Személy

Charlie Sheen

színész, forgatókönyvíró, szereplő
Született: 1965. szeptember 3. (58 éves) (Amerikai Egyesült Államok, New York, New York)

New Yorkban született 1965-ben. Eredeti neve Carlos Irwin Estévez, édesapja galíciai származású színész, három testvére ugyancsak ezt a hivatást választotta. Kaliforniában, Malibuban nőtt fel. Először kilencévesen játszott filmen, később olyan produkciókban szerepelt, mint A szakasz, A vadnyugat fiai, A nagy csapat, A megtörhetetlen, A zöldfülű, a Nagy durranás első és második része, A három testőr, A hajsza, valamint a Horrorra akadva harmadik és negyedik része. 2003 és 2011 között a Két pasi – meg egy kicsi című sorozat egyik főszereplője volt. Magánélete, botrányai a bulvársajtó egyik kedvenc témája, a '90-es évek végén kábítószerfüggősége, 2015-ben HIV-fertőzöttsége nyilvánosságra hozatalával került a címlapokra.

  • 2020
    Grizzly II: The Predator színész színész (amerikai zenés film, thriller, 74 perc, 2020)
  • 2017
    9/11 színész színész (kanadai akcióthriller, 90 perc, 2017)
  • 2017
    Mad Families színész színész, executive producer (amerikai vígjáték, 90 perc, 2017)
  • 2017
    Mad Families executive producer (amerikai vígjáték, 90 perc, 2017)
  • 2013
    Machete gyilkol 5.8 színész színész (amerikai akciófilm, 107 perc, 2013)
  • 2013
    Horrorra akadva 5 5.2 színész színész (amerikai vígjáték, 88 perc, 2013)
  • 2012
    Pillantás Charlie Swan képzeletébe 4.7 színész színész (amerikai vígjáték, 86 perc, 2012)
  • 2012
    Nyugi, Charlie! 6.6 színész színész (amerikai vígjátéksorozat, 2012)
  • 2012
    Foodfight! 7.5 színész színész (amerikai animációs film, 91 perc, 2012)
  • 2011
    Égessük le Charlie Sheent 6.7 szereplő szereplő (amerikai vígjáték, 90 perc, 2011)
  • 2010
    Tőzsdecápák - A pénz nem alszik 7.1 színész színész (amerikai filmdráma, 135 perc, 2010)
  • 2007
    Két pasi - meg egy kicsi 9.0 színész színész (amerikai komédia sorozat, 22 perc, 2007)
    • RTL KETTŐ:
      • csütörtök (márc. 28.) 15:05,
      • csütörtök (márc. 28.) 15:30,
      • csütörtök (márc. 28.) 16:00,
      • csütörtök (márc. 28.) 16:25,
      • csütörtök (márc. 28.) 21:00,
      • csütörtök (márc. 28.) 21:30,
      • csütörtök (márc. 28.) 22:00,
      • csütörtök (márc. 28.) 22:30,
      • péntek (márc. 29.) 15:10,
      • péntek (márc. 29.) 15:40,
      • péntek (márc. 29.) 16:05,
      • péntek (márc. 29.) 16:30,
      • péntek (márc. 29.) 21:00,
      • péntek (márc. 29.) 21:30,
      • péntek (márc. 29.) 22:00,
      • péntek (márc. 29.) 22:30,
      • szombat (márc. 30.) 20:00,
      • szombat (márc. 30.) 20:30,
      • szombat (márc. 30.) 21:00,
      • szombat (márc. 30.) 21:30,
      • szombat (márc. 30.) 22:00,
      • szombat (márc. 30.) 22:25,
      • szombat (márc. 30.) 22:50,
      • szombat (márc. 30.) 23:20,
      • szombat (márc. 30.) 23:50,
      • vasárnap (márc. 31.) 00:20,
      • vasárnap (márc. 31.) 00:50,
      • vasárnap (márc. 31.) 01:20,
      • vasárnap (márc. 31.) 19:55,
      • vasárnap (márc. 31.) 20:25,
      • vasárnap (márc. 31.) 23:05,
      • vasárnap (márc. 31.) 23:30,
      • hétfő (ápr. 1.) 00:00,
      • hétfő (ápr. 1.) 00:30,
      • hétfő (ápr. 1.) 01:00,
      • hétfő (ápr. 1.) 01:25,
      • hétfő (ápr. 1.) 15:10,
      • hétfő (ápr. 1.) 15:40,
      • hétfő (ápr. 1.) 16:05,
      • hétfő (ápr. 1.) 16:30,
      • hétfő (ápr. 1.) 21:00,
      • hétfő (ápr. 1.) 21:30,
      • hétfő (ápr. 1.) 22:00,
      • hétfő (ápr. 1.) 22:30,
