Félhomály

  • (efes) / PORT.hu

A film első száz évéből a kortárs alkotókra a legnagyobb hatást valószínűleg Alfred Hitchcock gyakorolta. A Mester filmjeit ötször jelölték a legjobb filmnek járó Oscar díjra, ám ő maga egyszer sem vehette át a tán legjelentősebb filmes elismerést. Ennek ellenére alkotásaival nem volt sikertelen, sőt halála után egyenesen kultusza bontakozott ki. Hivatkozási alap lett. Ennél többet művészember (bár ő maga sohasem tekintette magát művésznek) nem kívánhat. Módszere, a 'suspense', az idilli kezdettől a váratlan és meglepő végkifejletig módszeresen és fokozatosan adagolt drámai feszültség pedig tananyag lett filmes iskolákban.

Craig Rosenberg (sz.1965) második nagyjátékfilmjében ennek a leckének elsajátításáról próbál tanúbizonyságot tenni. Félhomály, tipikus hitchcocki cím, egyszavas, tömör, de sokat sejtető, hatásos, eddig nincs is baj. Mivel én nem élek a suspense-zel, hadd lőjem le most: tulajdonképpen végig nincs komoly baj a filmmel, amolyan "jó tanuló felel" típusú dolgozat ez. Valószínűleg Hitchcock is ötöst adna Rosenberg munkájára, azonban nyilván hosszan kifejtené, a jeles érdemjegy mellett milyen bajai, ügyetlenségei, hiányosságai voltak a műnek. Merthogy nincs baj a mozival, az nem jelenti azt, hogy hibátlan. Vagy hogy jó.

Idilli felütéssel indul a film, ahogy kell. Csatorna partján helyes kis villa, meleg őszi nap, süppedős avar az udvaron, színpompás levelek, szétszórt gyerekjátékok, a háttérben gyerekzsivaj hallatszik. A kitárt ablakon árad be a még erős napfény, az íróasztalnál Rachel, a sikeres írónő (Demi Moore) püföli ócska írógépét. Onnan tudjuk, hogy sikeres, mert látjuk a falon a bekeretezett újságcikket, hogy ilyen, meg olyan díjat, pénzt és szerződést nyert. Továbbá, hogy nem használ laptopot, kizárólag ezt a régi ócskaságot. Bejön a férj, néhány szavas dialógból kiderül, ő is író, csak épp sikertelen. De sebaj, mert Stephen King neje jobb író, mint a férje, és őt sem ismeri senki - tudjuk meg. Közben kettejük csemetéje szemmel láthatóan nagyon unatkozik. Majd elindul kedvenc G.I.Joe bábujával a csatorna partjára játszani... Tragédia, összeomlás. Megtudunk mindent, amit kell és a film szempontjából fontos tudnunk erről a családról, de olyan tutistán, biztosra menően, közhelyes szituációk közhelyes megjelenítésében, hogy néha azt hisszük, paródiát látunk. Pedig nem.

A kissrác vízbefulladása után elmúlik néhány hónap, Rachel barátai és kiadója tanácsára egy Isten háta mögötti halászfaluba költözik, lelki és szellemi regeneráció céljából. Lélegzetelállító, gyönyörű, vad táj, előírásszerű piros-fehér vízszintes csíkozású világítótoronnyal, ismerjük a konyha falán lógó plakátnaptárból. (Talán a tavaly novemberi?) A szikla ormán látható félreeső kis házba költözik Rachel, a helybéliek mogorva fejcsóválása közepette. Persze, hogy. Mindig vagy felfelé, a tetőre, vagy kifelé, a sötét és árnyakkal teli erdőbe menekülünk. Lelki újjászületésre pedig a világ végének a végére. Thriller-horror alaphelyzet, ez alkalommal is. Tudjuk ezt, ismerjük, de mégis érezzük valami nagyon nem lesz itt rendben. Megint csak persze, hogy. Kedvencünk, ami miatt v a l ó b a n beültünk a moziba, a suspence nőttön nő, a végén még meg is lepődünk, majd megnyugszunk, minden megoldódik. Már kifelé tartunk a moziból, amikor rájövünk, hogy eggyel több gyilkosság történt, mint amennyi megoldódni látszott! Vagy hogy is van?

Azért beavatott játékosok vagyunk mi és tudjuk, hogy ez csak egy mozi, és ezt a mozit gyakorlatilag már láttuk is. Egy szinte tökéletes Hithcock-film, huszonöt évvel a halála után. Csak az a baj, hogy ezt a filmet Craig Rosenberg rendezte, de azt nem tudjuk meg, mire is képes valójában, azon túl, hogy majdnem tökéletes utánzatot képes készíteni. Mint a festészetben: rengeteg festő volt, van és lesz a világon, aki szinte tökéletesen lemásolja akár Da Vinci, akár Monet, akár Van Gogh zseniális festményeit, ám Da Vinci, Monet, Van Gogh csak egyetlenegy volt, az ő nevükre emlékszünk, a másolók nevére nem, munkájuk legyen akár még jobb is, mint az eredeti. Így Rosenberg Félhomály című filmje is csak egy jó tanuló felkészült és tehetséges felelete csupán, amely bizton állítható, nyom nélkül tűnik majd el a feledés tökéletes homályába. Amíg viszont látszik, az eredeti tökéletes helyettesének bizonyulhat.