Személy

Bajor Imre

színész, szereplő, közreműködő
Született: 1957. március 9. (Magyarország, Budapest)
Meghalt: 2014. augusztus 6. (Magyarország, Veszprém)

1957-ben született Budapesten. Tagja volt az Állami Déryné Színháznak és a Játékszínnek, a Fővárosi Operettszínházban a Mágnás Miska című darabban játszott. Szerepelt többek között a Meseautó, Le a fejjel!, az Egy szoknya, egy nadrág és a Szuperbojz című filmekben, valamint a Szomszédok és a Pasik című televíziós sorozatokban. Egy ideig Hámori Eszter színésznővel élt együtt, két gyermekük született. 2014 augusztusában hunyt el, 57 éves korában.


Díjai:
Rádió nívódíj (1995, 1996)
A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1997)
Karinthy-gyűrű (1999)
Story Ötcsillag-díj (1999) – az év színésze
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2007)
Pepita-díj (2008)
Bonbon-díj (négy alkalommal)

  • 2009
    Szuperbojz 2.5 színész színész (magyar vígjáték, 82 perc, 2009)
  • 2005
    Egy szoknya, egy nadrág 3.9 színész színész (magyar vígjáték, 95 perc, 2005)
  • 2004
    Le a fejjel! 4.7 színész színész (magyar vígjáték, 90 perc, 2004)
  • 2001
    Best of Heti Hetes 5.8 közreműködő közreműködő (124 perc, 2001)
  • 2000
    Pasik 6.6 színész színész (magyar vígjátéksorozat, 2000)
    • RTL GOLD:
      • péntek (márc. 29.) 04:20,
      • péntek (márc. 29.) 05:25,
      • szombat (márc. 30.) 04:15,
      • hétfő (ápr. 1.) 05:20,
      • kedd (ápr. 2.) 04:25,
      • kedd (ápr. 2.) 05:15,
      • szerda (ápr. 3.) 04:15,
      • szerda (ápr. 3.) 05:15,
      • csütörtök (ápr. 4.) 04:20,
      • csütörtök (ápr. 4.) 05:10,
      • péntek (ápr. 5.) 04:15,
      • péntek (ápr. 5.) 05:25,
      • szombat (ápr. 6.) 04:15,
      • hétfő (ápr. 8.) 05:20,
      • kedd (ápr. 9.) 04:20
    • Sorozat+:
      • péntek (márc. 29.) 05:00,
      • szombat (márc. 30.) 04:30,
      • szombat (márc. 30.) 05:00,
      • vasárnap (márc. 31.) 04:30,
      • kedd (ápr. 2.) 04:30,
      • szerda (ápr. 3.) 04:35,
      • csütörtök (ápr. 4.) 04:25,
      • péntek (ápr. 5.) 04:35,
      • szombat (ápr. 6.) 05:20,
      • vasárnap (ápr. 7.) 04:35,
      • vasárnap (ápr. 7.) 05:15
    • Sorozat Klub:
      • vasárnap (márc. 31.) 03:20,
      • vasárnap (márc. 31.) 05:00,
      • hétfő (ápr. 1.) 04:10,
      • hétfő (ápr. 1.) 04:30
  • 2000
    Meseautó 5.6 színész színész (magyar vígjáték, 97 perc, 2000)
  • 1998
    TV a város szélén 7.0 színész színész (magyar tévéfilmsorozat, 1998)
  • 1997
    Új Szeszélyes Évszakok 7.1 szereplő szereplő (magyar szórakoztató műsor, 1997)
  • 1997
    Molnár Ferenc: A jó tündér 8.1 színész színész (magyar színházi felvétel, 114 perc, 1997)
  • 1993
    Új Szeszélyes évszakok - Szilveszteri különkiadás színész színész (magyar szórakoztató műsor, 40 perc, 1993)
  • 1991
    Família Kft. 6.8 színész színész (magyar vígjátéksorozat, 30 perc, 1991)
  • 1991
    Erzsébetváros 10 színész színész (magyar színházi közvetítés, 125 perc, 1991)
  • 1990
    Hyppolit, a lakáj 8.6 színész színész (magyar színházi felvétel, 104 perc, 1990)
  • 1989
    Amerikából jöttem... 8.3 színész színész (magyar komédia, 63 perc, 1989)
  • 1988
    Álombolt 10 színész színész (magyar szórakoztató műsor, 49 perc, 1988)
  • 1988
    Lumpáciusz Vagabundusz 8.2 színész színész (magyar tévéjáték, 77 perc, 1988)
  • 1987
    Szomszédok 8.5 színész színész (magyar filmsorozat, 30 perc, 1987)
  • 1987
    Hótreál 7.3 színész színész (magyar filmdráma, 84 perc, 1987)
  • 1987
    Aranyóra - felnőtt mese 7.9 színész színész (magyar tévéfilm, 72 perc, 1987)
  • 1987
    A világ szebbik fele 5.5 színész színész (33 perc, 1987)
  • 1985
    Televáró 8.1 színész színész (magyar szórakoztató műsor, 69 perc, 1985)
  • 1984
    Sortűz egy fekete bivalyért 7.5 színész színész (magyar filmdráma, 98 perc, 1984)
  • 1984
    Linda 8.4 színész színész (magyar filmsorozat, 1984)
  • 1983
    Villanyvonat 7.1 színész színész (magyar tévéfilm, 82 perc, 1983)
  • Névshowr 4.4 szereplő szereplő (135 perc)
  • Kulisszatitkok színész színész (50 perc)
  • Jókedvet adj! 5.8 színész színész (60 perc)
  • Janika 9.4 színész színész (magyar színházi közvetítés, 125 perc)
  • Heti hetes 6.3 szereplő szereplő
  • Dácia színész színész (magyar tévéjáték, 14 perc)
  • Celofánvirágok 8.0 színész színész (magyar tévéjáték, 39 perc)
  • Best of 50 Gálvölgyi Show 8.8 szereplő szereplő (magyar szórakoztató műsor, 110 perc)
  • Antalosdi 10 színész színész (magyar kabaréshow, 80 perc)
  • 7-es csatorna 7.6 színész színész (magyar filmsorozat)
  • "Jani 65" 3.5 közreműködő közreműködő (90 perc)

