Hideg csontok

Ha filmes zsurnaliszta frusztrálva szakmája korlátaitól egy idő után maga is forgatókönyvírásra, rendezésre adja a fejét, olyankor új kollégái, akik korábban netán épp szenvedő alanyai voltak vitriolos cikkeinek, értelemszerűen kivont karddal várják a mutatványt, mondván, na kis hülye, ha olyan nagy volt a szád, most mutasd meg, mit tudsz. Jaume Balagueróval pontosan ez esett meg, hisz miután újságíróként jó néhány spanyol mozimagazinnál megfordult, szépen átsétált a vászon a másik oldalára.

Ám hiába lengte körül produkcióinak munkálatait a levegőben terjengő bosszú szaga, rögtön kezdeti próbálkozásai elnyertek ilyen-olyan díjakat, s nemcsak otthoni, de nemzetközi fesztiválokon is. A 2002-es Darkness - A rettegés háza pedig már egyértelműen meghozta számára a hírnevet Európa-szerte, de Amerikában is szépen muzsikált. Balagueró pedig tudja, addig kell ütni a vasat amíg meleg, s azon nyomban össze is verbuvált egy sereget, köztük a szinte már állandó partnerének nevezhető Xavi Giménez operatőrt, hogy elkészítse a Hideg csontok című, az előző munkájánál sem sokkal szívet melengetőbb horrort. A spanyol ráadásul remekül ért a tálaláshoz is: váltig állítja, hogy egy saját gyerekkori kórházélményét eleveníti fel benne, legalábbis annyiban, hogy már akkor is egy éjszaka a folyosókon settenkedő szellemalakokról szóló rémtörténet járt szájról szájra.

Egyébiránt - e sorok írója számára nem teljesen világos okból kifolyólag - a Hideg csontok elemzését szokás azzal kezdeni, hogy az üvegcsont nevű betegség hellyel-közel pontos leírásával teremtjük meg a kellően rideg, és szar közérzettel teli atmoszférát. Ezt most hanyagolnám, főképp, mert félreértés áldozatai vagyunk, egyáltalán nem innen nyílik a misztikum ajtaja. Ellenben amikor a gyerekkórházban egy Maggie nevű, feltűnően magába forduló kislány egy titokzatos "géplányt" kezd emlegetni, akivel betű-kirakós játékon keresztül szokott társalogni, ám aki időnként megjelenik a semmiből, na, azért már érdemes összehívni egy konzíliumot. A megoldás helyett azonban csak Amy nővér érkezik a messzi távolból, akiről első ránézésre lesüt, hogy valami rettenetes teher nyomja a lelkét, s meglehetősen depresszív alkat. Szó se róla, nem a legjobb helyre jött. Mindenesetre ő legalább azonnal fogékony lesz a gyerekek közt terjedő ijesztő mesére a titokzatos géplányról.

Amy a titkok nyitját a valóban szellemtelepnek tetsző, misztikus második emeleten sejti, ahová még a lift se vezet, a hozzá tartozó gombot is inkább kiszerelték belőle. A szintre a bedeszkázott ablakokon keresztül vészjóslóan ritka fény szűrődik csak be, kórtermeit, műtőit, emberemlékezet óta kivonták a forgalomból. Ám Maggie esküszik rá, hogy valaki járkál odafent...

S ha sikerült kellő mértékben felkeltenem mindenki érdeklődését, akkor most megbocsássanak, de megyek vissza írni a forgatókönyvemet.