Személy

Jónás Vera

énekes, dalszerző
Született: Magyarország

Jónás Vera énekes, dalszerző, gitáros. 2011-ben alakított zenekarával, a Jónás Vera Experimenttel tavaly ősszel teltház előtt mutatták be első, GAME című albumukat a budapesti Trafóban, melyet pozitív sajtó visszhang és nagy siker követett. A Fidelio ezt írta akkor róla: “A fiatal gitáros-énekes-zeneszerző első lemezével most olyan névjegyet tett le az asztalra, amely belépőt jelent számára a legjobb mai énekesnők elitklubjába.’' A megjelent, Game című album, mely Moldvai Márk producer zenei vezetésével készült, egy nagyon friss és érett zenei világba kalauzolja a hallgatóságot. Személyes könnyűzene, amit hallunk. Vera olyan crossover dalszerzői stílusban írja és szólaltatja meg dalait, amely ötvözi az élő elektronikát a teljesen akusztikus hangzással, és teszi ez által is egyedivé és eredetivé a dalokat. Vera zenéjét hallgatva egy olyan eredeti jelenséggel nézünk szembe, amelyre érdemes figyelnünk! Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a 13. Independent Music Awardson két kategóriában is jelölték a Jónás Vera Experimentet. A GAME a legjobb kortárs album kategóriájában, míg a What would they do?! című dal Spoken Word kategóriában kapott jelölést a versenyen. Az énekesnő Cold Fire című számát 2014-ben a legújabb, Megdönteni Hajnal Tímeát című magyar nagyjátékfilm betétdalának választották. Vera többéves zenei múltját és karrierjét a London Centre of Contemporary Music Schoolban 2012-ben szerzett diplomájával erősítette meg. Évek óta Londonban és Budapesten él és alkot, mindkét városban sokat koncertezik zenekaraival. 2012 őszén beválogatták aközé a harminckét fiatal zenész közé, akik részt vehettek az Amerikai Külügyminisztérium által támogatott OneBeat programban, mely keretén belül egy kéthetes floridai műhelymunkát követően tizenhat állomásos turnéra indultak az Amerikai Egyesült Államok keleti partvidékén, melyet egy fergeteges koncerttel zártak New Yorkban. 2014 augusztusában Jónás Vera belevágott álmai projektjébe, hisz végre elérkezett az idő a Street Studio Hungary ötletének megvalósításához. Az úgynevezett ‘utcai stúdió’ kezdeményezéssel Vera az Amerikai Külügyminisztérium által szervezett One Beat gprogramnak köszönhetően találkozott. Résztvevője volt a Street Studionak Amerikában és Svájcban egyaránt, majd elhatározta, Magyarország utcáira is elhozza a modellt. "Szia, ne haragudj, bele tudnál fütyülni a mikrofonba? Nem tudsz véletlenül pár akkordot Egy népdalt? Rappelj már valamit nekünk!" Az amerikai Found Sound Nation nonprofit kezdeményezés képviselői mellett a Street Studio projekben hazai partnerként részt vesz a Snétberger Zenei Tehetségközpont is, amelynek lelkes fiatal roma zenészei egyben a spontán készülő zene producerei, hangmérnökei lesznek az utcai stúdiózás allkalmával. A zenészek és a nemzetközi stáb a felsőörsi Snétberger Intézetben tartott, pár napos felkészülést követően néhány állomásos turnéra indulnak, hogy közösségi zenéléssel töltsék meg a magyar utcákat, közösségi épületeket, fesztiválokat, tereket. A Street Studio Hungary megvalósításához mindössze néhány eszköz szükséges: egy laptop, pár hangfal, egy mikrofon, hangszerek, illetve zajkeltő eszközök. Vera és csapata az Ableton nevű program segítségével a járókelők bevonásával élő felvételt készít, melyben mindenki hozzáteheti ötletét a zenéhez. A program lényegében nem más, mint egy civil megmozdulás, ami személyes élmények és a zene ereje által teremt közösséget, új utakat önmagunk, embertársaink irányába.

  • 2021. december 6.: A nyolcas sáv A nyolcas sáv címen adott ki meselemezt a Soharóza és a Jónás Vera Experiment. A...

Hozzászólások