Személy

Adrien Brody

színész, szereplő, executive producer
Született: 1973. április 14. (50 éves) (Amerikai Egyesült Államok, New York, New York)

A fiatal Oscar-díjas színész vérbeli New York-i. Édesanyja a magyar származású Sylvia Plachy fotóriporter, apja, Elliot tanár. Kora gyermekkorától fogva csak a színészi pályára készült, és ezt az elhatározást szülei is támogatták. Művészeti középiskolába járt, miközben fellépéseket vállalt a Brodway-n, szerepet kapott a Home at Last című tévéfilmben, majd megkapta élete első, meglehetősen testre szabott filmes szerepét a New York-i történetekben. Karrierjét megalapozta ugyan, de mivel csiszolni kívánta tehetségét, beiratkozott a filmfőiskolára.


Tanulmányai befejeztével újra forgatni kezdett; több apróbb szerepben láthatta őt a közönség, majd egy nagyobb szerep következett az Őrület határán című háborús filmben, de a várva várt áttörést ez sem hozta meg. Az Egy sorozatgyilkos nyara című filmbeli punk-alakítás után Brody megkapta élete nagy lehetőségét A zongorista című Roman Polanski-filmben. Wladislaw Szpilman zongoraművész tökéletes megformálásáért Brody 2003-ban elnyerte a legjobb főszereplőnek járó Oscar-díjat.

