Pol Pot megye punkjai

Bakancslistához adom
magyar dokumentumfilm, 55 perc, 2000

Értékelés:

24 szavazatból
Szerinted?

Tényfeltáró dokumentumfilm a nyolcvanas években legendássá vált CPg (Come on Punk group) együttesről. A zenekar neve sok félreértésre adott okot. "Cigánypusztító/püfölő galeri"-nek is nevezték őket. Mindez részben egy félillegálisan terjesztett hangkazettának, részben Erdős Péternek, a Hanglemezgyár igazgatójának volt köszönhető. A CPg a legelső punk- (és nem skinhead!) zenekarok közé tartozott Magyarországon. Ők voltak az akkori társadalmi-politikai rezsim számára a legreakciósabbak, a legpimaszabbak. "Pol Pot" (Csongrád) megye fiataljainak szövegei valóban naiv társadalombírálatként hatottak. ("Áll egy ifjú élmunkás a téren").

Dalaik nyers, anarchisztikus, egyetlen mondatában sem rasszista, viszont nyíltan kommunistaellenes, ellenzéki világnézetről árulkodtak. A Hatalom éppen ezért alaposabb és tényszerűbb ismeretekkel rendelkezett róluk, mint azok a bértollnokok, akik a gyűlölettől elvakultan hazudoztak a cenzúrázott sajtó hasábjain a CPg-ről, csupán azért, mert a zenekar nem óvatos szalonértelmiségi módjára fogalmazta meg rossz közérzetét.

A CPg tagjait két év börtönbüntetéssel jutalmazta a támogató-tűrő-tiltó rendszer. A filmben Haraszti Miklós (aki a szamizdat kiadásban megjelenő Beszélőben tudósított az első punk perekről), valamint Nagy Feró, Sebők János és Pálinkás Szűts Róbert elemzi a CPg-jelenséget.
Bemutató dátuma: 2000. március 11. Forgalmazó: Filmplus Filmgyártó Kft.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
Roger Madison 2015 márc. 31. - 16:04:15 10/10
Azt nem értem, hogy az alkotók, vagy a producer miért nem tölti már fel a YouTube-ra, jó minõségben? Mire vár? Már 10 éve itt könyörgünk, hogy szeretnénk látni rendesen. Mindenféle sz....r minõségben lehet csak megtalálni. Egyébként meg a kedvencem. Imádom a CPG-t, és itt lehet õket a legjobban megismerni, meg a kort is, amiben kicsinálták õket. Persze a legszebb az egészben, hogy bennük nincs feszkó emiatt. Pont annyira lazák maradtak, mint régen. Csodás emberek, remek film!
replihot 2010 jún. 16. - 09:47:04
Akinek szüksége lenne erre a filmre és nem tudja megvásárolni az írjon egy mailt: replihot222@hotmail.com
10/10
zetorka 2009 okt. 16. - 14:55:38 10/10
annyira szeretem ennek a filmnek a hangulatát. Mondjuk szinte semmi újat nem tudtam meg belõle, mert mire megnéztem már majdnem mindent összeolvastam róluk, lévén nagy kedvenceim. Emlékszem milyen kellemes meglepetés volt, hogy milyen jók a dalszövegek, amikbõl a rettenetes minõségû kazettákon szinte semmit sem lehetett érteni.
Lida85 2008 júl. 01. - 12:00:31
na, ezt az elõzõt privát üzenetnek szántam... nem megy ez nekem, bocs mindenkitõl!
Lida85 2008 júl. 01. - 11:59:27 Előzmény Shoot Gun
Szia!

Bocs a zavarásért, csak azt szeretném megkérdezni, hogy sikerült-e beszerezned a Pol Pot megye punkjait, és ha igen, honnan, mert én is arra vádászok, eddig sikertelenül...
Köszi.
Üdv
Linda
F_E_B 2008 márc. 06. - 10:43:41 Előzmény Partizanpunk
Mirol szeretnel targyalni?
Partizanpunk 2008 febr. 21. - 09:12:31 Előzmény Partizanpunk
igazán irhatnátok már
Partizanpunk 2008 febr. 19. - 09:24:20 Előzmény FEB1
Nekem is kéne!
már rég töröm magam h meglegyen de nincs meg:(
ha vkivel tudnék tárgyalni megköszönném:)
FEB1 2008 jan. 19. - 21:20:25
Bar elmult karacsony, azert egy kis kedvcsinalo a film elejerol:

