Eleni

Bakancslistához adom
amerikai háborús filmdráma, 114 perc, 1985

Értékelés:

12 szavazatból
Szerinted?

Nick oknyomozó újságíró és New York-ban él, családjával. 9 évesen szökött meg a polgárháborús Görögországból, amikor édesanyját megölték. 30 éve arra vár, hogy visszatérhessen oda, ahová született. Megpályázik egy állást Athénban, s megkapja. Szeretné megtudni, hogy a görög polgárháború idején,1949-ben hogyan halt meg az édesanyja és kik ölték meg. Tudni akarja, hogy édesanyja, Eleni, milyen szenvedéseket kellett, hogy átéljen. Tudni és hallani akarja édesanyja utolsó szavait, gondolatait, a halál pillanatában. Sok-sok órányi hangfelvétele van a polgárháborúban kiemelt szerepet játszó görög emberekkel, katonákkal, akik életben maradtak. A háborús bűncselekmények okát és körülményeit vizsgálja. A katonai diktatúra abban a korban nem számított bűncselekménynek, csak a háború elvesztése után. Azt sem érti, hogy létezik egy "csodás" jogi találmány, amit elévülési rendeletnek hívnak. Egy bizonyos idő múltán az embert felmentik minden bűntette alól. Nem hagyja nyugodni az a gondolat, hogy Görögországban 30 év ez az elévülési idő és Eleni gyilkosa jómódban él, visszatér Görögországban, mint egy ártatlan bárány.
Nicholas Gage "Eleni" című életrajzi regénye nyomán készült a film, párhuzamos történetekben látjuk a régmúlt borzalmait és a mai világot.
A második világháború kegyetlenkedései után, a görög polgárháború idején, 1949-ben több mint 28 ezer görög gyermeket szakítottak el szüleitől és kommunista országokba küldték őket. Eleni mindegyik gyereke kijutott Amerikába. Glykeria is, aki a háború utolsó harcának idején szökött meg. Eleni 5 gyermeke és 13 unokája, mind egymás közelében, Massachusetts államban él.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
LajtaJ 2019 febr. 12. - 09:15:19 10/10 Előzmény Rebbeka
Szálinhoz, Rákosihoz, Kádárhoz...
Rebbeka 2019 febr. 11. - 21:59:34
10/10 Nagyon jó film! Örülök, hogy láttam, ráadásul sokat megtudtam az ide vándorolt görögökről.
Iszonyú kegyetlenek lehettek a hazájukban, tudtommal itt meg sajnáltatták magukat, ezt hallottam, de ez után a film után úgy gondolom, hogy tényleg kegyetlenek voltak. Sztálinhoz és Kádárhoz tudom őket hasonlítani.
10/10
LajtaJ 2019 febr. 11. - 09:03:40 10/10
Ezt a filmet érdemes lenne a kommunizmus áldozatainak emléknapjám (február 25-én) is rendre műsorra tűzni!
10/10
LajtaJ 2013 febr. 23. - 21:13:03 10/10
Csak véletlenül akadtam rá a filmre tegnap este és csodálkoztam is, ilyen filmet mûsorára tûz a Pro4.
Görögországban valóban véres polgárháború zajlott, ahol az egyik oldalon a sztálinista kommunisták harcoltak a polgári erõkkel, sdemmilyen eszköztõl sem ridva vissza.
Amikor a polgári erõk, angol támogatással felülkerekedtek a kommunisták felett, akkor érkeztek az akkori szocialista országokba a görög menekültek nagy tömegei. Erre vezethetõ vissza a Fejér megyeiBeloiannisz falu létre jötte is.
Ezek a görög menekültek a legvadabb kommunisták voltak, eszközeikben nem válogattak. Nem véletlen, hogy a kommunista államhatalom általában különféle smasszeri munkakörökben - börtönõr, verõlegény - fogalkoztatta õket.
Ezek a görög kommunisták már 1956. október 23-án este megjelentek a pártközpontban, fegyvereket követelve, hogy rendet tegyenwek a magyar "fasiszták" között.
Édesapám mesélte, hogy az 1956-os megtörlások utáni tömeges bebörtönzések egyik barátját azzal fogadta a börtönben az egyik görög börtönõr, hogy "itt fogsz kifingsz" (nem beszéltek jól magyarul).
firpo 2013 febr. 23. - 04:53:02
Ide még nem írt egy Amerikás sem?
A film elejérõl lemaradtam, a végét pedig máshogy képzeltem volna el:), de azért így sem volt rossz.
SPOILER
A film végén lehetett volna egy hosszabb, tartalmasabb beszélgetés is, ahelyett a bambán bámuló görög kisgyerek helyett. A gyerek apja kifejezetten kérte h ne zavarják......mindhiába, nem fogadnak szót!:)