Széttört szívek háza

Bakancslistához adom
Das Haus der Harmonie
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott német-szingapúri romantikus film, 170 perc, 2005

Értékelés:

69 szavazatból
Szerinted?

Meiling, a csodálatosan szép fiatal nő egy, a háborúban megsebesült amerikai katonát ápol. Amikor a férfi végre magához tér, szinte azonnal egymásba szeretnek és tiltott kapcsolatba kezdenek. Richard-nak egy nap azonban maga mögött kell hagynia Szingapúrt és vissza kell utaznia Amerikába, hiszen ott várja őt a családja. De megígéri szerelmének, hogy visszatér hozzá, s egy gyűrűt hagy neki emléknek és biztosítékként. Ám Meiling soha többé nem hall róla, így kénytelen egyedül, kitagadva és állapotosan szembenézni az élettel. Amikor pedig a lánya, Harmony felnőttként úgy dönt, hogy megkeresi az édesapját, nem áll az útjába. Harmony hamarosan rábukkan Richard családjára, a féltestvérére és az apja feleségére, de elhunyt apját már nem ismerheti meg. A mostoha nem nézi jó szemmel a lány felbukkanását, akit egyenesen a hatalmas örökségre pályázó csalónak tart. Ellenérzését pedig csak tetézi, hogy a két fiatal, a két állítólagos féltestvér, Gideon és Harmony között szerelem szövődik.

Stáblista:

Szereplők

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
twister9 jan. 18. 00:44:27 10/10
Nem lehet abbahagyni. Nagyon romantikus és magával ragadó történet.
10/10
Széles Ágnes 2022 szept. 17. - 17:51:33 10/10
Fent van a Videa-n, ott 2 részben adják. De most a Filmcafe-n együtt van a 2 rész, és 170 perces a film.
Daroczi Gyongyver 2019 márc. 27. - 14:49:01
HOL VAN A 2 RESZ ????
9/10
zpeller 2016 dec. 30. - 19:20:51 9/10
Nem vagyok romantikus alkat, de ez egy szép film volt. Izgalmas dolog elképzelni az életet a régebbi korokban. 10 pontot nem adnék rá, de 9-et biztosan.
nickerer 2014 febr. 04. - 11:31:08
Érdekes fordítás
Így lesz a Harmónia háza címbõl Széttört szívek háza.
Pont az ellenkezõje, de elég hatásvadász.
egybogika 2012 júl. 01. - 13:20:52 Előzmény CukorShop
köszi, hogy lelõtted a poént. én tényleg nem értem, miért olyan nehéz figyelmeztetni másokat, hogy spoiler következik. én, és még sokan mások, azért olvassuk a véleményeket, mert biztosra akarunk menni, hogy nem vesztegetünk el 2órát az életünkbõl egy sz*r filmre. én kifejezetten utálom, ha megtudok elõre valamit, sok filmnél még az ajánlót sem olvasom végig. kösz még egyszer, mára elment ettõl a filmtõl a kedvem.
CukorShop 2012 máj. 13. - 08:16:08 Előzmény minerva9
tök mindegy, mert nem voltak féltestvérek sem. ez is kiderül.
CukorShop 2012 máj. 13. - 08:13:56 Előzmény minerva9
Még akkor meghalt, amikor hazafele indult, tehát logikus, hogy esélye nem volt visszajönni és elvenni a csajt. Hova figyeltek ti filmnézés közben?
Littleblossom 2011 márc. 03. - 09:46:15
Ezt a filmet Barbara Wood :Tökéletes harmónia címû könyve alapján készítették.
nuca2831 2010 aug. 12. - 18:43:25
milyen szep is ez a film:) annyira jok a szineszek, kicsit gyorsak az esemenyek de azert meg nagyon jo. mindenkinek ajanlom aki be tudja szerezni, erdemes megnezni, szepek a tajak es nekem nagyon tetszenek a kinai ruhak:)
10/10
Tittusó 2010 júl. 19. - 17:39:41 10/10
Szia!
Kérlek írd meg nekem, hogy honnan lehet beszerezni ezt a filmet!
9/10
myatom 2009 nov. 14. - 09:50:39 9/10
! ! ! ! ! ! !
Elõszöris óvatosan ezzel a topikkal, nagyon durva spoilerek vannak benne, jelzés nélkül! :o((
! ! ! ! ! ! !

Azt gondolom racionálisan nézve nem egy extra történet, mégis azt kell mondjam, hogy a nem túl bonyolult alapregénybõl, nagyszerû film készült, így hogy mindenki a szívét-lelkét beletette. Remek színek, pompás rendezés, gondosan kidolgozott részletek, fantasztikus kísérõzene, nagyszerû színészi játék, különösen Gideon Barcley-é.
10/10
dr.brandt 2009 júl. 09. - 19:39:36 10/10
Háborúban megsebesült???Milyen háború?1927-et írunk.Rosszul indítják a tartalmat.
minerva9 2009 jún. 16. - 20:44:02
na végére értem,annyira jó hogy a végén csak összejöttek,föleg amikor irta te vagy az életem,te vagy a hazám,az annyira könyfakasztó volt..ennél szebb filmet már régen láttam..10/10
minerva9 2009 jún. 16. - 20:00:28
húúúú nagyon megfogott a fiú és harmony barátsága és hogy az életét is képes volt kockáztatni csakhogy ily modon kimutassa az érzelmeit,létezik ilyen barátság?
minerva9 2009 jún. 16. - 14:59:44
Na meg ez a fél testvér dolog is érdekes,a mi kulturánkban már rég keresztre feszitenének az emberek gyülöletükkel,ha még csak a gondolat is felmerülne bennünk a féltestvérünk iránt,mondva pfúúúújjjj vérfertözõ,halál rá..:) lehet túl nyersen fogalmazok,de ez az igazság a mi társadalmunk keményen oszt benünket,persze magunkban nem találnak hibát..de most nincs igazam?
minerva9 2009 jún. 16. - 14:49:14
De amúgy tényleg lenyühözõ film,azt az igéretett leszámitva mely megondolatlan volt,igen az érzések hevében nem mindig használjuk az eszünket..
minerva9 2009 jún. 16. - 14:29:41
Mostmár világos,de egy igazi férfi hozzá tehette volna igy lessz "HA SEMMI NEM JÖN KÖZBE" lehet osztani,akkor is igazam van,na mindegy..
minerva9 2009 jún. 16. - 14:16:38
És csak azt nem értem ebben a filmben hogy amikor kijelentette a hapi a lánynak hogy örökön öröké amikor a gyürüt oda adta a lánynak az elején,akkor,miért nem utazott vissza amerikából a lányhoz hogy aztán tényleg örökön öröké éljenek????? Az emberek miért nem érzik kimondott szavuk súlyát????? Olyan mintha ráfognánk a piára hogy sokat ittam..
MILLA13 2009 máj. 31. - 17:38:48
jujujuj annyira imádom ezt a filmet!!akárhányszor leadják mindig megnézem..a családom már kivan.."miért kell ezt minden évben megnézni"?? XD
de nem tudom valamiért tetszik..
Összes hozzászólás