Személy

Hilary Swank

színész, producer
Született: 1974. július 30. (49 éves) (Amerikai Egyesült Államok, Lincoln, Nebraska)

A Nebraska államban található Lincolnban született 1974-ben. Gyerekként versenyszerűen úszott, ezt később a színészet kedvéért hagyta abba. Pályafutását színházi szerepekkel kezdte, majd miután 16 évesen Kaliforniába költözött, televízióban is bemutatkozhatott. Felbukkant a Buffy, a vámpírok réme, majd a nagy népszerűségnek örvendő Beverly Hills 90210 című sorozatban is, első filmes főszerepe az 1994-es Az új karate kölyök volt. Az 1999-ben forgatott A fiúk nem sírnak című produkcióban nyújtott alakításáért Oscar-díjat kapott, hat évvel később gyűjthette be második akadémiai elismerését a Millió dolláros bébi Maggie Fitzgeraldjaként. Hét évig volt Chad Lowe színész és rendező felesége.

  • 2023
    Ordinary Angels 10 színész színész (amerikai filmdráma, 2023)
  • 2022
    Alaska Daily 10 színész színész (amerikai-kanadai dráma, tévéfilmsorozat, 47 perc, 2022)
  • 2020
    Vadászat 6.6 színész színész (amerikai akcióthriller, horror, 90 perc, 2020)
  • 2020
    A végzet asszonya 5.6 színész színész (amerikai thriller, 102 perc, 2020)
  • 2020
    A távolban 6.3 színész színész (amerikai sci-fi sorozat, romantikus sorozat, 2020)
  • 2019
    Én vagyok anya 8.3 színész színész (ausztrál sci-fi dráma, misztikus film, 113 perc, 2019)
  • 2018
    Bizalom 8.3 színész színész (amerikai-angol krimisorozat, életrajzi dráma, 60 perc, 2018)
  • 2018
    Ami egykor volt 8.4 színész színész (amerikai filmdráma, 101 perc, 2018)
  • 2017
    Logan Lucky - A tuti balhé 7.4 színész színész (amerikai vígjáték, 119 perc, 2017)
  • 2017
    55 lépés 8.0 színész színész (német-belga életrajzi dráma, 115 perc, 2017)
  • 2016
    Spark: A Space Tail 10 színész színész (kanadai-dél-koreai animációs kalandfilm, 91 perc, 2016)
  • 2014
    Te nem vagy te 8.2 színész színész, producer (amerikai filmdráma, 99 perc, 2014)
  • 2014
    Te nem vagy te 8.2 producer (amerikai filmdráma, 99 perc, 2014)
  • 2014
    BoJack Horseman 6.5 színész színész (amerikai animációs sorozat, 25 perc, 2014)
  • 2014
    A kelletlen útitárs 7.3 színész színész (francia-amerikai filmdráma, 122 perc, 2014)
  • 2013
    Mary és Martha 5.0 színész színész (angol-amerikai filmdráma, 95 perc, 2013)
  • 2011
    Szilveszter éjjel 6.9 színész színész (amerikai vígjáték, 120 perc, 2011)
  • 2011
