Hamvadó cigarettavég

Bakancslistához adom
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott magyar filmdráma, 120 perc, 2001

Értékelés:

76 szavazatból
Szerinted?

Karády Katalin mítosza a negyvenes évek első felében keletkezett. Első nagy sikere, a "Halálos tavasz" után öt év alatt húsz film és számos lemez készült vele, s a magyar film noir legnagyobb női sztárja lett. "Karády egyszerre titokzatos Dietrich, direkten erotikus, közönséges Jane Russel és királynői Greta Garbo." Bacsó filmjében azonban háttérbe kerül Karády, mint filmsztár, s előtérbe mint magánember.
A történetnek három hőse van: Zsüti, a csóró kis dalszövegíró - egykor ígéretes alanyi költő, a Díva, a körülrajongott énekes-színésznő és a Tábornok, a mindenható kémfőnök, a Díva szerelme, aki egyre inkább rádöbben a II. világháború kilátástalanságára és megpróbál tenni is valamit, hogy az ország kikerüljön ebből a tragikus csapdából. Három világ hangulata keveredik a filmben: a '40-es évek Budapestjének látszólag gondtalanul villódzó, piti szálhámosokkal teli, "békebeli" éjszakai élete; Zsüti világa egy amolyan rejtőjenői piti szélhámosokkal, furcsa alakokkal teli kávéházi alvilág, valamint a keleti front, a Don kanyar fagyos szörnyűsége. A három ember története egy különös tragikomédia az egymást keresztező, egymásba kapaszkodó emberi sorsokról és a sorsok forgandóságáról.
Bemutató dátuma: 2001. december 27. Forgalmazó: Budapest Film

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
1/10
Andrea4378638467587 2021 márc. 13. - 17:09:55 1/10
N.K.E. erősen túljátszott cirkuszolásával indul a film. Utána R.P. motyog minden átélés nélkül.
Meglep, hogy Bacsó Pétert ezek szerint nem zavarta a ripacskodás.
vino-et-veritas 2019 szept. 01. - 20:30:08 Előzmény vino-et-veritas
"...vannak, akinek..." = "...vannak, akiknek..." =
napraforgó 2019 szept. 01. - 20:15:45 Előzmény hanguktaekwondoo
Én Hernádi testalkatát és és búgó hangját hasonlitottam Karádyéhoz, nem a lelkialkatát. Igazából egyik hölgy lelkialkatát sem ismerem. Karádyt a filmekből, Hernádit jobbára a Tv-ből is merem. Mindkét hölgy magas, erős csontozatú és erős szexuális kisugárzásuk van.
Én csak aazért szóltam hozzá, mert az a véleményem, hogy olyan szinésznő, aki nyomokban sem emlékeztet Karády külsejére nemigen fogja tudni hitelesen alakitani őt.
vino-et-veritas 2019 szept. 01. - 20:13:39
Hm. Érdekes.
Biztos sokan vannak, akinek "bejön" a két erotikus véglet. Az egyik a "dögös díva", aki könnyen "fogyasztható", a másik meg szinte megfoghatatlan. Na, ezért is volt vélhetően érdekes a kor férfiembereinek Karády...
Ami a modorosságot illeti, én annyira ezt nem érzem nála, bár a kor filmjeinek ez szinte "alapállása" (meg - kevés a kivételtől eltekintve - az eléggé "szűkreszabott" társadalmi háttér, de ez nem Karády hibája...).
hanguktaekwondoo 2019 szept. 01. - 18:57:52
Hernádi Judit csak szeretne olyan lelki alkatra szert tenni, mint amilyen Karádynak volt.
A két erkölcsiség különbözősége mellett, ami egyértelműen átsüt az egyéniségen és jelentősen színezi azt, legfőbb eltérés a kétfajta erotikában rejlik.
Hernádi bővérű, ál -távolságtartó szexet áraszt, az ilyesmi sokakat bolondít, fésületlenül lángol, élvezettel merül el az anyagban.
Karády hiába búgott meg meregette a szemit, alapvetően anyagtalan erotikát sugárzott, hideg -hűvös, amolyan holdfényszerű, ami derengve, hideglelésesen perzsel.
Vmelyik kommentelő említette a titokzatosságot. Hernádiban a szex titokzatos, Karádyban a szex minősége.
Kettejük közül Karády rezeg finomabban és magasabb szellemi szinten.
Ettől függetlenül vagy éppen ezért :-) Hernádit vszleg többen kedvelik, mint Karádyt.
Van Karádyban vmi megfoghatatlan fenség, amit nem lehet eljátszani, ezzel az ember születik.
Olyan erős benne ez a vonás, hogy filmen időnként modorosnak is hatott.
de modorosan is őszinte volt
és ezt még senkinek nem sikerült utána csinálnia, kivéve James Stewartot :-))
vino-et-veritas 2019 szept. 01. - 12:38:33 Előzmény napraforgó
Nehéz kérdés.
Hernádi elénekelte anno a "Sohase mondd!"-ot , ami nagyjából az akkori stílust követi (ez valóban a "retró", v.ö.: "Hamvadó cigarettavég"). (Most olvasom, hogy a dalt Verebesék eredetileg Kovács Katinak szánták??? Na, az aztán végkép mellényúlás lett volna!)
Ugyanakkor alkatilag nem érzem Hernádit sem közel.
Vélhetően az a "Karády-titok az, hogy igazán elüt az akkori és a mai színésznő-figuráktól is.
Valamelyik nap ment újra a "Hogy volt?!"-ban (https://www.mediaklikk.hu/video/hogy-volt-az-orok-diva-karady-katalin-3/) a Karády-rész. Volt néhány adalék az életéhez.
Több színésznő is vendég volt, aki őt alakította, talán nem túl sikeresen...
Így a filmbejátszásokban, szinte egymás után hallva, úgy tűnik, hogy igencsak egysíkú és viszonylag túl mély énekhangja volt... ("...a Te hangod mélyebb!").
Az már csak a történelem viharainak köszönhető, hogy sohasem kellett megküzdenie az idősödő színésznők gondjaival, mert csak pár év ragyogás adatott meg neki, amire mindenki emlékszik a mai napig....
Hozzáteszem, nem vagyok nagy rajongója sem neki, sem a kor ('30-as, '40-es évek) filmjeinek...
napraforgó 2019 aug. 31. - 07:04:01 Előzmény vino-et-veritas

