Bolse vita

Bakancslistához adom
Bolše vita
magyar filmdráma, 97 perc, 1996

Értékelés:

45 szavazatból
Szerinted?

1989 izgalmas nyarán Magyarország megnyitotta nyugati határát, s ezzel kezdetét vette az új népvándorlás a felbolydult Kelet-Európában. Sorra átvonultak az országon - Kelet és Nyugat keresztútján - a politika, a szegénység, a háború menekültjei, a kalandorok, a csempészek, a maffiák, és jött néhány fiatalember, akik új helyet kerestek maguknak a megújulni látszó világban. Ennek a történetnek ők a hősei. Különböző irányokból érkeznek: két kótyagos zenész és egy mérnök Oroszországból, két lány pedig Angliából és Amerikából. Budapesten egy Bolse vita nevű rock-kocsmában találkoznak, szerelembe esnek, járják a várost, a fiúk próbálnak talpon maradni, ki utcai zenéléssel, ki meg a KGST-piacon. Együtt töltenek egy nyarat a diktatúrák összeomlása utáni és az újkori káosz beköszönte előtti rövid intervallumban, amit szabadságnak neveztünk.
Forgalmazó: Budapest Film

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
7/10
makitasunrise 2021 jan. 24. - 18:58:20 7/10
Mint film eléggé darabos, mondhatni amatőr, viszont annyi aha-élményt nyújt, és olyan jó témába nyúl bele, hogy már csak ezért ott a helye a legfontosabb magyar filmek közt.
zedharris 2013 máj. 27. - 13:19:35
Veress József cikkének margójára:

az oroszok nem voltak a szövetségeink és a barátaink, egy megszálló hatalom volt, ami ránk erõltette a "barátságát."

A történelem tagadása a megölt szeretteink sírjának levizelésével egyenértékû, így nem megengedett. Még az igen tisztelt népszabadságnak sem. Ennyi
tdk 2010 febr. 08. - 18:30:18 Előzmény pake
Na, ezt is megtudtuk, köszi. ;)

Azóta gondolkodtam '89 nyarán és õszén, és az az igazság, hogy nem rémlik, hogy akkoriban négyütemû Trabantot láttam volna.
pake 2010 febr. 05. - 23:45:10
"A Twin Peaks tv-sorozat zenéje alapján készült Moby-dal, a Go hatalmas siker volt 1991-ben. Dalai a brit slágerlistán bekerültek a legjobb tíz közé. Michael Jackson, a Pet Shop Boys, a Depeche Mode és az Erasure lemezeibõl készített remixeket, az elektronikus zene egyik legjobb producere lett.

Elsõ nagylemeze, a Moby 1992-ben jelent meg, egy évvel késõbb a I Feel It és Thousand címû dalaival jelent meg kislemeze. Ambient címû gyûjteményes albuma korábban kiadatlan felvételeket tartalmazott, a So Far Moby pedig kislemezeinek kronológiai áttekintése. Az 1996-os Animal Rights korábbi stílusától eltérõ, gitáralapú rocklemez".

http://kulturport.hu/tart/rcikk/f/0/44829/1
tdk 2010 febr. 05. - 15:05:55 Előzmény fredi60
Az rendben, de nem volt muszáj új autót venniük. Mindenesetre nekem csak azért gyanús, amit már lentebb is leírtam.

Kisbetûvel is meg kéne majd nézni, tehát "moby", mert úgy emlékszem, így írták a plakáton. Kár, hogy nem a gépemen néztem, mert akkor most tudnék mutatni screenshotokat.
offtopic
fredi60 2010 febr. 05. - 14:45:03
Nézegettem különbözõ Moby oldalakat (wikin is, több nyelven), de nem tüntetik fel sehol, hogy a 90-es évek elején (mivel jelen film 1996-ban készült) koncertezett volna a környékünkön. A német oldal szerint 1999-tõl lett Európában is ismert(ebb).
offtopic
fredi60 2010 febr. 05. - 14:41:57
"Azt meg nem tudom, mennyire volt jellemzõ, hogy vidéken, pláne arrafelé, Keleten, mennyire ugrottak rá az új Trabantra az emberek"