    Szerelem kölcsönbe 7.0 producer producer (amerikai romantikus vígjáték , 112 perc, 2011)
  • 2010
    Pokoli albérlet 7.2 színész színész (angol-amerikai filmdráma, 91 perc, 2010)
  • 2010
    Meggyőződés 8.3 színész színész (amerikai életrajzi dráma, 107 perc, 2010)
  • 2009
    Amélia - Kalandok szárnyán 6.9 színész színész (amerikai-kanadai életrajzi dráma, 111 perc, 2009)
  • 2008
    Balhés tesók 5.8 színész színész (amerikai vígjáték, 85 perc, 2008)
  • 2007
    Saját szavak 8.1 színész színész (amerikai filmdráma, 123 perc, 2007)
  • 2007
    P.S. I Love You 8.7 színész színész (amerikai vígjáték, 126 perc, 2007)
    • Film4:
      • szerda (máj. 1.) 20:00,
      • péntek (máj. 3.) 00:15
  • 2007
    A tíz csapás 7.0 színész színész (amerikai thriller, 99 perc, 2007)
  • 2006
    Fekete Dália 6.8 színész színész (német-amerikai thriller, 116 perc, 2006)
  • 2004
    Vérvörös homok 8.0 színész színész (angol-dél-afrikai filmdráma, 110 perc, 2004)
  • 2004
    Vasakaratú angyalok 7.3 színész színész (amerikai filmdráma, 125 perc, 2004)
  • 2004
    Millió dolláros bébi 8.8 színész színész (amerikai filmdráma, 127 perc, 2004)
  • 2003
    A mag 6.6 színész színész (amerikai sci-fi akciófilm, 129 perc, 2003)
  • 2003
    11:14 8.3 színész színész (amerikai-kanadai thriller, 86 perc, 2003)
  • 2002
    Álmatlanság 8.1 színész színész (amerikai-kanadai akcióthriller, 118 perc, 2002)
  • 2001
    A királyné nyakéke 7.2 színész színész (amerikai filmdráma, 113 perc, 2001)
  • 2000
    Rossz álmok 8.4 színész színész (amerikai thriller, 112 perc, 2000)
  • 1999
    A fiúk nem sírnak 8.2 színész színész (amerikai filmdráma, 118 perc, 1999)
  • 1998
    Heartwood színész színész (amerikai romantikus film, 92 perc, 1998)
  • 1997
    Álomgyilkos 4.0 színész színész (amerikai krimi, 88 perc, 1997)
  • 1997
    Hollywoodi hétköznapok színész színész (német vígjáték, 95 perc, 1997)
  • 1997
    Az igazság nyomában - Halálos eskü 8.0 színész színész (amerikai filmdráma, 90 perc, 1997)
  • 1996
    Kárhozottak 5.3 színész színész (amerikai horror, 98 perc, 1996)
  • 1996
    Kounterfeit 10 színész színész (amerikai thriller, 90 perc, 1996)
  • 1994
    Néma sikolyok 2.7 színész színész (amerikai filmdráma, 91 perc, 1994)
  • 1994
    Az új karate kölyök 6.3 színész színész (amerikai kalandfilm, 109 perc, 1994)
  • 1992
    Buffy, a vámpírok réme 6.9 színész színész (amerikai akció-vígjáték, 86 perc, 1992)
  • Mother's Milk színész színész (thriller)

