Rock and Roll Lady

Bakancslistához adom
My Boyfriend's Back
amerikai vígjáték, 95 perc, 1989

Értékelés:

3 szavazatból
Szerinted?

Huszonöt évvel ezelőtt Chris Henry, Deborah McGuire és Vicki Vine a Calvin Coolidge gimnázium szenzációja voltak. Együttesük "My Boyfriend's Back" című száma a Bilboard listán első helyen állt. A három lány azonnal sztár lett, de nem sokáig: hamarosan ugyanis éppeolyan gyorsan mint ahogy felragyogtak, el is tűntek az ismertség világából. Ma Chri dolgos feleség és anya, Deborah egy New York-i kozmetikai cég vezetőségi tagja, Vicki pedig már túl a váláson még mindig a szórakoztatóiparban próbál meg boldogulni. Most, majd negyed századdal különválásuk után, egykori producerük arra kéri őket, hogy álljanak össze újra. Hollywoodban ugyanis hatalmas koncertet terveznek, ahol a 60-as évek nagy csillagait kívánják felvonultatni. A három lányt azonban nem is olyan könnyű újra összehozni, hiszen az utóbbi időben igencsak megromlott a kapcsolatuk...

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?