Személy

Emma Thompson

színész, forgatókönyvíró
Született: 1959. április 15. (65 éves) (Anglia, Paddington, London)

Színésznő édesanya és színész-rendező édesapa gyermeke, Anglia egyik legünnepeltebb színésznője. Filmjeiben nagyrészt megfontolt és határozott nőket játszik, ám a valóságban a komika szerepe áll közelebb hozzá. Már egyetemi évei alatt is a humorából és a humornak élt. Tagja, majd később alelnöke volt a Cambridge-ben működő Footlights Klubnak, amely revü- és kabaréműsorok színrevitelével vált ismertté. 1993-ban a Szellem a házban című filmben nyújtott alakításáért megkapta az Oscar-díjat, az Arany Glóbusz Díjat, a New York-i és Los Angeles-i kritikusok díját, valamint a BAFTA-díjat.


1995-ben az Értelem és érzelem című film forgatókönyvírójaként kapta meg második Golden Globe- és Oscar-díját. A kétezres években mások mellett olyan nagy sikerű produkciókban szerepelt, mint az Igazából szerelem, a Nanny McPhee, a Százkarátos szerelem, A szépség és a szörnyeteg, a Szörnyella, illetve a Men In Black-, vagy a Harry Potter-filmek. A színészet mellett forgatókönyvíróként is dolgozik, valamint gyakran hallatja a hangját társadalmi kérdésekben. Első férje Kenneth Branagh színész-rendező volt, 2003-ban hozzáment Greg Wise színészhez, akitől egy lánya született, rajta kívül van egy adoptált gyermekük is.

Hozzászólások

10/10
Ed.C 2014 jan. 13. - 15:17:02 10/10 Előzmény Crush
Találkoztál vele élõben?
Ljerk 2013 jún. 16. - 17:10:26
A nagy balek -rõl még annyit, hogy szerepel benne Rowan Atkinson (Mr Bean) egy pocsék szerepben, ellenpontja a Madness zenekar egyik slágerére komponált 'klip' a filmben (zseniális!).
Ljerk 2013 jún. 16. - 16:51:53
A nagy balek (The Tall Guy), ebben a jó kis komédiában is viszi a prímet (kár hogy nem róla szól, kénytelen voltam 50 percre lezanzásítani a filmet - úgy néztem meg néhányszor :) ).
10/10
Nira1900 2013 jún. 15. - 20:06:48 10/10
Nagyon jó színésznõ - én mindent elhiszek neki.
agyaggalamb 2011 márc. 16. - 00:08:30
azt hittem több száz hozzászólás van nála, de nem :( nagyon nagy színésznõnek tartom. remélem, hogy még sok jó szerepe lesz (és az sem kizárt, hogy még fog írni). a Last Chance Harvey-ban kifejezetten tetszett, hogy képes volt ilyen visszafogott lenni, nagyon szerettem ezért. utoljára ennyire az Igazából szerelemben és az Értelem és érzelemben tetszett. na, meg amiben legelõször láttam (Szilveszteri durranások).
viszont kétszer átnéztem az itt felsorolt filmeket, és az An education-t nem találom - tudom, hogy nagyon pici szerepe volt, de akkor is, na :)
10/10
ariskerase 2011 jan. 10. - 16:51:13 10/10
Vannak igazán jó filmjei.
10/10
Ford Mustang 2010 nov. 17. - 23:14:42 10/10 Előzmény Crush
Jó színésznõ, a Szellem a házban és az Értelem és érzelemben nagyon jól alakított, megérdemelte a díjakat, amiket kapott.
Crush 2010 ápr. 19. - 11:34:58
Emma Thompsonnal eddig kb. 3szor találkoztam. Annyit tudok róla mondani, hogy egy tündér. És még mindig igen jól néz ki. A színészi tehetségérõl meg annyit, hogy 10 pont. :-)
kékica 2010 ápr. 18. - 00:15:49 Előzmény petersan57
Igen, ezt tényleg Sharon Stone mondta. Nem volt egy kedves beszólás...
Egyébként bocs, hogy kijavítalak, de Meryl 2 Oscart kapott eddig, nem hármat.

Emma Thompson pedig hihetetlen jó színésznõ, én is nagyon szeretem.
Anditos 2010 ápr. 01. - 11:51:03
Mintha Sharton Stone lett volna, aki ezt mondta róla. Én kedvelem Sharon-t, de ha ezt télleg õ mondta, akkor nem tudom, ilyenkor hol van a híresen magas intelligenciája. Nem tudok mást gondolni, mint hogy savanyú a szõlõ.

