Shaft

Bakancslistához adom
18 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai-német akciófilm, 99 perc, 2000

Értékelés:

125 szavazatból
Szerinted?

Amikor Walter Wade, az elkényeztetett egyetemista megöl egy fiatal fekete diákot, John Shaft hajtja végre a letartóztatást. Walter kicsúszik az igazságszolgáltatás kezei közül és meglép az országból, ám kétévnyi várakozás után, amint Walter titokban visszatér az államokba, Shaft ismét őrizetbe veszi. Walter tehetős apja azonban megint leteszi fiacskájáért az óvadékot, úgyhogy az - immár újra szabadlábon - csak az alkalmat lesi, hogy hullaházba küldje Shaftot. Ugyanerre az alkalomra vár Shaft két korrupt kollégája Jack Roselli és Jimmy Grovitch is, csakúgy, mint Poeples Hernandez, egy dominikai kábítószer-kereskedő kiskirály, aki azért esküdött bosszút Shaft ellen, mert az megszégyenítette őt a fennhatósága alatt álló körzetben. A nyomozó csak két legközelebbi barátjára támaszkodhat: Carmenre, aki szintén zsaru, és utcai ügyekben bennfentesnek számító bizalmasára Rasaanra. Közben Shaftnak még fel kell kutatnia a gyilkosság egyetlen tanúját, Diane Palmierit is, aki segíthetne egyszer s mindenkorra hűvösre tenni ellenségeit, hiába vadásznak rá a város legkeményebb gyilkosai.
Bemutató dátuma: 2000. november 9. Forgalmazó: UIP-Duna Film

Stáblista:

