. A Spions zenekart ma a magyar alternatív zene ősének tekintik, számaikat sok zenekar játszotta, és olykor játssza még ma is. Habár kevés felvételt hagytak maguk mögött, és kevés koncertet adtak, emlékük és a dalok önálló életet élnek.
1978-1982 - Párizs, London
1980 és 1982 között egy kislemez és egy album jelenik meg az EMI-nál, a szövegíró és a producer Malcolm McLaren (Sex Pistols) volt. Ebben az időben stúdiómunkákat is vállal, szintetizátor programozó Peter Gabriel csapataban.
1983-1990 - New York
1983-ban New York-ba költözik, ott két zenekart alapít (Ogi and the Backlash,
ill. Central Europe), melyek mind sikeres klubzenekarokká válnak. Zenei munkássága ebben az időszakban a korai világzenei irányzatokhoz sorolható, arab hegedű, afrikai ütősök szólalnak meg pop-rock zenekaraiban.
Abban az időben reklámfilmekhez ír zenét (IBM), zenészként és hangmérnökként dolgozik.
Amerikában született dalaiból a Bahia Kiadó jelentetett meg egy válogatás albumot (Songs).
1991-1996 - Budapest másodszor
1990-ben New York-i zenekarával, a Central Europe-al sikeres koncert adnak a Petőfi
Csarnokban. Ezzel egy időben érkezett Szász János meghívása a Zsötem c. film zeneszerzésére, így újra Magyarországra költözik.
Filmzenéket komponál, kiad egy szerzői albumot (Blaze), zenei producerként
dolgozik (Europa Kiadó), dalokat ír (Vincze Lilla).
1996-2007 - Betegség, gyógyulás, visszatérés

Diszkográfia:

O.G.I. (LP, EMI, 1980)
Resist Dance (SP, EMI, 1981)
Szédülés - (filmzene - Objektív Filmstúdió, 1990)
Zsötem - (filmzene - Hunnia Filmstúdió, 1991)
Songs (MC, Bahia, 1993)
Blaze (CD, Bahia, 1995)

Filmzenék:

Szédülés (1990, rendező: Szász János - játékfilm - Objektív Filmstúdió)
Zsötem (1991, rendező: Salamon András - játékfilm - Hunnia Filmstúdió)
Sawdust Tales (1996, rendező: B. Parishan)
Koko (1998, Muhi András - dokumentumfilm - Inforg Filmstúdió)
Flakon (2001 Kedves Lili - kisjátékfilm - Inforg Filmstúdió)
A pofon (2002, rendező: Dési András György és Móray Gábor - rövidfilm - Inforg Filmstúdió)
Csigaember (2003, rendező: Kollár László - animációs film - MyFilm)
Jocó (2003, rendező: Dési András György és Móray Gábor - rövidfilm - Inforg Filmstúdió)
Mi, szemüvegesek (2004, rendező: Takács Vera - gyerek tv-játék - TV2)
A 639. baba (2005, rendező: Dési András György és Móray Gábor - rövidfilm - Hunnia Filmstúdió)
Magyarfutball - A 91. perc (2006, rendező: Muhi András Pires - Inforg Filmstúdió)
Sziréna (2006, rendező: Novák András - Inforg Filmstúdió)
Kilátások (2007, rendező: Sólyom Miklós - Inforg Filmstúdió)
  • 2014
    Búcsú 8.0 zeneszerző zeneszerző (magyar tévéfilm, 20 perc, 2014)
  • 2012
    Örök mérték - Moholy-Nagy László művészete zeneszerző zeneszerző (magyar dokumentumfilm, 60 perc, 2012)
  • 2010
    Az utolsó kép 8.8 zeneszerző zeneszerző (magyar kisjátékfilm, 15 perc, 2010)
  • 2010
    A sírásó 1.5 zeneszerző zeneszerző (magyar játékfilm, 85 perc, 2010)
  • 2006
    Sziréna 7.5 zeneszerző zeneszerző (magyar kisjátékfilm, 12 perc, 2006)
  • 2006
    Magyarfutball, a 91. perc 10 zeneszerző zeneszerző (magyar dokumentumfilm, 72 perc, 2006)
  • 2006
    A 639. Baba 5.7 zeneszerző zeneszerző (magyar kisjátékfilm, 16 perc, 2006)
  • 2003
    Dixi 6.5 szereplő szereplő (magyar dokumentumfilm, 56 perc, 2003)
  • 2002
    A pofon 7.6 zene zene (magyar kisjátékfilm, 26 perc, 2002)
  • 2001
    Flakon zene zene (12 perc, 2001)
  • 1995
    Laci, Bonnie és Clyde 10 zeneszerző zeneszerző (magyar kisjátékfilm, 1995)
  • 1992
    Zsötem 6.6 zeneszerző zeneszerző (magyar filmdráma, 86 perc, 1992)
  • 1989
    Szédülés 9.0 zeneszerző zeneszerző (magyar játékfilm, 75 perc, 1989)
  • Mi, szemüvegesek 10 zene zene (magyar játékfilm, 52 perc)

Hozzászólások