      • kedd (ápr. 2.) 15:10,
      • kedd (ápr. 2.) 15:40,
      • kedd (ápr. 2.) 16:05,
      • kedd (ápr. 2.) 16:30,
      • kedd (ápr. 2.) 21:00,
      • kedd (ápr. 2.) 21:30,
      • kedd (ápr. 2.) 22:00,
      • kedd (ápr. 2.) 22:30,
      • szerda (ápr. 3.) 15:10,
      • szerda (ápr. 3.) 15:40,
      • szerda (ápr. 3.) 16:05,
      • szerda (ápr. 3.) 16:30,
      • szerda (ápr. 3.) 21:00,
      • szerda (ápr. 3.) 21:30,
      • szerda (ápr. 3.) 22:00,
      • szerda (ápr. 3.) 22:30,
      • csütörtök (ápr. 4.) 15:10,
      • csütörtök (ápr. 4.) 15:40,
      • csütörtök (ápr. 4.) 16:05,
      • csütörtök (ápr. 4.) 16:30,
      • csütörtök (ápr. 4.) 21:00,
      • csütörtök (ápr. 4.) 21:30,
      • csütörtök (ápr. 4.) 22:00,
      • csütörtök (ápr. 4.) 22:30,
      • péntek (ápr. 5.) 15:10,
      • péntek (ápr. 5.) 15:40,
      • péntek (ápr. 5.) 16:05,
      • péntek (ápr. 5.) 16:30,
      • péntek (ápr. 5.) 21:00,
      • péntek (ápr. 5.) 21:30,
      • péntek (ápr. 5.) 22:00,
      • péntek (ápr. 5.) 22:30,
      • szombat (ápr. 6.) 20:00,
      • szombat (ápr. 6.) 20:30,
      • szombat (ápr. 6.) 21:00,
      • szombat (ápr. 6.) 21:30,
      • szombat (ápr. 6.) 21:55,
      • szombat (ápr. 6.) 22:25,
      • szombat (ápr. 6.) 22:50,
      • szombat (ápr. 6.) 23:20,
      • szombat (ápr. 6.) 23:50,
      • vasárnap (ápr. 7.) 00:20,
      • vasárnap (ápr. 7.) 00:50,
      • vasárnap (ápr. 7.) 01:20,
      • vasárnap (ápr. 7.) 20:00,
      • vasárnap (ápr. 7.) 20:30,
      • vasárnap (ápr. 7.) 23:05,
      • vasárnap (ápr. 7.) 23:30,
      • hétfő (ápr. 8.) 00:00,
      • hétfő (ápr. 8.) 00:25,
      • hétfő (ápr. 8.) 00:55,
      • hétfő (ápr. 8.) 01:25,
      • hétfő (ápr. 8.) 15:10,
      • hétfő (ápr. 8.) 15:40,
      • hétfő (ápr. 8.) 16:05,
      • hétfő (ápr. 8.) 16:30,
      • hétfő (ápr. 8.) 21:00,
      • hétfő (ápr. 8.) 21:30,
      • hétfő (ápr. 8.) 22:00,
      • hétfő (ápr. 8.) 22:30
  • 2006
    Horrorra akadva 4. 7.6 színész színész (amerikai horror-vígjáték, 83 perc, 2006)
    • Filmcafe:
      • szombat (márc. 30.) 19:25,
      • vasárnap (márc. 31.) 12:20
  • 2005
    Édes és keserű 6.5 színész színész (amerikai filmdráma, 95 perc, 2005)
  • 2004
    A nagy zsozsó 6.1 színész színész (amerikai akció-vígjáték, 88 perc, 2004)
  • 2003
    Horrorra akadva 3. 8.2 színész színész (amerikai-kanadai horror-vígjáték, 84 perc, 2003)
  • 2001
    Eltanácsolt tanácsadó 7.6 színész színész (amerikai vígjáték, 93 perc, 2001)
  • 2000
    Csak 18 éven felülieknek (Csak felnőtteknek) 8.0 színész színész (amerikai filmdráma, 115 perc, 2000)
  • 1999
    Kanbuli 4.0 színész színész (amerikai vígjáték, 95 perc, 1999)
  • 1999
    A John Malkovich menet 7.4 színész színész (amerikai vígjáték, 112 perc, 1999)
  • 1998
    Postmortem 5.6 színész színész (amerikai thriller, 105 perc, 1998)
  • 1998
    Levél a halálsorról 6.3 színész színész (amerikai akcióthriller, 89 perc, 1998)
  • 1998
    Gátlástalanul (Törvényen túl) 8.1 színész színész, executive producer, forgatókönyvíró (amerikai akciófilm, 93 perc, 1998)
  • 1998
    Gátlástalanul (Törvényen túl) 8.1 executive producer (amerikai akciófilm, 93 perc, 1998)
  • 1998
    Gátlástalanul (Törvényen túl) 8.1 forgatókönyvíró (amerikai akciófilm, 93 perc, 1998)
  • 1998
    Dolcsi Vita 6.5 színész színész (amerikai-kanadai vígjáték, 91 perc, 1998)
  • 1997
    Árnyék-összeesküvés 7.6 színész színész (amerikai akciófilm, 103 perc, 1997)
  • 1997
