Új Eldorádó II.

Bakancslistához adom
magyar dokumentumfilm, 52 perc, 2011

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

A film a meseszép erdélyi település, Verespatak tragédiájáról szól. Verespatak Románia legrégibb települése, ahol 2000 éve bányásznak aranyat. Egy kanadai-román cég, a Rosia Montana Gold Corporation Európa legnagyobb aranybányáját akarja megnyitni itt. A bánya megnyitásához azonban a lakosoknak el kellene költözni, a sok száz éves házak, templomok, temetők jó részét megsemmisítenék, mivel a falu völgye az egyetlen alkalmas hely a kitermeléshez szükséges cianidos tározó megépítéséhez. Cserébe új, modern otthonokat, munkát, a település központi épületeinek restaurálását és egy környezetbarát bányát ígér a cég. A közösség két táborra szakadt. Testvérek, barátok fordultak egymás ellen. A lakosok egy része maradni akar, turizmusból és mezőgazdaságból szeretnének megélni. Létrehoztak egy civil szervezetet, hogy szervezetten tiltakozhassanak a bányaterv ellen. A falu nagyobbik része, a munka nélkül maradt bányászok és a RMGC alkalmazottai szintén összefogtak, hogy a bánya megnyitása mellett harcoljanak. A film nemcsak Verespatakról szól, hanem korunk egyik legégetőbb kérdését boncolgatja: megállítható-e a globalizmus, a vadkapitalizmus, a korrupció, a tőke ilyen mértékű nyomulása? A 10 éve tartó harc lassan a végéhez közeledik. Mi lesz Verespatakkal? Hogyan dönt a román kormány, mi lesz a döntés következménye? Ezekre a kérdésekre keresi a választ az Új Eldorádó második része.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
4427 2012 dec. 11. - 13:53:55 10/10 Előzmény adamnagysweetmovie
Kösz a jó hírt!
adamnagysweetmovie 2012 dec. 11. - 13:02:20
:(

Viszont a gyártó Florafilm válaszolt is, sztem közérdekû.
"Tegnap az Új Eldorádó II. rövid, televíziós változata került sugárzásra, ennek a hosszú, 100 perces változata tavasszal kerül majd a mozikba 300 tonna arany címen, úgyhogy mindenképpen számítunk a figyelmére."

Nézzük meg moziban, hogy lehessenek magyar dokufilmek a vásznon!
10/10
4427 2012 dec. 11. - 09:52:13 10/10
Nem tudom, hogy hány perces volt a film, csak azt tudom, hogy nagyon fontos dolgokról beszélt, nagyon hitelesen. (Éppen ezért, láthatóan, kettõnkön kívül nem sok embert izgat.)
adamnagysweetmovie 2012 dec. 10. - 23:19:13
Leadták ezt a hargitai iskols filmet full, 53 percben.
Akkor ezek szerint az Új Eldorádó II. csak 53 perces?
Akkor miért írták ki a Duna-honlapon és a TXT-n is 106-ra???
kozonsegszolgalat@mtva.hu
adamnagysweetmovie 2012 dec. 10. - 22:52:30
Jól látom, hogy nem lehet 106 perces?
Úgy nézem, még egy Iskola a határon c. mûsorral (vagy annak egy részletével, mert a port 53'-nek írja) toldották ki az eredeti 110 perces mûsorsávot.
Jól látom?
10/10
4427 2012 dec. 10. - 22:28:19 10/10
Gratulálok az alkotóknak, le a kalappal elõttük!
(A film elkészítésének dátuma nem 2011, ahogy itt szerepel, hanem 2012.)
10/10
4427 2012 dec. 10. - 14:35:10 10/10
Kíváncsian várom a fejleményeket.
Ma este a Dunán!
adamnagysweetmovie 2011 dec. 17. - 17:14:43
Hát ez úgy tûnik, elmaradt...
adamnagysweetmovie 2011 dec. 17. - 12:08:43
De mintha egy másik, nem cianidos technológiát használó gigaberuházásról is hallottam volna (?)
adamnagysweetmovie 2011 dec. 17. - 12:04:54
Találtam valamit:
"Ugyanez a helyzet a kisebb méretû felsõcsertési aranybányával is. A Verespataktól autóúton 90 kilométerre lévõ településen a szintén kanadai European Goldfileds vállalat tulajdonában lévõ romániai Deva Gold cég indítaná újra az arany-, és ezüstbányászatot. Az állami részesedés itt 20 százalékos lenne. Nagy esély van tehát arra, hogy 2012-ben nem csak egy, hanem két ciántechnológiás aranybánya indul be az Erdélyi Szigethegységben."
adamnagysweetmovie 2011 dec. 17. - 12:01:48
Tudja vaalki, hogy Erdélyben van-e egy másik nagy bányaberuházás is? Mintha az utóbbi pár évben nem Verespatakot emlegették volna, de lehet tévedésben vagyok. Köszi az infót, neten nem találtam rá.
adamnagysweetmovie 2011 dec. 17. - 11:55:48
Az ajánló kérdésfelvetését még egyel kiegészíteném: a helyi közösségeknek mennyire van esélyük a kormányzattal (amelyik a globális és a kormányközeli tõke érdekeit nézi) érvényesíteni az érdekeiket? Örök, noés határtalan kérdés...
Ford Mustang 2011 dec. 17. - 06:18:09
Kecsegtetõ a cím, meglátjuk mit hoztak ki belõle.