Güzü:
Alakítottunk nyolcadikban egy zenekart... akkor... akkor találtuk ki ezt a "CPG" nevet "Cammon Punk Groupe" - "Cammon": tudod, hogy "Gyerünk...!" - ezt néztük ki a szótárból. De akkor még "Cammon Groupe" volt.
És akkor késõbb ugye, mit tudom én, két évre rá már kitaláltuk, hogy mi punkok vagyunk, és akkor "Cammon Punk Groupe" - és ezt rövidítettük le utána "CPG"-re.
Az elsõ nyilvános koncertünk, az... az elsõben vagy másodikban volt talán a középiskolában.
Volt egy osztálytalálkozó, egy ilyen lány zenemûvészetis osztály jött oda, és mi kitaláltuk, hogy mûsort adunk a haverommal.
És akkor már próbáltunk már nem tudom, egy fél éve, érted, volt már három gitárunk, és akkor... vagy kettõ, meg egy dobunk, vagy valami hasonló - három talán... Meg vannak is fotók... nem sok... megvan errõl az idõszakról...
És... és... a nagyteremben volt ez az osztálytalálkozó, és mondtuk, hogy mi a színpadon szeretnénk játszani. A haverom lenyíratta kopaszra a fejét, ilyen nagy parókában volt, és úgy léptünk be, hogy leoltottuk a villanyt, és így hátulról odaszaladtunk a színpadra, és fölugrottunk a színpadra, így gitárokkal.
És a sötétben szegény elvétette a lépést, és egy eszméletlen nagyot esett, úgyhogy tök összetört a feje. Tehát így orra esett teljes sebességgel, parókája elszállt...
Egy döbbent csönd volt, hogy mi ez, föloltották a villanyt, ott szegény ott tántorgott össze-vissza...
Lejátszottuk, még nem is hangoltunk össze, semmi nem volt még így... Rossz gitárok voltak, nem voltak leszigetelve, és ilyen zöld villámokat, tudod, ilyen elektrosztatikus fényeket dobáltak ott a sötétben... Ja..

- És ti hogy lettetek punkok?

- Hát utána hallottunk errõl a mozgalomról, vagy errõl a dologról Nyugaton. Hogy "Á, nem tudnak játszani...!" - mondtuk, hogy mi se tudunk játszani, érted... ez való nekünk... Ja...
Azt hiszem, itt a Juhász Gyulában volt a következõ buli, ahol most próbálunk, és oda már elég sokan eljöttek.
Egy ilyen dugó keletkezett a Juhász Gyula elõtt az utcán, úgyhogy az autók nem bírtak elmenni, nem tudtak keresztüljutni, és izé... akkor már fölfigyeltek rá, mert abban az idõben engedélyt kellett kérni a rendõrségtõl, tudod...
És ez úgy lett, ez a koncert megjátszva, mint valami klubestként, tehát így konkrétan nem adták le a nevünket meg a mûsorunkat, meg satöbbi-satöbbi, nem hallgatta meg a kazettánkat, hogy mit mondunk.
Nekünk akkor meg már ilyen, nekem egész hosszú hajam volt, ilyen idáig érõ hajam, és csináltunk ilyen nagy transzparenseket lepedõre, hogy "Üdvözöljük a nem megjelent rendfenntartó szerveket" meg ilyen hülyeségeket csináltunk.
És akkor a tömeg ott õrjöngött, nagyon jó buli volt, tudod, ez már egy... egy tényleg, húsz percig játszottunk, tehát már valami ott volt...
És egy nagy botrány keletkezett belõle. És a pártbizottságról indítottak egy ilyen vizsgálatot ellenünk, úgyhogy a KISZ-nél megbíztak két embert ezzel, hogy vizsgálják ki, hogy ez mi volt tulajdonképpen.
Egy Zsuzsa nevû nõ volt meg egy férfi, nem tudom már a nevét...
És õk meg megkerestek minket, és így elhívtak, hogy menjünk el, beszélgessünk már velük így a pártbizottságon... vagy a KISZ-bizottságon, nála.
Aztán bementem, néztem: ki van rakva a neve az ajtóra. Na, mondom, ez biztos valami nagykutya lehet itt, tudod, úgy jöttek oda hozzánk így utcán, hogy õk mit tudom én, "egyetemisták, és ez érdekli õket" vagy valami hasonló.
Akkor bementünk, és így a szövegeket le--..., hogy milyen szövegeink vannak, le kellett írni, így kérdezgettek, még 56-ról kérdezgettek meg ilyesmirõl...
És akkor ettõl bepánikolt ugye az iskolaigazgató, mert a fülébe jutott ilyen pártvonalon, ugye õ párttag volt vagy nem tudom, kicsoda, hogy vizsgálat van az iskola tanulói ellen. Ez ilyen "elitista" iskola volt különben itt Szegeden, ahova én jártam, és nagyon vigyáztak a hírükre...
És... õk kitalálták ezt, hogy... tehát ez az igazgató, hogy azonnal ki kell, hogy rúgjon engem, hogy ne is, tehát semmiféle asszociáció ne merüljön fel az õ iskolája és "ilyen elemek" között.
FEB1 2008 jan. 04. - 09:31:49
Nekem megvan. Irigykedhettek!
Ha kiirigykedtetek magatokat, irjatok, s talalunk valami megoldast a kultura terjedesere
dr kotász 2008 jan. 03. - 23:52:48 Előzmény kekgab
Engem is!
kekgab 2008 jan. 01. - 23:27:55
Engem is érdekelne.
Shoot Gun 2007 jan. 07. - 17:47:40
Sziasztok!
Azt szeretném kérdezni, hogy a Pol Pot megye címû filet honnan lehet letölteni vagy megvásárolni, mert már lassan 1 éve keresem.
Írjatok erre az e-mail címre: shoootgun@freemail.hu

Köszönöm elõre is : Shoot Gun