Emma az egyik legnagyszerûbb színésznõ.
mulao 2010 ápr. 01. - 11:32:57
Szerintem is nagyon tehetséges színésznõ, szerintem van egy sajátos játék stílusa, (mozdulataira, arcmimikájára gondolok).
petersan57 2010 ápr. 01. - 00:08:55
szerintem egész Nagy Britanniában kinevezte királynõi rendelettel két jó nõt. Az egyik szegény Diana volt. A másik Emma Thompson. Én több jó nõt nem láttam Angliában, illetve akit láttam, az is magyar volt.

Isten éltesse Emma Thompsont. Soha nem fog Oscart kapni, mert a jenkik úgy hülyék ahogy vannak.

dr. Péter Sándor
petersan57 2010 márc. 31. - 23:37:13
ja, igen tarantella. a Napok romjait nem tudom miért értékelték kevésre (talán pont azért, amit mások is írtak, merthogy Emma ha kell tinédzsert játszik, ha kell öregasszonyt. Ráadásul Sir Anthony Hopkins volt a párja.
Tudom én, miért nem kaptak Oscart.

Mert nincs "heppy end" a filmben, márpedig az US of A-ban ez kell.

Két szerelmes, aki mindig titkolja, de sohasem jönnek össze.

Kell még két ilyen zseni, mint Sir Anthony Hopkins és Emma Thompson?

Alig.

Talán Meryl Streep az usaban.
(Tavaly, mikor megint jelölték, egy újságíró megkérdezte, az idén kit fognak jelölni Meryl Streepen kívül, mert az már szokás. Egy kolléganõje (nem árulom el a nevét, kicsit értek a film szakmához) azt mondta, Meryl azért kap Oscarokat (eddig hármat), mert csupa lerobbant smink nélküli háziasszonyt játszik.

Kérném tisztelettel, tessék utána csinálni, ha irigylik.

És tessék lengyelül megtanulni, ahogy õ csinálta a Sophie választásában.

És ha ez kevés, tessék venni a bátorságot és mint Sandra Bullock átvenni a világ legrosszabb szinésznõje díjat (ami után megkapta az Oscart is.)

És tessék Emma Thompsont utánozni, aki Shakespearetõl mindent el tud játszani, lásd komédiákat (Schwarzenegger mikor terhes lett), Vízkeresztet (akkori férjével Kenneth Branagh-gal), és még sorolhatnám.

Sajnos velem nem játszott, pedig egyidõsek vagyunk. Nem is fog. (Rossz nyelvek szerint Robert deNiro most a barátja.... nem csoda, a világ két legjobb színésze...)


Isten éltesse õket.

dr. Péter Sándor
petersan57 2010 márc. 31. - 23:11:42
Én többször voltam Angliában. Legutóbb két hétig, és egy haverommal fogadtunk, hogy egyetlen szép nõt sem fogunk látni, Londonban.

Vesztettem. Egy jó nõt láttunk, meg is fordultunk az utcán, én megjegyeztem, hogy de meg***********nám.
Mire a nõ vissza fordult, és magyarul mondá: meg ám a k*****a anyádat.

Ennyit az angol nõkrõl.

De Emma Thompson nemcsak, hogy zseniális szinésznõ, szerintem gyönyörû is. istenem csak õ lehetne (a második) feleségem. Attól tartok, nem lesz.

Írjam le mindezt angolul? Le tudom. Csak nem hiszem, hogy Emma elolvassa valaha is.
Köszönettel,
dr. Péter Sándor
10/10
tarantella 2010 jan. 12. - 21:12:00 10/10
A Kedvenc. Mindent el tud játszani. És az arca! Ennyi színt, árnyalatot senki másnál nem láttam még! Nézzétek meg minél több filmjét! Nekem a Howars Endben és a Napok romjaiban maradt a legemlékezetesebb.
10/10
Gabriella54 2009 aug. 12. - 21:42:46 10/10 Előzmény mildi
Ha teheted, nézd meg a Szerelem második látásra c. filmben - kiválóan játszik, minden mozdulata, gesztusa hiteles. És hogy már 50 éves?! Szinte hihetetlen!
Kiváló színésznõ - pontosabban nemcsak az, hiszen forgatókönyvet is írt már (nem is akármilyeket!)
10/10
mildi 2009 ápr. 29. - 10:37:14 10/10
Az egyik legnagyobb ma élõ színésznõ. Kimondottan kellemes egyéniség - a filmjei is nagyon igényesek.
10/10
szingh 2009 márc. 29. - 22:10:21 10/10
Csodálatos színésznõ, imádom!
merkur66 2008 febr. 08. - 15:09:12
Én is elolvastam a film hatásásra, de õszintén szólva nem adta meg azt az élvezetett amit vártam tõle. De szerintem ennek az oka, az hogy már a film alapján tudtam mi lesz a vége és nem kötött úgy le.Szóval nem Jane Austinban volt a hiba.
Gonda 2008 febr. 08. - 15:02:26
A filmre már nem emlékszem, de most olvastam 1 éve. Szerelmes világirodalom. Jó volt.
Összes hozzászólás