    Pénz beszél 7.7 színész színész (amerikai akció-vígjáték, 97 perc, 1997)
  • 1997
    Nyomás alatt 7.2 színész színész (amerikai thriller, 88 perc, 1997)
  • 1996
    Kerge város (Káoszháza) 7.6 színész színész (amerikai vígjátéksorozat, 1996)
  • 1996
    Galaktikus támadás 8.1 színész színész (amerikai-mexikói sci-fi, 115 perc, 1996)
  • 1996
    Charlie - Minden kutya a mennybe jut 2. 8.7 színész színész (amerikai rajzfilm, 79 perc, 1996)
  • 1994
    Végsebesség 7.3 színész színész (amerikai akció-vígjáték, 98 perc, 1994)
  • 1994
    A nagy csapat 2. 7.7 színész színész (amerikai vígjáték, 105 perc, 1994)
  • 1994
    A hajsza 8.1 színész színész (amerikai akciófilm, 94 perc, 1994)
  • 1993
    Zuhanás a halálba 4.2 színész színész (angol filmdráma, 98 perc, 1993)
  • 1993
    Nagy durranás - A második pukk 8.8 színész színész (amerikai akció-vígjáték, 86 perc, 1993)
  • 1993
    Haláli fegyver 8.5 színész színész (amerikai akció-vígjáték, 89 perc, 1993)
  • 1993
    A három testőr 8.6 színész színész (amerikai-osztrák-angol kalandfilm, 105 perc, 1993)
  • 1992
    A pokol angyala 8.0 színész színész (amerikai filmdráma, 108 perc, 1992)
  • 1991
    Nagy durranás 8.8 színész színész (amerikai akció-vígjáték, 84 perc, 1991)
  • 1990
    Tökös ötös 6.7 színész színész (amerikai vígjáték, 110 perc, 1990)
  • 1990
    Elit kommandó 8.3 színész színész (amerikai akciófilm, 113 perc, 1990)
  • 1990
    A zöldfülű 8.8 színész színész (amerikai akció-vígjáték, 121 perc, 1990)
  • 1990
    A szemtanú nyomában 7.1 színész színész (amerikai akciófilm, 116 perc, 1990)
  • 1990
    A megtörhetetlen 8.4 színész színész (amerikai filmdráma, 97 perc, 1990)
  • 1989
    Menekülés 8.9 színész színész (amerikai-francia családi kalandfilm, 95 perc, 1989)
  • 1989
    A nagy csapat 8.3 színész színész (amerikai vígjáték, 107 perc, 1989)
  • 1988
    Kiállítva 7.8 színész színész (amerikai filmdráma, 119 perc, 1988)
  • 1988
    A vadnyugat fiai 8.0 színész színész (amerikai western, 102 perc, 1988)
  • 1987
    Tőzsdecápák 8.6 színész színész (amerikai krimi, 126 perc, 1987)
  • 1987
    Porsche-tolvajok 7.9 színész színész (amerikai krimi, 110 perc, 1987)
  • 1987
    Hárman az úton 5.0 színész színész (amerikai filmdráma, 88 perc, 1987)
  • 1986
    Száguldó bosszú (A kísértet) 8.4 színész színész (amerikai akciófilm, 93 perc, 1986)
  • 1986
    Meglógtam a Ferrarival 8.3 színész színész (amerikai vígjáték, 98 perc, 1986)
  • 1986
    A szakasz 9.1 színész színész (amerikai háborús filmdráma, 115 perc, 1986)
    • Cinemax 2:
      • hétfő (ápr. 1.) 20:30,
      • kedd (ápr. 2.) 11:15
  • 1986
    Lucas 7.8 színész színész (amerikai romantikus dráma, 100 perc, 1986)
  • 1985
    Szomszéd fiúk 6.6 színész színész (amerikai krimi, 91 perc, 1985)
  • 1984
    Vörös hajnal 6.6 színész színész (amerikai akciófilm, 109 perc, 1984)
  • Emmy-díj (2007) - Legjobb televíziós sorozat - musical és vígjáték kategória - legjobb színész jelölés: Két pasi - meg egy kicsi
  • Emmy-díj (2006) - Legjobb televíziós sorozat - musical és vígjáték kategória - legjobb színész jelölés: Két pasi - meg egy kicsi

Hozzászólások

troy1989 2018 szept. 12. - 20:16:13
Szinte mindenki a nagy durranás című filmjét írta, de a megtörhetetlen című filmben nagyot alakit nagy kedvenc tőle. :)
bcsaba73 2015 márc. 15. - 20:45:33 Előzmény gyulapeto
Biztos,hogy kimaradt?? :)
gyulapeto 2015 márc. 06. - 15:18:47
A filmek felsorolásából kimaradt a Meglógtam a Ferrarival (Ferris Bueller's Day Off) címû 1986-os film.