Ha jól emlékszem, a négyütemûek gyártásba állításával egyidejûleg beszüntették a kétütemûek elõállítását. Tehát nem lehetett válogatni. Árban pedig még mindig kedvezõbb volt a többinél.
tdk 2010 febr. 05. - 14:38:45
Ahogy a kollega is írta, az csak simán Moby. ;)

Az oszolopokra (ugyanaz a jelenet) helyezett kirakat-vitrinekben lévõ pólók is gyanúsak voltak kicsit, illetve valahol ki volt írva, hogy "CD-lemezbolt", ez volt a legdurvább szerintem. (Ez a Blaha és a Keleti közötti szakaszon volt, ha jól emlékszem.)

A Trabant egyébként nem a budapesti utcakép része volt, hanem egy vidéki úton tûnt fel, még a film elején. Én abból indultam ki, hogy nagyapám valamikor '90 végén vagy '91 elején kapta meg a sajátját, és úgy emlékszem, az elsõk között volt. (Azt meg nem tudom, mennyire volt jellemzõ, hogy vidéken, pláne arrafelé, Keleten, mennyire ugrottak rá az új Trabantra az emberek.)

Egy-két ruhán is érzõdött talán, hogy nem '89-es film. Pl. volt egy tipikus "Levi's 501" feliratú póló akkoriban, mármint a kilencvenes évek közepe táján, amit a történet idején nem lehetett kapni, de még pár évvel késõbb sem (ez a piacon volt látható).
Vinogradov 2010 febr. 05. - 13:52:39
A négyütemû trabi egyértelmûen része lehetett már 89-ben is a budapesti utcaképnek, viszont sztem Moby alatt nem a Moby Dick-re gondolt, hanem Moby-ra:

http://en.wikipedia.org/wiki/Moby

Neki pedig 89-ben nem nagyon lehettek plakátjai Bp-n. :)
fredi60 2010 febr. 05. - 13:38:56
A négyütemû Trabik gyártása 1989-ben kezdõdött. Elméletileg már itthon is lehetett abban az évben (ki emlékszik már erre pontosan?).

"In 1989 a licensed version of the Volkswagen Polo engine replaced the elderly two-stroke engine, the result of a trade agreement between the two German states."
http://en.wikipedia.org/wiki/Trabant

A Moby Dick is létezett már akkor, mivel 1980-ban alakították meg.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Moby_Dick_(egy%C3%BCttes)
tdk 2010 febr. 05. - 12:48:10
Érdekes film volt. Ahogy írták is, nem a magyarok szemszögébõl mutatta az eseményeket, de jó ez, ilyen is kell.

Volt azért néhány baki, pl. a Rákóczi ûton látszott egy plakát ami egy Moby-koncertet hirdetett, az nagyon fájt. :)
Meg nekem a négyütemû Trabi is gyanús volt, bár nem tudom, pontosan melyik évben is játszódtak az események (elvileg rögtön '89-ben, nem?).
offtopic
fredi60 2010 febr. 05. - 09:06:57 Előzmény zsouzs
Egyetértek. :)
Szép és reményteljes évek voltak....
zsouzs 2010 febr. 04. - 22:08:52
Bizony ám!..és nem mellesleg azé' én (kicsit) örülök, hogy felnött ésszel éltem át ezta néhány évet..:-)
8/10
leho 2010 febr. 04. - 19:19:59 8/10
Fontos film a rendszerváltás idejérõl. Még tele várakozással,izgalommal, de már sok kiábrándulással is egyben.
offtopic
pozsizsuzsi 2009 máj. 24. - 12:09:55
off

56-ról, illetve a végérõl nekem születés elõtti élményeim voltak, amit viszont nagyon is ki tudtam fejezni, - felmenõim elmesélésébõl tudom - attól a perctól fogva, hogy a járókába kapaszkodtva állni tudtam még vagy egy évig, mégpedig: erõs zaj hatására szabályos hasast produkáltam.
offtopic
Vinogradov 2009 máj. 24. - 10:25:31 Előzmény Kara_kán
Szoptam az ujjamat, rágtam a takaróm szélét és rendszeresen dadaista mûalkotások létrehozásában éltem ki magamat: vagyis leettem a ruhámat és évente összetörtem öt-hat vázát, tányért vagy hasonló törékeny dolgot.