Szerintem a 35 éves Hernádi Judit alkalmas lett volna Karády Katalin megformálására. alkailag, hangilag nagyon hasonlit és ha saját manirjait le tudta volna vetkezni és felvenni Karády manirjait, ő tökéletes lett volna. Ő tudta volna hozni azt a bizonyos titokzatosságot is, ami Karádyt körbelengte.
Csak sajnos Hernádi a film készitésekor túl volt már ezen a koron.
port_boy 2019 aug. 31. - 00:17:30 Előzmény vino-et-veritas
Karády folyton a plafonra nézett, legalábbis éneklés közben, ide-oda, mintha egyedül lenne, mintha magának énekelne. Ezt könnyű lett volna leutánozni.
2/10
Meril 2016 okt. 14. - 16:43:30 2/10
Az idézet az egyik kritikából való. 1-est pedig azért nem adtam a filmre, mert tetszett a Tábornok megformálása, bár gyanítom, hogy kissé életszerûtlen, meseszerû ez is, aztán kitudja mi volt a valóság...
2/10
Meril 2016 okt. 14. - 16:40:07 2/10
"Bacsó elegáns, szatirikus sikerfilmet készített, s nem hitt eléggé abban, hogy napjaink közönsége befogadná Karády dekadens, önpusztító hajlamú, befelé forduló, tépelõdõ és patetikusan érzelmes oldalát. Tragikomédiát kívánt forgatni a negyvenes évekre jellemzõ melodráma helyett, de el akarta kerülni, hogy Karády patetikussága legyen a nevetség tárgya."
Ehelyett egy naív, felületes, hisztérikát kívánt megjeleníteni, végtelenül unalmas, és cikis jelenetekben. Szerintem nevetség tárgya lett, a színésznõ játéka, teljesen súlytalan, jellegtelen. Hihetetlen mennyire rossz ez a film, és mennyire borzalmas a vége!? Ilyen rossz és bárgyú filmet készíteni. Rudolf Péter jobban tette volna ha nem énekel ennyit a filmben.
A film címét adó Hamvadó cigaretta vég nem a filmben szereplõ szerzõtõl származik, de persze így jobban hangzik, hogy az õ fejébõl pattant ki.
vino-et-veritas 2013 jan. 11. - 09:19:13 Előzmény olahmiki1959
Ez a hozzászólás nagyon jól összefoglalja, hogy elsõsorban mi hiányzott a filmbõl - maga Karády.