Hozzászólások

Lajos Toth 2023 dec. 09. - 00:24:45
OK. Viva Bajor Imre 1957.-2014. Age: 57. Amen. Hungary Actor.: Magyar Filmek, Magyar Színházak, Magyar Kabarek, Sas Kabarek, Magyar Retro Kabarek stb. Budapest./Hungary 1980.-1990.-2000.
m.kaladze 2014 szept. 25. - 04:20:23 Előzmény Toto652
Ez a "halottról jót vagy semmit" egy vicc. Sztálinról se mondjunk ennyi erõvel semmi rosszat.
Attól, hogy szegény Imre meghalt, attól még ami az alakításait illeti többnyire ripacs volt.
Ettõl függetlenül kedveltem. Inkább volt jó fej, mint jó színész...

RE:
Igen szerintem is jó fej volt, de mondd meg neked mi alapján volt ripacs? Mit engem érdekel mit csinált pld. Freddie Mercury a magánéletben amikor a színpadon megálta a helyét... Konkrétumot kérek miben volt ripacs az alakításait illetõen. Én magam is mondtam hogy szuper humorista volt és színésznek se volt rossz.. Várom a véleményed..
Toto652 2014 aug. 29. - 15:07:45 Előzmény m.kaladze
Ez a "halottról jót vagy semmit" egy vicc. Sztálinról se mondjunk ennyi erõvel semmi rosszat.
Attól, hogy szegény Imre meghalt, attól még ami az alakításait illeti többnyire ripacs volt.
Ettõl függetlenül kedveltem. Inkább volt jó fej, mint jó színész...
breeder 2014 aug. 15. - 20:58:44
Heti Hetes - Bajor Imre szivatása:

https://www.youtube.com/watch?v=Yv-4Tvb5NkE

:DDD

RIP Bajor Imre! :(
AvatáR Gil Maerth 2014 aug. 12. - 09:16:16
Isten nyugosztaljon téged is, :( "KicsiHuszár" :)

