Személy

Fenyő Miklós

előadó, szerző, színész
Született: 1947. március 12. (77 éves) (Magyarország, Budapest)

1947-ben született, 1956 után néhány évig Amerikában élt. Gyerekkorától fogva zenélt, első zenekara a Syconor volt, 1967-ben alapította meg a Hungáriát. Az együttes 1968-ban megnyerte a Ki Mit Tud?-ot, első nagylemezük két évvel később jelent meg. A hetvenes években számos európai országban koncerteztek, népszerűségük töretlenül nőtt a nyolcvanas évek közepéig. Fenyő a Hungária feloszlása után szólókarrierbe kezdett (néhány évig a Modern Hungária tagja volt), ezzel együtt fiatal énekeseket menedzselt. Fiatal éveit mutatja be a Made in Hungária című filmben, melyben Fenyőt Szabó Kimmel Tamás alakítja.


Díjai:
1968: Ki Mit Tud? – I. helyezett
1969: Táncdalfesztivál – Közönségdíj
1977: METRONÓM '77 TV Fesztivál – IV. helyezett
1981: Tánc-és Popdalfesztivál – I. helyezett
1981: Tessék választani! Fesztivál – I. helyezett
1981: Pepita Oroszlán – I. helyezett
1986: Victory-díj – 1 millió eladott lemez után
1990: EMeRTon-díj – A Magyar Rádió nagydíja
1992: Arany Zsiráf Mahasz nagydíj
1996: Huszka Jenő-díj
2000: Gyémántlemez – 5 millió eladott lemez után
2004: A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje
2004: A XIII. kerület díszpolgára
2006: Artisjus Életmű-díj
2008: Budapestért díj
2017: Fonogram Életmű-díj

Hozzászólások

Kismacska 2022 márc. 23. - 04:58:37
Néhány dalát látva visszaszívtam a véleményemet. Sajnálom, hogy nem tudom kitörölni a márc. 10-én írt hozzászólásomat. Remélem nem olvasta el. A mostani véleményem: Fenyő egy óriási tehetség, nagyon jók a dalai! Isten éltesse sok évig egészségben!❤❤🥰😘
Kismacska 2022 márc. 21. - 12:50:46 Előzmény Kismacska
Nem komolyan mondtam...
Kismacska 2022 márc. 10. - 03:45:31
Ronda alak! Szarok a dalai és ő is egy mocsadék!
filoszemitabéluska 2018 aug. 26. - 16:22:05
Mosolyognak a táskák a szeme alatt. A Louis Vuitton és a Mandarina Duck.
filoszemitabéluska 2018 aug. 26. - 14:59:26
Rejtély számomra, hogy van aki kedveli ezt a visszataszító mikiegeret. Egy jellemző történet a 70-es évekből: fenyő beszállt egy autóba néhány zenész ismerősével egy koncert után. Odaszaladt hozzájuk egy rajongó liba és kérdezte, hogy nem vinnék e őt is el?
-Elviszünk, ha leszopod a barátomat- volt fenyő válasza. Az illető barát egy emberszabású ember volt és nem tartott igényt a lány szolgálataira. Mindenesetre a történet jellemzi, mennyire tiszteli fenyő a női nemet.
_goldie_ 2018 aug. 26. - 12:57:48
az örök jampi tegnapi (21-dik) Margitszigeti koncertje https://www.facebook.com/fenyomiklos/videos/746157422396132/
nem jöhet sem eső sem szélvihar..és nem is jött
negyedikbéla 2011 jún. 05. - 12:13:25
Én ebben nem tudok segíteni, csak egy fontos információm van: az egyik szeme alatt Louis Vuitton, a másik szeme alatt Mandarina Duck táskát visel.
spinabifida79 2011 jún. 05. - 12:11:22
Én csak azt szeretném megkérdezni, milyen márkájú hajfestéket használ a Mûvész Úr? Ha a Fórum szabályzata tiltja a reklámot, megírhatja privátban is.
crazyforyou 2009 aug. 09. - 20:13:50
Szeretem hogy mindig mosolyog a szeme!!!
Petrapetrus 2009 júl. 12. - 11:11:12
Én kedvelem a zenéjét, de a pali maga, mint személyiség, már egyáltalán nem szimpatikus számomra. :-S
crazyforyou 2009 júl. 11. - 21:53:35
Nagyszerû hogy 62 évesen nyugodtan felveheti a versenyt a huszonévesekkel.A zene egyenlõ Fenyõ Miklóssal!!
mildi 2009 jún. 14. - 21:27:19
A magyar rock and roll királya, ma is töretlenül népszerû - igazi bulizós zene!
crazyforyou 2009 jún. 14. - 20:17:46
Augusztusban Fenyõ koncert a Margitszigeten,ott a helyem!!!
offtopic
Katinka50 2009 márc. 20. - 22:46:18
Csatlakozom! Számomra a "NAGY példakép", aki mindig képes megújulni!!!!!
A környezetem is fertõzöm VELE:)))))))))))
crazyforyou 2009 márc. 20. - 22:31:39
Csak IMÁDNI lehet!!!