Legújabb testamentum

Bakancslistához adom
Le tout nouveau testament
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott luxemburgi-francia-belga vígjáték, 113 perc, 2015

Értékelés:

150 szavazatból
Szerinted?

Isten nem a mennyekben, hanem Brüsszelben él. Feleségével és lányával egy kispolgári ízléssel berendezett lakásban tengeti mindennapjait, dolgozószobájából keserítve meg az életünket. Ha azt hittük, hogy csak véletlenül esik a lekváros kenyér mindig lekvárral lefelé a földre, vagy hogy csak pechünk van, hogy a pénztárnál mindig a mi sorunk a leglassabb, akkor tévedtünk. Isten azzal üti el az idejét, hogy ezekhez hasonló bosszantó szabályokat ötöl ki, hogy megkeserítse az életünket. A fia egyszer már fellázadt a mogorva, rosszindulatú, befordult apja ellen, de az Újszövetség nem oldott meg mindent. Most Isten lánya, a tízéves Ea a soros, hogy kimenjen az emberek közé és új alapokra helyezze a világ működését. Ea feltöri apja számítógépét, az embereknek sms-ben kiküldi haláluk időpontját, ezzel káoszt szabadít a világra, majd megszökik, hogy hat új apostolt keressen, akikkel megírhatja a Legújabb testamentumot.
Bemutató dátuma: 2015. november 12. Forgalmazó: Mozinet

Stáblista:

Díjak és jelölések

  • Európai Filmdíj

    2015
    Legjobb látványtervezés
  • Európai Filmdíj

    2015
    Legjobb film - vígjáték jelölés
  • Golden Globe-díj

    2016
    Legjobb idegennyelvű film jelölés

Hozzászólások

Szerinted?
maszat 2023 jan. 07. - 22:54:17
Nem jó film.
3/10
Trap 416 2020 márc. 31. - 15:53:34 3/10
*elmondtak már
3/10
Trap 416 2020 márc. 31. - 15:53:08 3/10
Az Önkényes mérvadóban mindent elmondtam már erről a "remekműről".
Ahhoz már nem tudok sokat hozzátenni, viszont érdemes megnézni a filmet, mert nem mindennapi élmény. Sokféleképpen lehet szar valami, és ez legalább emlékezetesen rossz.
2/10
Dr. Classic 2019 nov. 10. - 22:22:59 2/10
Hát srácok én 1 teljes órát bírtam nézni... Bármennyire is áthallásos, láttam már több jó "beteg" filmet, ez azonban vontatott, unalmas és érdektelen. És baromira nem örülnék ha megmondanák mikor murgelek meg.
8/10
Hokunda 2019 júl. 08. - 23:05:06 8/10
Megnéztem. Már a leírása alapján lehetett róla sejteni, hogy ez egy teljesen abszurd agyament francia film lesz. Ez be is jött. Szerencsére a francia vonalat jól hozta. Erős színészi fókusz, időnként bedobott jó poénok. Azok, amik csak úgy megjelennek a fimben és nem a laza bevándorló löki oda egyenesben a főhősnek egy közeliben. Rendkívül szórakoztató volt. Úgy vagyok vele, mint Amélievel. Egyszer jó volt megnézni, de azért rajongót nem csinált belőlem. Aki logikát, gonoszt, netán rajongása tárgyát keresi a filmben, az neki se kezdjen. Aki viszont kellemes kikapcsolódásra, szórakozásra vágyik, az nem fog csalódni.
Nem éreztem azt, hogy a vallásnak különösebb jelentősége lenne a filmben. Bár végig a kereszténység alapjaira célozgatnak, inkább a kapcsolatok sivársága az, ami mozgatja a filmet. A kapcsolatok megoldása viszont a valósághűnek szánt bevezetésre hozza a tündérmesés választ. Bizarr.
Ahogy látom pár kommentből, az igazi művészfilm/francia film rajongóknak szánalmasan gyenge lett a film. Nos, a film célja nem a filmes szakma lenyűgözése volt, hanem a civilek beterelése a moziba.
7/10
Sunmi 2018 dec. 27. - 11:09:37 7/10 Előzmény Corson
Azért az életigenlőknek elég rossz hír, hogy a halálod pillanatán nem változtathatsz. Így azt sugallja, bármilyen módon élsz, nem befolyásolja, milyen hosszú lesz az életed. Azt csak egy isteni erő befolyásolhatja... Ez lenne az életigenlés?
7/10
Sunmi 2018 dec. 27. - 11:07:49 7/10
A hatásvadász elemek ellenére ígéretes!
9/10
Corson 2018 okt. 06. - 03:39:02 9/10
humoros, egyedi, kellemes saját világot teremt. életigenlőknek érdemes megnézni.
apoa 2018 okt. 04. - 21:56:38
Ez sima blaszfémia. Fuj
dlcvt 2018 szept. 20. - 19:52:52
Végre valami új.
Itt egy csomóan nagyon okosak.
Még ez a szerencse, hogy ennyi okos van ebben az országban.
Ha itt mindenki jókat enne, inna, baszna, akkor örülne egy ilyen filmnek.
Sanyi1963bpp 2018 júl. 15. - 14:44:57
végre nem sablonokból felépített semmi
megölnek valakit majd kinyomozzák, vagy valaki pont el akarja pusztítani már megint a világot, de a legkisebb herceg megtalálja legkisebb hercegnőt kategória is ez.
Önálló világkép, helyes következtetések, nagyszerű ötlet, zseniális !

