Színház

A négy évszak

előadás, magyar, 2009.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Márai Most Társulat egy összművészeti előadást hozott létre Márai Sándor: Négy évszak című művét alapul véve. A novella-fűzér a 12 hónap struktúrájára épül, minden hónaphoz egy történet tartozik. Paál Zsuzsanna képzőművész A négy évszak ihlette, vetített képeinek megtekintése közben Mertz Tibor tolmácsolásában ismerhetjük meg az egyes hónapokat Márai szemével. Mindeközben Horgas Eszter fuvolajátéka teszi még kézzelfoghatóbbá, érzékelhetőbbé mindazt, amit Márai 1938-ban megjelent kötetében megfogalmazott.
Az előadás különlegessége, hogy színész, zenész és képzőművész egyszerre ?improvizál? a színpadon. Ugyan a színész szövege a leginkább kötött és adott, de mégis játékával inspirálja a fuvolajátékot, és irányt ad a vetítésre kerülő képeknek. Így minden este egy másik előadás születik, hiszen minden este annak a lenyomata, hogy aznap éppen milyen hatással volt egymásra a három művész, és a láthatatlan (és mégis jelen lévő) negyedik: Márai. Mivel Márai Sándor ezen művét még soha nem vitték színre, a mostani premier ősbemutató is egyben.

"Lehet, gondoljuk dideregve, hogy valami féktelen és túláradó is volt az életben, valamilyen eszelős öröm, vad és visító boldogság, amely fütyölt az értelem méltóságára - s talán erről volt szó; csak mi nem tudtuk."

A(z) Spinoza Színház előadása

Bemutató időpontja:

2009. október 29., Spinoza Színház

Stáblista:

Szereplők

Alkotók

Hozzászólások