Személy

Nagy Anikó

színész, ének, rendező
Született: 1954. február 2. (70 éves) (Magyarország, Budapest)

"Budapesten született, és közvetlenül az érettségi után - első nekifutásra - felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, Ádám Ottó osztályába. Főiskolai éveinek különös jelentőséget adott a zenés színház nagy alakjának, az akkor még tanító Nádasdy Kálmánnak gondoskodó figyelme. Színészéletét Szegeden kezdte - csupa prózai szerepekkel mutatkozott be. Babarczy László hívására Kaposvárra szerződött, ahol megkapta élete első nagy zenés feladatát: Bernstein Candide-jának Kunigunda szerepét. A kaposvári zenés és prózai sikerek után 1982-ben jelentkezett az akkor alakuló Rock Színházba. "Láttam a Sztárcsinálókat, és rögtön tudtam, ez az én műfajom, én ide tartozom" nyilatkozta évekkel később. Meghatározó szerepek egész sorát játszotta el. A debreceni Csokonai Színházban vendégként játszotta el a musical irodalom egyik meghatározó szerepét, a La Mancha lovagja Aldonza figuráját. 1988-ban lépett először színpadra azzal a szereppel, amelyet rajta kívül csupán példaképe, Barbra Streisand játszott el (ő is csak filmen). A Yentl című zenés monodráma eljátszásának nagy része volt abban, hogy 1989-ben Jászai Mari-díjjal tüntetik ki. Kocsák Tibor és Miklós Tibor az ő alakjára és vokális képességeire alapozva írta meg az Anna Karenina című musicaloperát, melynek ősbemutatója után felvett lemez - Anikó énekével - kivételes sikert aratott itthon és külföldön. A Rock Színház megszűnése után eljátszotta a Fame (Hírnév) Miss Sherman-jét, az Utazás női főszerepét, Lady Ashtont majd 2000-ben alapító tagja lett a Piccoló Színháznak, ahol az új társulat legjelentősebb produkcióiban fontos szerepeket kapott. (Rent, Jézus Krisztus Szupersztár, West Side Story, Nana) Ő az a színésznő, aki ugyanolyan etalonná tudott válni a musical magyar előadói számára, mint a műfaj külföldi hírességei." Forrás: Atlantis - az elveszett világ nyomában... című musical sajtóanyaga

Hozzászólások