Színház

Woman, BODY

táncelőadás, 105 perc, 2014.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Négy ország koreográfusa két hónapos próbafolyamat és több éves előkészítő munka után állította színpadra a Woman, BODY című koprodukciót, mely a női test ősi, kultúráktól független gyökereit, valamint az e gyökerekből táplálkozó hajtások különbözőségeit és egyezőségeit kutatja.

A nemzetközi koprodukció lehetősége mindig megtermékenyítőleg hat az alkotókra. Különösen igaz ez akkor, amikor a munka nem csak egy rövid időszakra korlátozódik, hanem hosszabb periódust ölel át.

A koreai KIM Yunjung sajátos improvizációs technikával és különleges koreográfusi módszerrel dolgozik. Szakmai elismertségét jelzi, hogy több koreai felsőoktatási intézményben, köztük a Koreai Nemzeti Művészeti Egyetemen, koreográfiát és improvizációt tanít, valamint vendégoktatója a holland EDDC Művészeti Egyetemnek és a düsseldorfi Tanzhaus nrw-nek.

Mexikóból a balett-táncosként végzett Gabriela CUEVAS ABITIA vesz részt a nemzetközi programban. A balett mellett kortárs és számos kísérleti formációban is dolgozott, majd 2002-ben saját társulatot alapított. 2006 és 2007-ben elnyerte Jalisco állam művészeti ösztöndíját, 2009 és 2010-ben Mexikó Kulturális és Művészeti Nemzeti Bizottságának támogatottja volt.

A Thaiföldről érkező Sonoko PROW művészetére, mint az önmaga fejlesztésének ösvényére tekint, melynek mentén a tudatossághoz és az önmegvalósításhoz egyre közelebb kerülhetünk. A japán avantgárd irányzatból, a butoh-ból merítkezik. Mesterének Katsura Kan-t tartja, de rendszeresen részt vesz Ko Murobushi, Hiroko és Koichi Tamanoto kurzusain is. Jelenleg őt tekintik a thai butoh nagykövetének. A hazai közönség legutóbb 2009-ben találkozhatott a művésznővel, a Budapesten megrendezett Butoh Fesztiválon.

Magyarországot a projektben Batarita képviseli, akiről bátran állíthatjuk, hogy a távol-keleti kultúrák egyik hazai nagykövete. Művészetét, Sonoko PROW-hoz hasonlóan, nagymértékben meghatározza a butoh; mesterei között olyan nagy neveket találunk, mint Ko Murobushi vagy Yoshito Ohno. A Japánba, Koreába, Thaiföldre tett hosszabb tanulmányutak és a jelentős művészi találkozások eredményeképp mára egy olyan egyedi mozgásnyelvet dolgozott ki, melyben érzékenyen keveredik a nemes és az alantas, a spirituális és a profán, az ősi és a kortárs. Figurája gyakran az emberben élő ösztönlény mélyről jövő feltárulkozása.

Az első rész szólói:
Batarita: Évszakok A előadásban a nemes és az alantas, a spirituális és a profán, az ősi és a kortárs mind jelen vannak. Batarita testével úgy játszik, hogy az hol nemtelenné, hol férfivá, hol nővé, s emberi fizikuma ellenére gyakran még állattá is válik.

Gabriela Cuevas Abitia: Small Offering A darab reflexió az emberi szenvedésre és az elkerülhetetlen halálra. "A művészet, a tánc, lehetőséget ad, hogy a félelmeinken túl is lássunk, hogy megtaláljuk a belső békét."

Kim Yunjung: Are you hard? Hónapról hónapra a dolgok elveszítik keménységüket. Egyedül sokszor a semmibe veszem. Óvatosan kell lépnem, nehogy lezuhanjak a világ széléről a semmibe.
Sonoko Prow: Untitled
Ahol az utcáknak nincs neve.
Ahol a járda véget ér.
Ahol az igazság hazudik.
...Hogy hívnak?
...Honnan jöttél?
...Ki vagy te?

A 2. rész koprodukciós alkotása:
Woman, BODY
Mire emlékszik a test?
Mire emlékszik egy női test?
Mire emlékszik a világ négy pontjáról érkező női test?

A nemzetközi koprodukció lehetősége mindig megtermékenyítőleg hat az alkotókra. Különösen akkor, ha ez a munka nem egy-két hétre korlátozódik, hanem hosszabb periódusra. A világ négy pontjáról érkező koreográfus csapat 2013 decemberében kezdett el együtt dolgozni Thaiföldön. A második próbaidőszakra, mely szintén egy hónap, és a premierre Budapesten, a Nemzeti Táncszínházban kerül sor.

A(z) Nemzeti Táncszínház előadása

Bemutató időpontja:

2014. május 23., Nemzeti Táncszínház

Stáblista:

Hozzászólások