Sajnos egyre nagyobb fent a komikus társaság :(
Látod: ma már ment Robin Williams is. :(
:-(
filoszemitabélus 2014 aug. 07. - 23:21:06 Előzmény m.kaladze
"halotról vagy jót vagy semmit." Halottról meg pláne!
Lillith Morgan 2014 aug. 07. - 20:49:55
Nyugodjon békében!
10/10
snowcrystal 2014 aug. 07. - 10:40:34 10/10
Isten nyugosztalja,Nyugodjék Békében!
Jyj3 2014 aug. 06. - 23:00:15
Nyugodjon békében!
m.kaladze 2014 aug. 06. - 17:54:53
Igaz írhattam volna hamarabb is, nem csak most :-( Sokan csak negatív véleményt írtak róla. Ok nem volt egy nemzet színésze, és lehet színésznek sem volt óriás, de kiskorom egyik legjobb humoristája. Humoristának kiválló volt..kabaréjelenetek stb... valakinek nem tetszett a Heti Hetes..kinek a pap kinek a papné... És hogy legjobban az alkoholistákat tudta megparodizálni? Abban volt a legjobb hát Istenem. Ne feledjük a kíválló színkront a Jó reggelt Vietnam c. filmben ahogy Robin Williamset szinkronizálta mást nem tudnák elképzelni hozzá zseniális. Lehet közepes színész, de jó narrátor és humorista volt. SENKI NE MONDJA RÓLA EZENTÚL HOGY RIPACS!! Ha valaki azt gondolja szíve joga, de halotról vagy jót vagy semmit. Nyugodjon békében :-(
Endy88 2014 aug. 06. - 17:45:48
RIP
Peppo 2014 aug. 06. - 14:49:14
Nyugodjon békében!
1/10
Ng123 2013 márc. 08. - 21:56:31 1/10
Alkesz ripacs
Paolino 2012 júl. 12. - 03:32:51
Szerintem olyan, mintha saját magát parodizálná mindig. Ezerszer tehetségesebb színészek el voltak/vannak nyomva vagy alig hallani róluk, tv-ben pedig szinte nincsenek is: Dunai Tamás, Sztankay István, Szilágyi Tibor, Szombathy Gyula. Õk igazi tehetségek. Bajor és ha már itt tartunk Gálvölgyi is fényévekre van tõlük.
tibor0723 2012 máj. 01. - 22:51:19
RIPACS! Így csupa nagy betûvel...
1/10
Kulcskészítõ 2012 ápr. 29. - 22:16:13 1/10
Nem, hanem õ.
Leforgatott pár olyan gagyit, amiért jobb helyeken simán börtön járna (Szuperbojz, Meseautó, Le a fejjel, Egy szoknya egy nadrág), plusz beült a Heti Hetesbe bambáskodni, emellett pedig a vidéki fellépésein játszotta az egyetlen szerepet, ami zsigerbõl ment neki az élettapasztalatai után, a zsír alkoholistát. Egyszóval hozta a megbízható színvonaltalanságot, és ettõl máris úgy érezte, mekkora arc lett.
1/10
Kulcskészítõ 2012 ápr. 28. - 18:31:03 1/10
Öntelt ripacs, tipikusan az a fajta, aki meg van gyõzõdve arról, hogy mekkora tehetség - hát véletlenül sem az. Emellé persze egy társul egy olyan mértékû ömteltség is, hogy biztosra veszem, ez a fickó a saját karjaiban fog meghalni.
1/10
offtopic
szingh 2011 júl. 10. - 11:38:02 1/10 Előzmény BSzili
Hát, mondhatom én a vaknak, hogy virrad!
10/10
BSzili 2011 márc. 12. - 12:47:36 10/10 Előzmény szingh
Az enyémben meg "tízbõl egy pontot érdemel". Szerintem mindkét megfogalmazás korrekt.
10/10
BSzili 2011 márc. 12. - 12:43:39 10/10 Előzmény szingh
10-et adtam? Elõször csodálkoztam, de megnéztem és tényleg! Persze módosítani nem lehet, de hát ez nem is IMDb.
Összes hozzászólás