  • 2023
    Ghosted 7.3 színész színész (amerikai romantikus kalandfilm, akciófilm, 116 perc, 2023)
  • 2023
    Bolondok paradicsoma 3.5 színész színész (98 perc, 2023)
  • 2023
    Asteroid City 5.3 színész színész (amerikai romantikus vígjáték , 90 perc, 2023)
  • 2022
    Szöszi 6.3 színész színész (amerikai életrajzi dráma, 2022)
  • 2022
    Győzelmi sorozat: A Lakers dinasztia felemelkedése 6.7 színész színész (amerikai életrajzi minisorozat, sportfilm, 60 perc, 2022)
  • 2022
    Ecc, pecc, ki lehetsz? 5.9 színész színész (amerikai krimi-vígjáték, 98 perc, 2022)
  • 2022
    Emperor 10 színész színész (holland-cseh-belga thriller, kalandfilm, 2022)
  • 2021
    A Francia Kiadás 6.6 színész színész (német-amerikai romantikus vígjáték , 108 perc, 2021)
  • 2021
    Chapelwaite színész színész (drámasorozat, horrorsorozat, 2021)
  • 2020
    Clean 8.0 színész színész, forgatókönyvíró, producer (amerikai krimi-dráma, 94 perc, 2020)
  • 2020
    Clean 8.0 forgatókönyvíró (amerikai krimi-dráma, 94 perc, 2020)
  • 2020
    Clean 8.0 producer (amerikai krimi-dráma, 94 perc, 2020)
  • 2018
    Da hong zha 5.5 színész színész (kínai akciófilm, kalandfilm, 120 perc, 2018)
  • 2017
    Bullet Head 6.5 színész színész (bolgár-amerikai krimi, 93 perc, 2017)
  • 2016
    Manhattan Nocturne 7.0 színész színész, producer (amerikai krimi-dráma, misztikus film, 113 perc, 2016)
  • 2016
    Manhattan Nocturne 7.0 producer (amerikai krimi-dráma, misztikus film, 113 perc, 2016)
  • 2015
    A sas és a sárkány 6.1 színész színész (kínai akciófilm, 127 perc, 2015)
  • 2015
    Backtrack 8.3 színész színész (ausztrál-angol-emirátusokbeli dráma, 90 perc, 2015)
  • 2015
    Septembers of Shiraz színész színész (amerikai thriller, 110 perc, 2015)
  • 2014
    Houdini 9.1 színész színész (amerikai-kanadai életrajzi dráma, minisorozat, 174 perc, 2014)
  • 2014
    Amerikai Balhé 5.3 színész színész (luxemburgi-kanadai akciófilm, 94 perc, 2014)
  • 2014
    A Grand Budapest Hotel 7.8 színész színész (amerikai vígjáték, 100 perc, 2014)
  • 2013
    Harmadik fél 6.9 színész színész (amerikai-német-belga-angol romantikus dráma, 137 perc, 2013)
  • 2013
    Birmingham bandája 9.1 színész színész (angol drámasorozat, 60 perc, 2013)
  • 2013
    InAPPropriate Comedy színész színész, forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 83 perc, 2013)
  • 2013
    InAPPropriate Comedy forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 83 perc, 2013)
  • 2012
    Yi jiu si er színész színész (kínai filmdráma, 145 perc, 2012)
  • 2011
    Éjfélkor Párizsban 8.0 színész színész (spanyol-amerikai romantikus vígjáték , 94 perc, 2011)
  • 2011
    A mintatanár 8.7 színész színész, executive producer (amerikai filmdráma, 97 perc, 2011)
  • 2011
    A mintatanár 8.7 executive producer (amerikai filmdráma, 97 perc, 2011)
  • 2010
    Ragadozók 6.9 színész színész (amerikai sci-fi akciófilm, 107 perc, 2010)
  • 2010
    Meghasadva 5.4 színész színész, executive producer (amerikai-kanadai thriller, 91 perc, 2010)
  • 2010
    Meghasadva 5.4 executive producer (amerikai-kanadai thriller, 91 perc, 2010)
  • 2010
    A kísérlet 6.4 színész színész (amerikai thriller, 96 perc, 2010)
  • 2009
    Sárga 5.5 színész színész (amerikai-spanyol-olasz-angol krimi, 92 perc, 2009)
  • 2009
    Hibrid 6.1 színész színész (kanadai-francia-amerikai thriller, 104 perc, 2009)
  • 2008
    The Brothers Bloom - Szélhámos fivérek 6.7 színész színész (amerikai vígjáték, 109 perc, 2008)
  • 2008
    Cadillac Records - Csillogó fekete lemezek 8.3 színész színész (amerikai zenés dráma, 109 perc, 2008)
  • 2007
    Utazás Dardzsilingbe 6.7 színész színész (amerikai kalandfilm, 91 perc, 2007)
  • 2007
    Manolete - Az arénában isten 6.4 színész színész (spanyol-angol romantikus dráma, 92 perc, 2007)
  • 2006
    Hollywoodland 6.9 színész színész (amerikai krimi, 126 perc, 2006)
  • 2006
    Gumball 3000: Drivin' Me Crazy szereplő szereplő (hongkongi dokumentumfilm, 72 perc, 2006)
  • 2005
    King Kong 7.6 színész színész (új-zélandi-amerikai-német kalandfilm, 187 perc, 2005)
  • 2005
    A fiók 8.0 színész színész (amerikai-német thriller, 103 perc, 2005)
  • 2005
    Gumball 3000: 6 Days in May szereplő szereplő (angol dokumentumfilm, 69 perc, 2005)
  • 2004
    A falu 7.4 színész színész (amerikai thriller, 108 perc, 2004)
  • 2004
    The Buried Secret of M. Night Shyamalan színész színész (amerikai sci-fi, dokumentumfilm, 125 perc, 2004)
  • 2002
    A zongorista 8.3 színész színész (francia-német-lengyel-angol-holland filmdráma, 143 perc, 2002)
  • 2001
    Örvény 6.5 színész színész (német-amerikai filmdráma, 98 perc, 2001)
  • 2001
    Bábu 5.7 színész színész (amerikai romantikus vígjáték , 88 perc, 2001)
  • 2001
    A királyné nyakéke 7.2 színész színész (amerikai filmdráma, 113 perc, 2001)
  • 2000
    Kenyér és rózsa 9.4 színész színész (angol-francia-német-spanyol-olasz-svájci filmdráma, 110 perc, 2000)
  • 2000
    A felejtés virágai 7.8 színész színész (francia filmdráma, 122 perc, 2000)
  • 1999
    Szabad a szerelem 6.2 színész színész (amerikai zenés dráma, 127 perc, 1999)
  • 1999
    Oxigén 5.7 színész színész (amerikai thriller, 92 perc, 1999)
  • 1999
    Egy sorozatgyilkos nyara 6.6 színész színész (amerikai filmdráma, 142 perc, 1999)
  • 1998
    Hat gyilkosság egy vasárnap 6.8 színész színész (amerikai vígjáték, 93 perc, 1998)
  • 1998
    Az őrület határán 8.3 színész színész (kanadai-amerikai háborús filmdráma, 170 perc, 1998)
  • 1998
    Restaurant színész színész (amerikai filmdráma, 107 perc, 1998)
  • 1997
    Szerelem utolsó vérig 7.4 színész színész (amerikai filmdráma, 92 perc, 1997)
  • 1997
    Nincs vesztenivaló 10 színész színész (amerikai filmdráma, 98 perc, 1997)
  • 1997
    The Undertaker's Wedding 6.0 színész színész (amerikai-kanadai vígjáték, 89 perc, 1997)
  • 1996
    Önpusztítók 8.6 színész színész (amerikai filmdráma, 90 perc, 1996)
  • 1996
    Solo - A tökéletes fegyver 5.1 színész színész (mexikói-amerikai akciófilm, 94 perc, 1996)
  • 1995
    A pénz ördöge színész színész (amerikai filmdráma, 108 perc, 1995)
  • 1994
    Angyalok a pályán 8.3 színész színész (amerikai családi vígjáték, 98 perc, 1994)
  • Gumball 3000 - Rágógolyó Futam 7.0 színész színész (amerikai autós magazin, 69 perc)
  • El Tonto színész színész (amerikai vígjáték)
  • The Salamander Lives Twice színész színész (amerikai thriller)
  • Manodrome színész színész (amerikai film)
  • Oscar-díj (2003) - Legjobb férfi alakítás: A zongorista
  • BAFTA-díj (2003) - Legjobb férfi alakítás jelölés: A zongorista
  • Golden Globe-díj (2003) - Legjobb színész - drámai kategória jelölés: A zongorista

