Személy

Deák Bill Gyula

előadó, ének, színész
Született: 1948. november 8. (75 éves) (Magyarország, Budapest)

Deák Bill Gyula "a magyar blueskirály"; az egyetlen hazai énekes, akinek amerikai kritikusok szerint "fekete hangja van." A kőbányai Sztár együttesben külföldi dalok éneklésével kezdte. Később mint jazzénekes a Napsugár, a Wanderers és a Loyd együttes tagja. 1979-től 1985-ig a Hobo Blues Band (HBB) énekese volt. A Beatrice, a P. Mobil és az AE Bizottság mellett felléptek a legendás Fekete Bárány Fesztiválon, amely a rendszert elutasító, szabadságkereső fiatalok számára páratlanul népszerűnek bizonyult. Bill kapitány kiválva a sikercsapatból, szólópályára lépett. Megalapította a Bill és a Box Company-t Bencsik Sándorral, a P. Mobil és a P.Box egykori tagjával. Országos ismertségre a Szörényi-Bródy rockopera, az István, a király Torda táltosának a szerepében tett szert. Nagyszerű alakítása és hangja lenyűgözte a közönséget. Később láthattuk az Itt élned, halnod kell, a János vitéz, a Költő visszatér, a Jézus Krisztus Szupersztár, a Zúgjatok, harangok! és az Attila, Isten Kardja rockoperákban. 1987-ben a Deák Bill Blues Band vezetője lett, a csapattal több nyugat- és közép-európai országban is fellépett. A Kopaszkutya című Szomjas György-film egyik főszereplője. "A magyar blueskirály" pályafutására nagy hatással volt Jimi Hendrix, valamint Radics Béla, "a magyar gitárkirály" és Orszáczky Miklós, a Syrius zenei vezéregyénisége. Bill sokszor játszott együtt a Kormorán zenekarral is. Ismertebb albumai: " Rossz vér (1983) " Mindhalálig blues (1986, 2001) " Bűnön, börtönön, bánaton túl (1993) " Bort, bluest, békességet (1999) " Bill kapitány blues cirkusza (1986, 2001) " Hatvan csapás (2008)


Díjak, elismerések:
2007 Blues Patika Életmű-díj
2008 Pont FM Életmű-díj
2009 Fonogram Életmű-díj
2012 Magyar Érdemrend Lovagkereszt

Hozzászólások

_goldie_ 2013 jún. 27. - 23:42:50
Bill Kapitány 2013.06.28. Budapest, Kõbányai Kulturális Központ

A szabadtéri színpadon koncertek: Takáts Tamás Big Blues Band, Deák Bill Gyula, Reckless Roses (Guns n' Roses tribute), Bûdi Szilár és a Starmachine - Utcabál, Illényi Katica, Laár András,Balázs Fecó, Kóborzengõ zenekar,Pedig, Acoustic Light Blue, Szatmári Juli
http://www.port.hu/budapesti_szent_laszlo_napok/pls/w/festival.festival_page?i_festival_id=12581
_goldie_ 2013 jún. 17. - 11:22:33
Johann 2012 dec. 03. - 23:25:40 Előzmény Szike00
http://www.fradi.hu/hu/labdarugas/nb-i/hirek/-gyozzetek-fiuk-/20121128/c/2343

Rendes dolog volt a két Fradi-játékostól, hogy meglátogatták Bill kapitányt a kórházban. Aki annyit kért tõlük, hogy gyõzzenek tegnap a Pécs ellen. A meccset végül az egyik Bill-látogató, Böde Dani 94. percben szerzett góljával sikerült behúzni, aki egyébként két gólt is fejelt a meccsen. (Legjobb emlékeim szerint korábban sosem sikerült dupláznia a nyáron igazolt támadónak a Fradiban.)
Böde a mérkõzés után mindkét gólját Deák Billnek ajánlotta. :) És ez így szép, ez a történet így kerek.

Minden jót, Bill kapitány! Hajrá Fradi!
_goldie_ 2012 nov. 08. - 23:43:15
drága Bill Kapitány..isten éltessen sokáig!
maradj még nagyon sokáig velünk!
http://www.youtube.com/watch?v=r6w-U2CaSJg
vénasszonyok -nyara 2012 szept. 29. - 18:41:51
_goldie_ 2012 szept. 28. - 14:03:27
http://www.deakbill.hu/
Deák Bill Gyula + Presser Gábor - Ne szeress engem http://www.youtube.com/watch?v=D9MLWBI--5w
Bill Kapitány imája http://www.youtube.com/watch?v=2psjMAHQ-7w
_goldie_ 2012 júl. 20. - 21:33:33
szerencsére itt született és nekünk énekel
Deák Bill Gyula - Rossz vér http://www.youtube.com/watch?v=KWvDKw8i0ds

ennek a dalnak semmi köze a szerelemhez
Deák Bill Gyula - Ne szeress engem http://www.youtube.com/watch?v=OriscZqWv3s

bulizene xDDD
Hobo Blues Band - Hosszúlábú Asszony http://www.youtube.com/watch?v=t1-FMH4cNDc

P Mobil - A Zöld, a Bibor és a Fekete http://www.youtube.com/watch?v=RZzA7q8GpIk
Dinamit - Dinamit a vérem, 1981 live http://www.youtube.com/watch?v=QQM8gC3SWb4
9/10
maximilliana 2009 aug. 11. - 06:46:16 9/10
A nagy visszatérõ! és stílus váltás nélkül, azért a zenészek is rendesen ott vannak, éljenek a Fender TC/SC függõk!!!!!!!!!"dixiedruggs"
annamari80 2009 jún. 15. - 21:16:55
Kedves Bill!
2009.05.15-én Gyöngyösön végre élõben is hallhattunk Téged!
Fantasztikus volt! Akkorát Buliztunk Rá!
Hugommal együtt köszönjük Neked és alig várjuk a következõ alkalmat!
Élj még nagon sokáig hogy hallhassunk Téged!!!!!!!!!
10/10
zsuzsanna25 2009 máj. 12. - 12:32:02 10/10
Éljen még sokáig BILL A KIRÁLY!!!!!!!!!!!!!
10/10
Szike00 2008 dec. 07. - 21:37:01 10/10
Hajrá Bill! és Hajrá Fradi!
gjoe 2008 ápr. 14. - 21:09:21
Bill a Király!

Idén 60 éves a magyar Blues Királya!
A napokban jelent meg új lemeze 60 csapás címmel!

Köszönjük neked Bill!