Nagy-Kálózy törékenysége és hangja nagyon is elüt attól, amirõl - mi "utódok" is - ismerjük az "igazi" Karádyt (alkat, hang, viselkedés). Én kezdettõl fogva ezt a hiányt éreztem (most a történetrõl és a többi színészi játékról nem beszélnék).

És valóban, ha végignézzük a hazai szinésznõk "listáját", elsõre nemigen lehet olyat mondani, aki alkalmas lenne a szerepre a "Karády-kritériumok" szerint.
pneklara 2013 jan. 11. - 07:45:18
Megnéztem a filmet, és legkevésbé az zavart, hogy Nagy-Kálózy Eszterre bízták a figurát. Sõt. Néhol döbbenetesen jól sikerültek a beállítások, már amennyire visszaemlékszem a Karády fotókra. Bármilyen törékeny Eszter, de van benne energia. És néhol mély alt hangja sem megvetendõ.
Ami engem zavart ebben a filmben ,az, hogy a tragikust komikusra vette, a komikum meg néha tragikusra sikeredett. A történelem számukra bohózat, a bohózatot akarták történelmi jelentõségre emelni.
Miért készülnek az ilyen filmek? Tanulni nem lehet belõle, mert ahhoz megbízhatatlan. Nevettetni akart? Azt lehetett, fõleg Rudolf Péter szokásos manírjaira kihegyezve, meg nevetségessé tett olyan szereplõket, akik több tiszteletet érdemeltek volna.
Mindenesetre ez a maroknyi gárda szerephez, ez által kiemelt jövedelemhez is jutott. Hogy aztán a szándék nem volt nemes, vagy így sikeredett, ezt nem tudjuk meg.
Én azt mondom,azért legközelebb egy Agyagtigrissel próbálkozzanak.
Azt elérték, hogy végre elolvasok egy Karády életrajzot.
A múltkor így jártam az Õszi szonáta kapcsán, megismertem Ingrid Bergman életrajzát. S megértettem, hogy a nagy mûvészek valahol titokzatosak, távolságtartók és öntörvényûek.
1/10
istvan19 2013 jan. 10. - 22:05:04 1/10 Előzmény olahmiki1959
Egyet értek: a magyar filmgyártás történetének legnagyobb szereposztási tévedése, melléfogása volt õrá osztani Karády Katalin szerepét. Emiatt számomra nézhetetlen film. A fõszereplõ se hús, se vér, bárki más jobban eljátszotta volna ezt a szerepet. Én pl szívesen látnám egyszer Gregor Bernit Karády szerepében. Rudolf Péter (és állandó ráégett karaktere)is borzalmasan unalmas. Nekem legalább is már a könyökömön jön ki.
Human Being 2013 jan. 10. - 20:49:37
Bár szívesen nézek Karády filmeket, nem hasonlítanám õt Jane Russelhez. Dietrich-hez talán. De Dietrich miért is titokzatos? Ezt más valakivel kapcsolatban szoktuk állandó jelzõként használni.(Garbóhoz pedig senkit nem mérnék, mert csak alul maradna, amirõl senki - jelen esetben Karády - sem tehet.)
Kíváncsi vagyok a filmre. Karády a mi Dietrichünk. Talán kevesebb, talán több...
Tibag05 2013 jan. 10. - 17:01:39 Előzmény Ford Mustang
Nem kéne erõltetni a jó kis régi magyar filmek mai szereplõkkel!
nem nagyon megy nekik! A régiek úgy voltak jók ahogy!
pneklara 2013 jan. 10. - 15:04:17 Előzmény olahmiki1959
Lassan megszerzi a biztonságot Kapócs Zsóka, s beugorhat egy rideg, távolságtartó nõ szerepébe.
Nem láttam a filmet, ma este nézem meg, még az is lehet, hogy elvonatkoztatok Eszter esetében az eredeti legendától.Lehet, hogy más lesz, mint Karády, de jó.
olahmiki1959 2013 jan. 09. - 15:26:21
Én nagyon szeretem Nagy-Kálózy Esztert, kitûnõ színésznõnek tartom, de azt hiszem, a magyar filmgyártás történetének legnagyobb szereposztási tévedése, melléfogása volt õrá osztani Karády Katalin szerepét.
A két színésznõ testalkatban, hangban, tartásban, viselkedésben, karakterben ég és föld.
Karády Katalin egy magas, nagydarab, kissé csontos, rusztikus testalkatú, a maga korában szokatlanul mély hangú - éppen ezért hihetetlenül izgalmas - nõ volt, egy igazi "nagyasszony", a köréje szõtt legendákkal, mítoszokkal együtt, míg Nagy-Kálózy Eszter egy kedves, bájos, törékeny, filigrán testalkatú, Karádynál jóval alacsonyabb, kislányos külsejû színésznõ, akit hiába maszkíroznak és öltöztetnek föl akárhogy, soha az életben nem lesz olyan karakteres egyénisége, olyan igazi "nagyvilági dáma" megjelenése, mint Karádynak.
És még a hangja is vékonyka Karádyéhoz képest, aminek pedig talán a legfontosabb szempontnak kellett volna lennie a fõszereplõ kiválasztásakor.
Karády a legendája nagy részét a 30-as, 40-es években a mély, erotikusan búgó hangjának köszönhette, amikor a magyar színésznõk 95 százalékának még csiripelõ, cserfes kis hangocskája volt, és Karády hangja egy egészen más karaktert, egy sejtelmességet, egy izgalmat hozott be a magyar filmbe.
Az, hogy Eszter nem igazán tud megfelelni ezeknek a kritériumoknak, az nem az õ hibája, hanem azé, aki ráosztotta ezt a szerepet.