Hozzászólások

Joan Fontaine 2023 jan. 20. - 18:46:18
Nagyon tehetséges és végtelenül sokoldalú. A kisujjában van az egész szakma.
gladiolus 2016 febr. 04. - 14:05:53
A hozzászólásoknak csak egy részét volt türelmem elolvasni, kicsit sokat foglalkoztok a külsejével. Igen, furcsa küllemû, extrém megjelenésû, de ettõl eltekintve komoly értékei vannak.
Például szó szerint elég sokoldalú, nagyon széles skálán mozgó színész-nagy átalakulásokra képes a hiteles megformálás kedvéért.
Három filmben láttam, Zongorista, A falu, King Kong. Ez nem túl sok, de arra alkalmas, hogy jó színésznek tartsam, mert már csak ez a három teljesen más karakter.

És mindemellett remekül zongorázik, ami azért nem mindenkirõl mondható el. Az átlagember nem tudja, hogy ez mennyi elhivatottságot és munkát, kitartást és tehetséget igényel, ha arra a szintre el szeretnénk jutni technikailag, ahol õ van. Azt gondolom, a Zongorista mindezek okán elég testhezálló szerep volt, amibõl ki is hozta a maximumot, az apja lengyel zsidó volt, ezt a szerepet mintha rászabták volna.
10/10
technokrata 2012 máj. 07. - 15:26:39 10/10
Majdnem akkor született, mint én. Én is 73-as vagyok, csak januári. Viszont én nem lettem akkora színész és olyan gazdag. Tulajdonképpen egyáltalán nem vagyok színész és qrvára nem vagyok gazdag sem. Nem sokban hasonlítunk tehát a születési idõnkön kívül. Viszont marhára bírom. Mindent kitûnõen játszik el!
10/10
Gabriella54 2011 máj. 19. - 12:59:13 10/10
10/10
Gabriella54 2011 máj. 08. - 15:51:09 10/10
Azok a szép napok...
10/10
Gabriella54 2011 máj. 07. - 12:00:13 10/10
Elsa Pataky-t lenyúlták, szabad a vásár!
offtopic
robicsek2 2011 máj. 03. - 15:48:53
Én se értem mit esznek rajta a nõk :PP
De ha neki van esélye akkor talán nekem is :PPPPPPPPPPPPP
spinabifida79 2011 máj. 03. - 09:07:22
Így együtt nagyon szembetûnõ.
spinabifida79 2011 máj. 03. - 09:05:30
Elnézést. Én tehetek róla. Összekevertem egy másik színésszel, Dolph Lundgren-nel.
Magad is láthatod, milyen nagy a hasonlóság.
10/10
offtopic
Gabriella54 2011 máj. 03. - 06:51:09 10/10
Nem akartam válaszolni, hiszen nevetséges hozzászólásaitok igazából nem is érdemelnék meg, de ennyi sértõ megjegyzést rég olvastam kb 5 perc alatt.

Hogy lehet valakit:
1./ a származása
2./ pusztán a külseje (amiben egyébként semmi kivetnivaló nincs) megítélni?

Ha nem lennétek restek, akkor a neten simán rá tudnátok keresni a szüleire. Édesanyja 1956-ban kényszerült elhagyni az országot, az USA-ban elismert fotómûvészlett, édesapja pedig lengyel zsidó származású történelemtanár.
vondermonarchia 2011 máj. 02. - 23:22:41
Hát én nem rajongok. Szeretem a vékony férfiakat, de neki a feje nem az én ízlésem :)

De sokan szeretik és gondolom mindjárt meg is indokolják miért.
vondermonarchia 2011 máj. 02. - 23:09:03
Igen tipikus õsgermán arcberendezése van :)
vondermonarchia 2011 máj. 02. - 23:07:25
:))))))))
offtopic
lilahagyma 2011 máj. 02. - 22:35:52
áhám, áz csák egy másik tõrzsük lehet...
spinabifida79 2011 máj. 02. - 22:12:39
Izlandiak. Ott élnek legtöbben a vikingek egyenesági leszármazottai.
offtopic
lilahagyma 2011 máj. 02. - 22:09:54
jellegzetes norvég nevek.
spinabifida79 2011 máj. 02. - 22:05:12
Errõl hallottam én is: A papáját Isaac Berkowiczson-nak a mamáját Rebecca Tauszigsdottir-nak hívták.
Tyrannosaurus/velo/Rex 2011 máj. 02. - 20:42:29
Brody régi viking családból származik. Leif Ericson-ig tudja visszavezetni a családfáját. Õ egy igazi õsgermán.
10/10
Gabriella54 2011 máj. 02. - 17:33:03 10/10
Ha megnézed a postádat, válaszoltam :) Elnézést, hogy nem azonnal, de nem ülök napi 24 órát a számítógép elõtt :D
10/10
Gabriella54 2011 ápr. 26. - 19:04:23 10/10
Egy teljesen friss, április 25-i kép, New York-ból
Összes hozzászólás