Érdemes erre a rendezőre odafigyelni

Jaco van Dormael

És az írókra

Jaco van Dormael
és
Thomas Gunzig
8/10
bundi8 2017 nov. 29. - 21:50:01 8/10
10/9
3/10
kobax 2017 szept. 08. - 10:04:40 3/10
Anyám, borogass...
Volt szerencsétlenségem végigszenvedni ezt a... Mi is volt ez akkor tulajdonképpen?!
Nem tudom, hogy Belgiumban milyen kábítószerek legálisak, de a készítõk mindet bevették, az tuti.
Egész érdekesen indul a dolog, és jó kis filmet is ki lehetett volna hozni belõle, de ez nem sikerült!
Mûvészfilmnek gyenge, kommersznek meg egész egyszerûen rossz.
El ne higgye akárki is, hogy ez egy vígjáték, mert nem az!
Probálna komoly, mélylélektani kérdéseket még csak nem is humoros, vagy vicces, inkább "kedvesnek / "barátságosnak" / "emberközelinek" tûnõ borításba csomagolni, aminek aztán egy értelmezhetetlen katyvasz lesz a vége.
A végére szó szerint szenvedtem, és alig vártam, hogy végre vége legyen!
Bûn rossz; nem ajánlom!
3/10
elemes 2017 febr. 06. - 11:37:36 Előzmény stupek2
Sokféle hivõ van, biztosan megbotránykoztat néhányat, de azok meg se nézik.

Ez a film (szerintem) a bigott hivõk istenképét karikírozza.
10/10
Gollam247 2017 febr. 06. - 11:21:14 10/10
Remek, egyedi film.

10/10.
3/10
stupek2 2017 febr. 02. - 11:33:01 3/10
A története alapján akár óriási vígjáték is lehetett volna. Kicsit csodálkoztam, mikor a LOPOTT IDÕ-höz hasonlóvá kezdett válni a cselekmény, ha úgy maradt volna jobb lett volna. De így egy háttérfilm maradt a számomra lényeges cselekmény és mondanivaló nélkül. Essen minden lekvároskenyér lekvárral lefelé a földre- kivéve, ha rossz oldalát kenték meg. Kb ilyen zagyva a film. Nem tudom a hívõk mit szolnak a részeges istenábrázoláshoz.
Mondjuk itt is megjelennek olyan ábrázolások, amitõl kiráz a hideg: Egy orángután és egy nõ szerelmeskedik és gyerekük lesz, egy fiu nõvé operáltatja magát, egy férfi tehes. Szóval zagyva egy film. Semmilyen kategóriába nem lehet besorolni, de ha ezt nézem, akkor kiváló, mert ilyen film nem volt eddig.
jerome86 2017 jan. 01. - 16:56:47
Ez a film egy külön kategória, de pont ezért jó :)
1/10
wunderlich 2016 nov. 13. - 01:35:48 1/10
10/1...
10/10
alien1976 2016 okt. 27. - 20:41:49 10/10
Fantasztikus film. Lekötött az elsõ perctõl az utolsóig. Nagyon ügyes film, mely kiválóan játszik az abszurd, a drámai, és a vígjáték elemekkel. Csodálatos nyúl bele mindenbe egy kicsit, és azt ügyesen keveri. Nagyokat nevettem rajta. Onnantól a legjobb mikor "megérkezik" a kislány. Onnantól nagyon jó. Hiszen megismerkedik a földi szegénységgel, a testi fogyatékkal, a szenvedéssel, a reménnyel, a mélyérzésû titkolt vágyakkal, a bizalommal, s mindazzal ami minket (így is írhatnám) emberré tesz.A 6 apostol keresése alatt õ is megismer minket, miközben mi nézõk, rengeteg emberi érzéssel találkozunk, hol szomorúan, hol pedig vidáman tálalva. S ez valami rendkívüli. Nézhetnénk a film másik vonalát ami az idõpontról szól. Többszõr elgondolkoztam a film alatt, pontosan én mit is tennék ha tudnám a pontos dátumot? Hát nem is tudom. De itt is ügyesen játszik a film. Kapunk kissebb történeteket, melyek néha úgy repkednek, mint a lufik, és mégis élvezhetõek. A drámai kis(egy - két perc) emberi életek bemutatásában az abszurditás mellett találunk igazi drámát, és vicces történeteket is.
A vége nagyon ügyesen vált át egy olyan végkifejlettbe, amit nem is vár az ember. De itt nem is vártam a film végét. Sõt!!!! Az ember még nézné, nézné, és még ...még.. csak nézné a kislány történetét, melyhez sok - sok apró kis story kapcsolódik. De vissza a végéhez, ami nagyon ügyesen lett befejezve.
A színészi alakítások csodálatosak. Tökéletesek a szerepre!! Zseniálisan emelték a filmet a magasba.
A magyar szinkron is jó. A szójátékok is sokat dobnak a filmen.
Röviden : HHÚÚÚÚÚ, nagyon tetszett. Lehet 11 pontot adni?????
eliksz 2016 okt. 21. - 19:18:59 Előzmény taki009
Groteszk szatíra.
Aki vígjátékot vár, az alulbecsüli; aki komoly drámát, az túlbecsüli.
Annak teljesen jó, ami.
Összes hozzászólás