Díjak és jelölések

  • Torontói Nemzetközi Filmfesztivál

    2000
    Legjobb férfi mellékszereplő: Jeffrey Wright

Hozzászólások

Szerinted?
6/10
itsme1 2023 szept. 04. - 08:17:37 6/10
Nem biztos, hogy jó ötlet fordítva nézni egy trilógiát, de én most ezt tettem, mert kíváncsi voltam az előzményekre. Mai szemmel csak közepes akciófilmet láttam, de el tudom képzelni, hogy 23 évvel ezelőtt jobban tetszett volna.
És akkor mos jöjjön a '71-es változat!
7/10
Dörflinger 2021 dec. 09. - 19:58:00 7/10
Kicsit Old Skool stílusú film. A történet nem rossz, a színészek is kihozták belőle a legjobbat, de csak 7 pontig tudott nálam felkúszni az értékelés. 7/10
buncow 2021 okt. 14. - 22:38:40
hmm, Christian Bale egy évben forgatta az Amerikai pszichóval, látszik, hogy még szerepben volt itt is, hehe
10/10
gtamas74 2021 jún. 06. - 13:47:20 10/10 Előzmény Nótárius
Én nem erőltetek semmit, én válaszoltam egy iszonyat faszságra, ami oda lett hányva, agyatlanul.
seberla 2021 jún. 06. - 13:29:27 Előzmény gtamas74
"...egy ilyen embert nem tudnak, lehetetlen elítélni, mert mindig meg állapítanak óvadékot, megkenik a bírót, így a film végén szabadon kellett volna engedni és megint elszökött volna, ..."
TELJES EGYETÉRTÉSEM !
7/10
Nótárius 2021 febr. 16. - 01:57:58 7/10 Előzmény gtamas74
Nincs olyan szó, hogy kötöszködés (?). Én pedig csak leírtam ennek az egyébként szerintem is szórakoztató filmnek néhány, számomra zavaró életszerűtlenségét, logikátlanságát. Természetesen halvány fogalma sem lehet arról, hogy nekem mire van, vagy nincs reális rálátásom az életben (!). Ugyanakkor az viszont kétségtelen, hogy a film tényleges tartalmi ismeretét, de főként az elemi kulturáltságot nélkülözve "szólított meg", és nemcsak engem, hanem a lentebbi másokat is.
Ezért én ezt a modortalanul indított, sosemvolt "párbeszédet" lezártnak tekintem.
Ha mégis újra ideerőltetné magát, biztos lehet benne, hogy olvasatlanul tiltom le.
10/10
gtamas74 2021 febr. 15. - 22:53:08 10/10 Előzmény Nótárius
Teljesen normális befejezés és tényleg csak kötöszködés amit írsz. Ha volna reális rálátásod az életre, tudnád, hogy egy ilyen embert nem tudnak, lehetetlen elítélni, mert mindig meg állapítanak óvadákot, megkenik a bírót, így a film végén szabadon kellett volna engedni és megint elszökött volna, megint elkapta volna Shaft, ez pedig egy loopback film lett volna. Így legalább rendes vége lett. Ezzel lezárták. amúgy a New Jack City vége is ez lett, mert ott fel is mentették a rosszfiút!!!
10/10
gtamas74 2021 febr. 15. - 22:48:23 10/10 Előzmény idõjós1010
EZ NEM FELDOLGOZÁS!!! Ez egy nagyon jó történet 2. része!!! A Shaft 2000 egy nagyon jó történet és annak a folytatása. NEM REMAKE!!! Én hetente megnézem a Shaft 2000-et és mostmár a 2019-et is. Tetszik, mert rendes színészek vannak benne, nem számítógéppel mozgatott szuperhősök. Tudom, ha egy filmnek története, mondanivalója van, azt nem értik az embrek, mert a magyarok ennyire le vannak butítva.
10/10
gtamas74 2021 febr. 15. - 22:42:37 10/10 Előzmény pihes
Egy tökéletes szórakoztató krimi! Mert a marvel számítógéppel mozgatott színészei jobbak, mi? Ez a film a legjobb Samuel L. Jackson film!!!!! De szar, hogy van története és senkit nem számítógéppel mozgatnak!!!
10/10
gtamas74 2021 febr. 15. - 22:40:22 10/10 Előzmény Owl
Ne is, mert itt színészek játszanak szerepet, nem pedig számítógéppel mozgatják őket, nincs felhőkarcoló rombolás, asztfalt felszántás és nem gyerek mese, mint a Star Wars, amit a Disney jól elbaszott. De szar, hogy van története, mondanivaló, de kár, hogy az emberek nem fogják fel a bírka agyaukkal!!!!
10/10
gtamas74 2021 febr. 15. - 22:30:00 10/10
Szerintem egy óriási film. Nem Marveles röpködés, felhőkarcoló rombolás, aszfalt feltörés, semmi számítógépes effektus. Ez egy hagyomámyos, szórakoztató krimi. hetente 1X meg szoktam nézni, nem tudom megunni! A Ponyvaregény egy faszság ehhezképest. Samuel L. Jackson egyik legnagyobb filmje. Akinek ez nem tetszik, biztos jobban szereti a képregényes műfilmeket!!! Itt színészi alakítások vannak, szövegek, nem pedig számítógépes mozgatás!!!!!!! Meg hát sokan fel se fogják, el se jut az agyukig, mert van története és mondani valója!!!!!
7/10
offtopic
Midnight67 2020 márc. 29. - 01:51:22 7/10
Hát, nem tudom, vannak, akik szerint mindig ugyanolyan bambán néz, lehet, hogy a "csücsörítés" is alap nála:)
7/10
offtopic
Midnight67 2020 márc. 27. - 20:10:53 7/10
Túl sokat nem vesztesz, ha kihagyod. Én is csak azért néztem meg, mert megígértem.:)
7/10
Midnight67 2020 márc. 27. - 19:51:16 7/10
Megnéztem, tipikus egyszer nézős film, pláne így, hogy kedves Seberla megosztotta velünk a szó szerinti csattanót, nem igazán volt miért lerágni a körmeim..
7/10
offtopic
Midnight67 2020 márc. 26. - 21:42:41 7/10
Én is, most már csak azért is :)
7/10
Midnight67 2020 márc. 26. - 21:13:27 7/10 Előzmény seberla
De jó, hogy most már meg sem kell néznem... Spoiler fogalmát ismered??
seberla 2020 márc. 26. - 14:46:53
A végére csak kinyírták azt a tetves rohadékot! Igy kell csinálni!! Persze biztos sittre kerül szegény srác anyja.
7/10
offtopic
Midnight67 2020 márc. 14. - 18:56:15 7/10
Viccelsz?? A barátnőmmel a város számos moziját jártuk végig (még a szó szerinti "fapadost" is), hogy sokadszorra is megnézzük, kívülről fújtuk a szövegét. Mondjuk, holt szerelmes voltam Luke Skywalkerbe, később meg Harrison Fordba .:-)
Akkor még nálunk a VHS sem volt elterjed, csak álmodoztunk róla, hogy mekkora lenne már ezt otthon bármikor bámulni... (Persze, azóta ott van díszdobozban, de már nem nézném meg).
7/10
offtopic
Midnight67 2020 márc. 14. - 18:29:09 7/10
A sci-fit én sem kedvelem, ez alól kevés kivétel van. Persze, gyerekkoromban imádtam a Star Wars filmeket, de az nem is "sci", csak "fi" - szerintem - ...:)
Az újabbak közül a Mentőexpedició, amit végig bíztam nézni, de csak Matt Damon és a remek retro-zenék miatt, meg az Apolló 13-at, mert az mégiscsak egy klasszikus és Tom Hanks-et szeretem.
7/10
offtopic
Midnight67 2020 márc. 14. - 18:07:14 7/10
Amennyiben bírod a "lelkizős" filmeket, akkor A jövő kezdete c. filmet ajánlom, a napokban láttam és nagyon tetszett. Amolyan szívhez szóló, elgondolkodtató alkotás, szóval nem egy akciófilm-kategória..
https://port.hu/adatlap/film/tv/a-jovo-kezdete-pay-it-forward/movie-36968
(Jut eszembe, Straight story meg volt már?? )
Összes hozzászólás