Tótumfaktum

"Igyál még több sört, / van idő. / Ha nincs // az se baj, / úgy is jó.
(Charles Bukowski: Hogyan válhatsz nagy íróvá - részlet)


A gyárak nem sokáig tűrik a részeges fazont, többnyire továbbáll fénysebességgel. A norvég direktor (Dalok a konyhából) filmje nem fejlődéstörténet, az ápolatlan férfi másfél kíméletlen óra múlva is egy bárban ücsörög. Kezében pohár, szemben tangás táncosnő tekereg álmos lassúsággal. Bukowski személye önmagában elég téma lenne egy morbid tragikomédiához, Hamer azonban mást hozott. Fogta Matt Dillont, kicsit meghizlalta és belepottyantotta egy filmbe, melyben nem történik semmi, de semmi. Ám az szórakoztatóan.

Bukowski, az amerikai kortárs irodalom véres tollú fenegyereke 1994-ben hunyt el (ahhoz képest sokáig húzta, hogy harmincöt éves korában - 1920-as - az orvos közölte, hogy ha folytatja az alkoholizálást, ne számítson semmi jóra). Nem is számított, meg nem is hagyta abba.

A Tótumfaktum egy bizonyos Mr. Chinaski külső-belső bolyongásainak szikár, ironikus, filozofikus - és erősen életrajzi - dokumentációja. Ezennel tehát az adaptáció problémakörében keringünk, amennyiben az említett, pontosan körvonalazható érzetet kérjük számon a filmen. Szegény Bukowksi csúnya ember volt - leheletfinom kezekkel. A reszketés és feloldódás játékosa ("Éfélig lezúgva, félig rohanva jutottam le a lépcsőn. Az utca túloldalán egy bár működött"), naponta ötször fürdő tisztaságmániás - a lakása sörösüveg- és porgyűjtő hely. Mindig mindenhol egyedül volt.

Hamer mégsem véletlenül választotta Matt Dillont. Hisz nem az a kis helyes, légies jelenség immár: nagydarab, borostás férfi mélyen ülő szemmel, melyből emberundor és életvágy, közöny és szeretethiány árad. Nem kisstílű, komikus alak, akinek orbitális lerészegedésein, majd azt követő numeráin jókat derülhetünk - pedig ez a veszély a leírt puszta történések filmrevitelekor igencsak fennállt. Ehelyett száraz, finom humort kapunk, a folyamatos másnaposság melankóliájával. Matt Dillon Bukowskija a lassú kín belenyugvó embere. Behívatja az üzemvezető, s jelentőségteljesen közli vele, hogy a mellette ülő férfi szintén író. Hosszú csend. Szivarfüst. Csak néznek. Hősünk fáradtan kiböki: "Nem baj, ha elmegyek?"

A Tótumfaktum whiskytől whiskyig tartó, konstans kitörési vágy, másnapos apátiába zárva.