Általános iskola

Bakancslistához adom
Obecná škola
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott csehszlovák filmdráma, 100 perc, 1991

Értékelés:

51 szavazatból
Szerinted?

A film rendezőjét főiskolás korábban(a nálunk is nagy sikerrel vetített) Olajfalók című vizsgafilmjéért úgynevezett diák Oscar-díjjal tüntették ki. Az Általános iskola volt az első játékfilmje, amelyet egyébként édesapjával (Zdenek Svěrákkal) közösen forgatott. A film óriási érdeklődést keltett otthon és külföldön is. Ezt követően Oscarra jelölték, de nem kapta meg. További 5 évet kellett várnia az arany szobrocskára, végül Kolja című csodás filmjéért méltán elnyerte az Oscar-díjat a "Legjobb külföldi film" kategóriában.
A most bemutatásra kerülő film közvetlenül a II. világháborút követően játszódik egy külvárosi fiúiskolában, ahol a gyerekek fantáziáját még a háborús hőstettek kötik le, s tanárukban is ilyen hőst keresnek. Az új tanárnak nincs könnyű dolga, mert a háborúban felnőtt gyerekekkel szinte lehetetlen szót érteni.
Jan Svěrák 2017-ben forgatta le az 1991-es Általános iskola előzményét, a német megszállás alatt játszódó Mezítláb a tarlónt. A nyolcéves Eda Souček kénytelen a szüleivel együtt Prágából falura költözni, a rokonokhoz, szigorú nagyapja házába. A városi környezethez szokott Edának be kell illeszkednie a falusi környezetbe és a helyi fiúcsapatba. A Cseh Oroszlán Díjat 2018-ban méltán elnyeri 3 kategóriában.

Stáblista:

Szereplők

Alkotók

Díjak és jelölések

  • Oscar-díj

    1992
    Legjobb idegennyelvű film jelölés: Jan Svěrák

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
törökbálint 2021 febr. 26. - 22:22:06 10/10
Könnyesre röhögtem magam rajta. Ilyen már nagyon régóta nem fordult elő.
10/10
DUNAWÖLD 2021 febr. 26. - 21:16:56 10/10
Propaganda? Akkor telibe talàlta azt, akinek nem tetszik.
7/10
KeNorbi 2021 febr. 26. - 16:30:43 7/10 Előzmény Nótárius
Hát . . . Nótárius, ezt aztán nevezem! Rendesen szépen megfogalmaztad véleményed . . .
10/10
Nótárius 2021 febr. 25. - 20:40:27 10/10
Az egykori, emlékezetesen nagyszerű cseh filmek és kiemelten Jan Svěrák műveinek kedvelőjeként ezúttal sem volt okom csalatkozásra. Viszont esmént volt számos derűs, gyakran elgondolkodtató okom a jóleső belefeledkezésre: e meleg emberségű, korfestő hangulatún szép képi világú, politikai rögzültségeket karikírozva túlteljesítő avagy szétfortélyozó, teljesen egyedien életközeli humorral átszőtt filmes remeklés élményébe!
1/10
ligetiz51 2020 szept. 08. - 20:52:51 1/10
Nagyon szeretem a cseh, főleg vígjátékokat de ez: általános színvonal alatti ócska propaganda filmecske lett (ezért az Oscar díjra jelölés).
7/10
sanderb 2012 okt. 09. - 11:04:15 7/10
Nekem viszont az a véleményem, hogy ez már csak nyomokban emlékeztet a hajdani csehszlovák filmszatírákra. Talán ennek a filmnek nem tett jót a változások szele, mint ahogy a magyar filmeknek sem akkoriban. Látszik a kimunkáltság, az egészséges nacionalizmus, mint mondanivaló, de hiányzik belõle az átütõerõ. Jól másolja a film a különbözõ bogaras karakterereket, de nem kezd velük igazán semmit. Tehát a pozitívumai mindig negatívummal is párosulnak. 10/7
feketevipera 2009 jan. 04. - 21:40:45
Igazi csehszlovák film, nagyon élvezetes. Bûbájos humorral (itt-ott némi groteszk fénnyel) rajzolja meg a 40-es évek közepének mindennapjait. Azért a tanító bácsi nem semmi, ahogyan szinte minden nõvel kikezd. Na és persze benne vannak a nagy öregek: Hrusinsky és (ha csak néhány pillanatra is) Menzel. Mivel a film általános iskolás gyerekekrõl szól, vannak benne hajmeresztõ dolgok és poénok is, de mindenkinek ajánlom megnézésre.
10/10
rtomek78 2008 aug. 12. - 19:56:27 10/10
Nagyon jó film.Én régen láttam akkor tuti volt.
Geri23 2008 aug. 12. - 13:56:10
Én is szivesen megnézném, csak a k*csög T-kábel kivette a Filmmúzeimot a normálisan fogható csatornák közül! Ez a rendezõ csinálta az Olajfalók címû áldokumentumfilmet!
dedede 2008 jún. 14. - 00:01:46
Látom,nem sokan hallottak errõl a filmrõl.Felhívom a figyelmet,hogy ezt nem hagyhatjátok ki!Fantasztikusan bájos,szívet-lelket melengetõ vígjáték,egyben görbe tükör a szocializmusról.Elsõsorban az 1980 elõtt születetteknek ajánlható,kik ekkor élték boldog gyermekkorukat(mint jómagam is),de bárki számára élvezhetõ,mert igazi cseh filmhez méltóan a legegyszerû elemekkel oldják meg a legbonyolultabb viszonyokat is.Egyszóval aki igazi filmélményre vágyik,nem hagyhatja ki(pláne hogy igen ritkán adják,a mozikról és dvd-kiadásról ne is beszéljünk)