Egy dolog viszont igaz.
Végiggondolva a mostani fiatal színésznõk névsorát, én sem nagyon tudok olyasvalakit mondani, aki hitelesen el tudná játszani Karádyt.
Ha megtalálom az illetõt, majd szólok...
Ford Mustang 2011 dec. 08. - 20:13:17
Bizony gyenge, sajnos.
Ford Mustang 2011 dec. 08. - 16:52:07
Egyszer sem.
6/10
cseléd 2011 dec. 08. - 16:36:22 6/10
Tessék már egy kicsit utánagondolni ? Önök milyen filmet készítenének ? Ad 1: Ez egy történelmileg hiteles film - ezt nem lehet vitatni. Ad 2 : Karády Katalin életébõl egy szeletet rajzol - de azt pontosan, éles kontúrOKKAL, érzelmi háttérrel. Hány ember és fõleg, hány híresség kockáztatná a karrierjét, az állását vagy - Uram bocsá'- az éleTÉT is, hogy nemzeTÉT szolgálja ? Tessék ? Nem hallom a választ. Nem látok rá példát. Az beszélhet, aki letesz valamit az asztalra. A többiektõl megvonom a szót és ugassanak a saját portájukon, hízlalják magukat, az övéiket, a kedves májukat. És tetszelegjenek a tükörben : önimádatukat nem lehet letörölni. És ilyenek irányítanak ! Istenem ! Csak azt lehet megtenni velünk, amit engedünk. Ad 3 : Zsüti, a kisember és a zsidó archetípusa, a non-konform az elitek és gazdagok világában - az örök túlélõ. Mert erõs. Õ tudja elviselni a sorscsapásokat. 3 totálisan különbözõ karakter találkozása és összekapaszkodása a történelem viharában. És lássanak csudát ! Sikerül nekik. Mert akarnak valamit. Egyet akarnak és jobbat, mint ami van. Tudom, hogy ez sokaktól idegen mentalitás - mert a saját tyúkszaros kis életük fontosabb mindennél = egészséges önzés ? Nem. Kivagyiság és nemtörõdömség. Ez a film pont azt mutatja meg, hogy ha bármit megtehetnek velünk (mindegy, hogy milyen jelszóval, milyen fennhatóság alatt) - akkor már nem vagyunk azok, akik vagyunk = elveszítjük önmagunk, identitásunk és emberi mivoltunk. Tisztelettel megköszönöm, hogy méltó emléket állítanaK EGY viharvert és elhallgatott idõszakról. A történelmünkrõl. A helyes irány- és emberi magatartásról. Van mit tanulnom másoktól - ez tart életben. És ha én is adH.A.tOK valamit - az külön öröm. Köszönöm.
ThE ThemE of this picture is : I.ce F.LOWE.R.s.
Összes hozzászólás