Személy

ifj. Antal Szalai

előadó

Hegedűművész. Zenei tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán kezdte és a New York-i Manhattan School of Musicban folytatta, ahol Pinchas Zukerman tanítványa volt. Szalai a legnevesebb zenekarok és fesztiválok vendége világszerte, ezen kívül számos szólóestet is ad. Nemzetközi debütálására 2008-ban került sor a Berlini Filharmóniában. Szalai Antalnak eddig három szólólemeze jelent meg: az 1999-ben a BMC Records által kiadott Weiner Leó Albummal olyan művészek társaságában állít emléket Weiner Leó munkásságának, mint Starker János, Sebők György és Varga Tibor. Szólóhegedű lemezét, amelyen Bach, Fritz Kreisler, Eugene Ysaye és Petrovics Emil műveit játssza, 2001-ben adta ki. Mindkét lemez a legnagyobb kritikusi elismerést kapta 2002-ben a tekintélyes brit zenei lapban,a Gramophone Magazinban. 2003-ban jelent meg a Hungaroton Classics által kiadott szólólemeze, amelyen Auer Lipót hegedű átiratait adja elő Balog József zongoraművésszel.

Hozzászólások