Palindrómák

Todd Solondz ezentúl sem hazudtolja meg önmagát, szépen komótosan, de roppant céltudatosan halad azon az úton, amit kitűzött maga elé. Most egy palindróma-nevű kislány történetét mondja el, azt palindrómaként elmesélve. A palindróma, mint tudjuk, olyan betűkonstelláció, amely visszafelé olvasva is ugyanazt adja. Estünkben Aviva a palindróma - és az ő története. Aviva tizenhárom évesen gyermekre vágyik, majd elindul otthonról, hogy - ha már a baráti család kamaszfiával nem sikerült, mivel anyja "tanácsára" kénytelen elvetetni a babát - akkor hát egy kamionsofőrhöz köti életét. Dehogy köti, a kamionsofőr rövidesen halálát leli, ugyanis Aviva útja érdekesen összekapcsolódik egy Sunshine Mama nevű farmmama és népes családja életével, akinek férjura épp abortuszt végrehajtó orvos ellen tervez merényletet - a kamionsofőrrel. Aviva aztán visszatér oda, ahonnét elindult, a kezdetben ott a vég és fordítva: egy erdőben köt ki a kamaszfiúval. Akármennyire érdekes - és életszerű - azonban a szálak összeérése, az igazán lebilincselő és a néző ellen szerzői kihívást intéző mozzanat a castingban rejlik.

Aviva szerepében nyolc színész - egy fiúcska is - látható. Solondz szeretett volna úgy megmutatni egy személyiséget, hogy annak valamennyi oldalát, az azon oldalt legtisztábban tükröző színészzel játszatja el: USA-viszonylatban fillérekért készült filmjében ezt is megteheti korunk egyik legkülönösebb világnézetű rendezője. És el kell mondanom, hogy sikerrel járt. Nem könnyű film a Palindrómák, de olyan gondolati és atmoszferikus gazdagsággal bír, amely nehezen leírható - és nem utolsósorban szereposztásbeli döntésének köszönhető. Másodsorban ismét Amerika-kritika lett a dologból, bár amit rendezőnk csinál, szinte predesztinált erre a sorsra (hiszen filmjei Amerikában játszódnak és igen erőteljesen a valóságot interpretálják). Érdekes mód mégis ez az egyik legálomszerűbb filmje: képeinek, ritmikus epizodikusságának köszönhetően. Utoljára hagytam az egyik legfontosabbat viszont: a zenét: egyszeri megnézés után is a fülünkben marad Nathan Larson gyönyörű, szomorú dúdoló-dallama. Ami szintén palindróma, csak épp zenei. Van egy részünk, ami változatlan - mondja el a Babaházból átmentett Mark Wiener a film vége felé. Ezek már Solondz mondatai is: még ha nővé operáltatod magad, sem változik az énednek ez a belső, a lényegedet őrző magja. Ez pedig, a látszattal ellentétben, erőt és hitet sugárzó állítás. Mindent elveszíthetünk, de magunkat sohasem. Ezzel az egyszerre fájdalmas és optimista gesztussal bocsátja útjára Solondz a nézőt - és a kislányt az erdőben...