Hozzászólások

László Atom márc. 03. 08:01:38
néha fiús.. néha gyönyörű.. de az a alakja.. hmmm szóval csodás volt jó párszor - bár így "vénen" :-) néha túl szálkás, tehát nem nőies :-)
de nálam klassszis.. (karate kölyök - millió dolláros - stb)
Vannabee 2023 máj. 24. - 23:56:02
Imádom, az egyik kedvencem, nemcsak az elképesztő tehetsége és személyisége miatt, hanem mert az acélos vonásai ellenére kifejezetten szép nőnek tartom.
10/10
tamas patkos 2021 máj. 09. - 01:16:53 10/10
10/10
10/10
ABanonym 2018 máj. 31. - 16:51:23 10/10
Kegyetlen jó, pontszám bőven mehetne 9 pont fölé még :)
Shaba 2011 febr. 08. - 20:32:03
Nem szándékozom kiselõadást tartani, még kéretlenül sem, csakhogy. Hilary remek színésznõ – ez az én véleményem. Nem csupán tehetsége nem kérdéses – ismét csak: szerintem, mert ahhoz túl sok jó alakítást láttam tõle –, de mindehhez az arca is meghökkentõen egyedi vonásokkal bír. Nem sok elsõ vonalbeli sztár mondhatja ezt el magáról. Gyakorlatilag alig kell õt elmaszkírozni, és máris – csúf, sõt szinte rusnya. Akarattal az. Megriad az ember, mikor megpillantja, s szinte kutatni kell benne a nõt. Más esetekben meg alig kell sminkesnek hozzányúlni, és hipp-hopp: nemhogy szép, hanem egyenesen elbûvölõ, gyönyörû. Mintha a természet eleve ilyen sokértelmûen Janus-arcúnak alkotta volna. Teszem azt: Meg Ryan hiába akarna tramplit játszani, röhejbe fulladna, mert alkalmatlan hozzá az arca, alkata. Sandra Bullock-nak még talán menne, nem mondom, õ képes (volt) leverõn, kiábrándítóan fiús, sõt elhanyagolt lenni, mint ahogy tündérien bûbájos is, ha épp arra van szükség. Ám Hilary Swank alapból ötvözi saját személyében a végleteket: ajka és grimasza láttán nem is oly könnyû õt imádni. És mégis imádni kell. Csodaszámba menõ lány, nem kétséges.
Panni19 2010 dec. 21. - 22:20:02
Ezzel egyetértek; engem egyáltalán nem fogott meg a Bébi. Pedig Eastwood és Freeman a top 5 kedvenceim közt vannak. De egyszerûen nem hatott meg, a végére már nem is érdekelt, lehet, hogy pont a tipikus amerikai sztori miatt, azaz hogy a semmibõl jött pincérlány 30 felett csinál bokszoló karriert. Azért ennek ismerjük el, marah kevés esélye van az életben. De még mindig ez zavart a legkevésbé. Eredendõen pont H.S. miatt néztem meg, mert kíváncsi voltam, hogy ha már másodjára is megkapta az Oscar-t, akkor az vajon miért lehetett, tudott-e akkorát dobni, mint az elsõnél? Hát nekem nem. Az elsõt szerintem megérdmelte abszolút, a második szerintem olyan értelemben szégyen, hogy akkor olyan más színésznõkkel és alakításokkal volt egy kategóriában, hogy bármelyik másiknak szívesebben odaadtam volna. Azért egy Imelda Staunton meg egy Kate Winslet mellett nyerni...hááát, érdekes volt akkor az Akadémia. Az meg akkor még érdekesebbnek tûnt, hogy Anette Bening-et meg H.S.-t emlegették, hogy pont õk a két legesélyesebb. Nem tudom..én valahogy pont az õ alakításaikat éreztem az 5 közül a leggyengébbeknek. Mondom ezt annak ellenére, hogy a makulátlan elme sem éppen a kedvencem...

Eastwood-nak meg inkább adtam volna a második rendezõi Oscar-ját a tavalyi Elcserélt életek-ért, az engem sokkal jobban megérintett mint ez és Hilary.

De mondom, ez csak az én véleményem. Tehát remélem, senki nem jön majd nekem ezért.
Panni19 2010 dec. 21. - 22:08:33
Igen, kb. ez a két filmje van, ami egyáltalán említésre méltó.
10/10
blade_ 2010 aug. 21. - 11:49:40 10/10
...dedikált kép...
barbara_91 2010 márc. 08. - 19:38:09
Hát ez a színész nõ egyszerûen fantasztikus. Engem a Fiúk nem sírnak címû filmmel gyõzött meg. Egyértelmûen megérdemelte érte a díjakat. További SOK sikert neki!!!! :)
mulao 2010 márc. 01. - 13:20:27
Szereintem a legtöbbször férfiasnak tûnik az arca, nem mondanám egy modell típúsnak.Viszont nagyon tehetséges. Pl Millió dolláros bébi, stb.
offtopic
gondil 2010 febr. 25. - 15:13:28
Csupa tragikus nõi sors.
Hope_Sanders 2009 ápr. 17. - 00:45:10
én a P.S. I love you-ban is naon szeretem Gerrard Butler partnereként :) a Milliódolláros bébit pedig egyszerûen imádom :)
jololo 2009 ápr. 17. - 00:09:24
35 éves és már két oscar-ja van, nem semmi ;)
azért ez elég ritka valljuk be
Karolka 2008 nov. 30. - 01:11:10
Róla is lehetne igazán pár szót váltani! Játszott néhány jó filmben!