Változó idők

  • (efes) / PORT.hu

Úgy tűnik, Marokkó kezd divatba jönni a filmesek körében is, hiszen 2006 tavaszán több, e csodálatos országhoz köthető film is a mozikba került. A legliberálisabb felfogásúnak ismert, de ősi, heterogén kultúráját mégis legjobban őrző iszlám ország jobbára csupán helyszínéül szolgál különböző nagy produkcióknak, ám mostanában mintha a Mohamed próféta legnyugatibb országának városai, lakói, tájai mintha cselekményszervező elemként is megjelennének. André Téchiné, a veterán francia művészfilmes már filmjeiben többször járt itt. Legutóbb például az Angyalok: Végállomás című filmjében, mely marokkói drog- és embercsempészek mindennapjaival foglalkozott, s amely Tangerben, a nálunk főleg a Rejtő-könyvekből ismert kikötővárosban játszódott. Ez a város a Változó idők című új filmjének is helyszíne.

Téchiné valamiféle modern kori Bábelként írja le Tangert, ahol sokféle nép, sokféle nyelv, sokféle kultúra keveredik egymással. Egy szüntelen kavargó, fortyogó, lüktető város ez, amelynek zűrzavarában minden másodpercben emberi sorsfordulók, tragédiák, boldog és szomorú pillanatok következnek be. Míg az Angyalokban három helyi figura sajátos és tipikus sorsát ismerjük meg, addig a Változó időkben külföldről, ráadásul Európából érkeznek ide a szereplők.

Antoine, az idősödő építész (Gérard Depardieu rusztikus alakítása) egy médiaközpont építkezésének felügyeletére érkezik a városba. Fontos és gazdag emberként egy burában él, luxusautóval szállítják mindenhova, luxusszállodában él, ám magány gyötri. Álmatlan éjszakánkon rádiót hallgat, és megdöbbenve ismeri fel egy éjszakai kívánságműsorban harminc éve nem látott hajdani szerelmének hangját. Cécile (Catherine Deneuve partneréhez méltó megformálása) harminc éve él Tangerben, férjhez ment, gyereke van. Antoine-ban fellobban a régi vágy, és mindent elkövet, hogy visszahódítsa a nőt. Ennek érdekében minden eszközt bevet, a nyugati titkosszolgálatok tipikus, szobanövény-mögül-figyelős megoldásaitól a marokkói berber Gnawa-testvériség boszorkány technikáiig.

Tevékenységének sikeréről-sikertelenségéről is szól a film, de mint Téchiné filmjeiben általában mindig, most is vannak fontos mellékszálak, amelyek keresztbe-kasul fonják a fősodort. Ezek a mellékszálak adják meg azt a többletet, ami miatt érdemes megnézni a filmet, ami miatt több ez a film, mint a két zseniális színész teljesítménye ellenére is csupán két öregedő ember melodrámája. Az egyik mellékszál Cécile fia, aki Párizsból látogatóba érkezik anyjához, egy arab nővel, Nadiával és annak gyerekével. A fiú, Sami, a boldog család látszata ellenére alighogy megérkezik Tangerbe, egyből eltűnik. Kiderül, hogy egy helyi fiúhoz siet, akivel régóta van viszonya. Nadiáról is furcsa dolgokat tudhatunk meg. Nyugtatókon él, és van egy ikertesvére, Aicha, aki itt él, és egy Macdonalds-büfében dolgozik.

A túl erős mellékszálvonulat okozhat káoszt és okozhat egy összetett, teljességre törekvő látleletet az adott témáról. E film esetében e kettő keveredését érhetjük nyomon. Antoine és Cécile egymást keresése, mint fősodor, a kiváló színészi teljesítmények ellenére sem érdekes túlzottan, hiszen még nem túl korosak és már nem is fiatalok ahhoz, hogy a közeledés megható legyen. Így az egész szimpla kapuzárási pániknak tűnik csupán. Viszont a két mellékszál, Sami meleg-tripje, illetve főleg a Nadia/Aicha ikerpár kapcsolata és viszonya egymáshoz, sokkal érdekesebb. Nadia már európai, levetkezett minden marokkói hagyományt, vallást, szokásokat, de a mindennél szorosabb testvéri szálat eltépni nem tudja, nem akarja. Aicha viszont maradt Marokkóban, tartja a szokásokat, gyakorolja a vallást. De a nyugati kultúrának ő sem tud ellenállni, hiszen rákényszerül, hogy egy "Meki"-ben dolgozzon. Viszont ő el akarja szakítani a testvéri szálat. Kettejük viszonya kiválóan példázza a mai modern Marokkó lakosainak gondolkodását, viszonyát a legfontosabb dolgokhoz: a valláshoz, a hagyományokhoz, önmagukhoz. Kissé skizofrén állapot ez, és tán egy kicsit ennek mi, európai polgárok is elszenvedői vagyunk, lásd: arab terrorizmus. Ehhez képest két idősödő francia szerelme/gyűlölete nem téma...