Színház

Tóték

tragikomédia, 2 felvonás, magyar, 1999.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Örkény István Tóték című tragikomédiája az 1967-es Thália színházbeli bemutató óta a legnépszerűbb magyar drámák egyike. Hatalmas sikerrel játszották szerte a világon, Párizstól Washingtonig, Berlintől Moszkván át Japánig, Fábry Zoltán pedig kiváló filmet készített belőle, Isten hozta őrnagy úr címmel. Most, 2000-ben, a Vígszínház történetében először, a Pesti Színház színpadán is műsorra kerül ez a már klasszikussá vált történet.
A Mátraszentannán idilli nyugalomban élő Tót családhoz egy szép nap beállít a fronton harcoló fiuk parancsnoka, hogy náluk töltse két hetes szabadságát. Ettől kezdve mindenestül felfordul a család élete, nem lesz szabad többé reggel reggelizniük, délben ebédelniük, este vacsorázniuk és éjszaka aludniuk, nem lesz szabad többé ásítaniuk, sem nagyokat nyögve nyújtózkodniuk, de még gondolkodniuk sem. Éjt nappallá téve dobozolnak (a szó Örkény István találmánya, innen került át a köztudatba), hogy így járjanak az őrnagy kedvében, akinek idegzetét már súlyosan megrongálta a fronton töltött kilenc hónap. Tóték abban reménykednek, hogy a fiuk az őrnagy jóindulatának köszönhetően megmenekülhet a szenvedéstől, és a falu postásának jóvoltából még csak nem is sejthetik, hogy áldozatuk teljesen hiábavaló.

A(z) Pesti Színház előadása

Bemutató időpontja:

1999. szeptember 24., Pesti Színház

Stáblista:

Szereplők

A postás
Tomaji (plébános)
A lajt tulajdonosa

Alkotók

Hozzászólások