Régi szép idõk... :)
Vinogradov 2009 máj. 24. - 10:20:02 Előzmény anteus
Köszönöm, a megtisztelõ választ, és örülök, hogy nem is jártam olyan messze az igazságtól...

Mellesleg: nem is tudtam, hogy kapható valahol ez a film, ezek után természetesen utána fogok nézni, mert sztem ez Fekete Ibolya legjobb filmje - nagyon méltó rá, hogy meglegyen idehaza.

Egyébként nem tudom, hogy egy két-három éves gyermek mennyit érzékel az eseményekbõl, de gyanítom, hogy jellegzetes hangulatokat nagyon is igen: a saját rendszerváltás-képemhez rengeteg apró kisgyermekkori hangulat kapcsolódik (szõnyegektõl kezdve ruhafogasokon át válfákig és ablakpárkányokig, emberi arcokig és kezekig) annyi féle-fajta, félálomszerû jelenés, hogy az hihetetlen.

Bár tudnék errõl beszélni - de sajnos az ilyesmit emberi nyelven lehetetlen elmondani.

Ha létezne mennyország, az olyan hely lenne, ahol meg tudnám nevezni ezeket a hangulatokat, sõt, órákig tudnék róluk beszélni... :)

Mindenesetre az biztos: amikor rendszerváltásról beszélek ezek az élmények kavarognak szüntelenül a fejemben, s, bármily meglepõ is lehet, ez az én rendszerváltás-képem.
5/10
kgyuri0 2009 máj. 24. - 02:04:14 5/10
Hát, lehet, a beharangozás miatt, azt hiszem, valójában jóval töbet vártam. A hozzánk abban az idõben külföldrõl idekeveredett személyek nézõpontjából ábrázolja a rendszerváltás „sürejét”, biztos érdekes, tanulságos tán még invenciózus is, de érzésem szerint túl periférikus.
Az az igazság, hogy a M2-n átfedett a „Semmi ágán”-na, gondoltam, csak belenézek, de az annyira jó volt, hogy már vissza se kapcsoltam, na ja HalHartley és FeketeIbolya közti különbség!
Még a jó múltkoradott jancsó féleJézusKrisztusHoroszkópja is többet monott a rendszerváltásól, bár kétségtelen, az jóval indirektebben.
anteus 2009 máj. 24. - 01:22:35
ja és a film dvd-n megkapható a mûvészfilmekre szakosodott külföldi kiadóknál, nekem a zenéjére fáj a fogam, nagyon tetszettek ezek a dalok
anteus 2009 máj. 24. - 01:20:58
bár nem engem kérdeztél, mégis bátorkodom elõhozakodni személyes élményeimmel, merthogy megrohantak a film nézése közben:
akkoriban nekem is volt egy viharos és kurta kapcsolatom egy itt élõ skót jazz énekesnõvel, a Váci utcában én is megismerkedtem egy moszkvai zenész-képzõmûvész házaspárral, akikkel pár évig tartottam a kapcsolatot, ugyanolyan bûbájosan élhetetlenek voltak, mint a film hõsei, aztán újságíróféle munkát végeztem egy darabig, akkoriban ismertem meg Eduardot és volt szerencsém látni valamit abból a pokolból, amivé hirtelen ez a régió vált....
a film hangulata telitalálat, ez egy igazi rendszerváltás film, ilyen esetleges, ügyetlen, felszabadult és felelõtlen volt az az egy-két év.
Összes hozzászólás