Somlói galuska- kis pesti filmmese 15 percben

Bakancslistához adom
Somlói galuska - kis pesti filmmese 15 percben
magyar kisjátékfilm, 15 perc, 2002

Értékelés:

4 szavazatból
Szerinted?

Boldogtalanságok korát éljük. Mint minden történelmi korszak embere, így éljük meg hétköznapi magán- és közéleti kínjainkat, megváltó csodákra várva.
Vegyünk tehát egy kávéházat, benne boldogtalan vendégek sorával és vegyünk egy pincért, ki nyitott, talán egy kicsit boldog is, szeretetet adni képes, csak még nem tudja pontosan, hogyan. Kezdődjék itt a mese, s a kezdést kövesse majd egy apró csoda. Az egyik kávéházi betérő az Öreg, kinek pincérünk papírbankókat csúsztat a zsebébe történetünk napján köszönete jeléül, megfújja hősünket. Megajándékozza őt egy csodával. Az Öreg szemét becsukva hosszú, lassú fújással rálehel a pincérre és a végén ujjaival csettint egyet. A kávéházi ifjún, valami különös jóérzés, borzongás fut át. Mintha valami megváltozott volna kívül és belül. Innentől más szemmel figyeli vendégeit, lesve a pillanatot, mikor fújhatja meg őket. Láss csodát, a pillanatok sorba el is jönnek, és a csodák sem maradnak el.
Boldogtalan vendégeink a fújás és a pincérünktől ajándékba kapott somlói galuskák hatására kivirulnak és a végén jóérzésük már oly határtalan, hogy szavakba már nem, csak énekbe és táncba tudják foglalni azt. Így dalra fakadnak és a fináléban a somlói galuskáról énekelnek, önmagukat tánccal kísérve. Pincérünk teljessé téve a kört, nem feledkezik meg jótevőjéről sem...

Keserédes kávéházi filmmese humorral és habbal, zenével és csokoládéöntettel 15 percben.
Bemutató dátuma: 2004. május 6. Forgalmazó: SPI

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
Kicsipajti 2011 jún. 01. - 21:59:36
Esetleg, netalántán, véletlenül nem-e tudna valaki valami helyet, ahonnan beszerezhetõ a film?!