offtopic
umma 2012 szept. 04. - 02:04:29
Úgy tudom, szerette volna eljátszani a Kis Buddha fõszerepét, és megorrolt Bertoluccira, amiért az Keanu Reevesre bízta a fõszerepet. Pedig azt hiszem, Bertolucci nem tévedett. A világ leghiteltelenebb Buddha-imitátora lett volna Sheen :) Az lett volna a Nagy Pukk 3.
10/10
Kiccike 2012 jan. 02. - 18:33:49 10/10 Előzmény mulao
láttam a filmjei kb 90%-át... imádom... nem biztos, hogy a színészi tehetsége miatt (bár állítom, megáldotta vele az ég, vagy édesapja), de a tíz ujjamat megnyalnám utána... már ha a mostani fizikumával túlélné...
8/10
endreuchiha 2011 márc. 27. - 00:04:03 8/10
Most ki rúgták a két pasi meg egy kicsibõl hát nem is tudom le vágni az aranytojást tojó tyúkot.
Nélküle a sorozat nem ér semmit ez olyan mint Dr. House Hugh Laurie nélkül.
9/10
Atis88 2011 febr. 20. - 21:50:28 9/10
Kár, hogy a tipikus "sztár útra" lépett. Drogok, kurvák, pia minden mennyiségben. nagyon jó színész, de mostanában sajnos semmiben nem lehet látni a Két pasi meg egy kicsi-n kívül. Gondolom ez annak tudható be, hogy elég kicsapongó életet él. Hallottam, hogy az apja unszolására belement egy 3 hónapos elvonóba. Remélem kisegíti a gödörbõl aztán újra sûrûbben láthatjuk majd filmekben is szerepelni.
10/10
ariskerase 2011 jan. 09. - 14:18:56 10/10
Szerintem jó színész vannak jó filmjei.
10/10
Ford Mustang 2010 okt. 19. - 21:46:08 10/10
Jó színész, csakúgy mint az apja, nagyon jó szerepei vannak mindegyik filmjében, legyen az akció, dráma, thriller vagy vígjáték, fõleg az utolsó, mert hát az olyan alakításai, mint A zöldfülû vagy a Nagy durranás, felejthetetlen:D
9/10
nikato 2010 máj. 20. - 23:20:06 9/10
.
9/10
nikato 2010 máj. 20. - 23:19:47 9/10
Régen jól nézett ki!
sebengabi 2010 máj. 11. - 17:45:50
sebengabi 2010 máj. 11. - 17:39:13
Meglógtgam a Ferrárival (Ferris Bueller's Day Off) címû remek filmben volt egy kb két perces felejthetetlen jelenete! :)
mulao 2010 jan. 25. - 10:37:15
Tulajdonképpen én is bírom, a Két pasi- meg egy kicsiben szerintem jól játszik.És még pasinak is elmegy.:) Pár régebbi filmjét is láttam.
10/10
Anti12 2010 jan. 24. - 19:27:15 10/10
Még jó,hisz õ az édesapja.Szerintem remek színész,nálam simán 10/10.
zoli_brazil89 2009 jan. 12. - 23:04:03
hello
vki nem tudja honnan lehet leszedni a Nagy csapat elsõ részét?
merkur66 2008 márc. 19. - 12:49:08
Nem szégyen tényleg jól néz ki. És egyrtértek a Nagy durranás a csúcs.
merkur66 2008 márc. 14. - 11:30:14
Az eddig látott összes alakítását szerettem. Érdemes a filmjeit megnézni, aki könnyed szórakozásra vágyik, az meg hogy sokat van a bulvársajtó címlapján zûrös ügyei miatt meg kit érdekel.