A tapas spanyol csemege, rengeteg fajtája létezik, csak a méret és szerep azonos: az apró falatkákat ital mellé, vagy főétel előtt, előétel gyanánt fogyasztják. Aki tapast eszik, csipeget: belekóstol ebbe-abba, színezi az ital ízét, vagy felkészíti ízlelőbimbóit egy kiadós lakomára.
A tv-sorozatokon edzett rendezőpáros első nagyjátékfilmje hasonlóképpen falatkákat kínál, különböző élethelyzeteket kóstoltat, kis, színes, mondhatni "spanyolos" történetekkel szórakoztat.
A film elején Conchi néni meglát egy kutyát egy autóba zárva. A közeli konténerben talált vasrúddal betöri a kocsi ablakát, kiszabadítja az állatot, majd leteszi az utcán, és megy a dolgára. Az idős hölgy szokatlan módon egészíti ki nyugdíját: drogot árul a helyi fiataloknak; méltóságteljes arckifejezéssel csúsztatja a kábszeres zacskót a Tapas bár asztalán, úrinőhöz illő mozdulattal, óvatosan teszi el a cserébe kapott pénzt.
Conchi a férjét próbálja minden eszközzel boldoggá tenni, a férfi ugyanis haldoklik, egyre inkább elzárkózik a külvilágtól. Az asszony az egyetlen, aki kapcsolatban tartja az élettel.
Lolot, a bár tulajdonosát elhagyja a felesége, ezért felvesz egy ázsiai szakácsot, nehogy fény derüljön szégyenére. Mao, aki egy luxusétterem exséfje és Bruce Lee reinkarnációja egyben, rendet tesz a konyhában, és megkísérel Lolonak is életvezetési tanácsot adni ("Szerelem olyan, mint virág, nem locsolod, meghal."). A bártulajdonost még régi ismerőse - az örömlány, akihez évek óta rendszeresen jár - is megpróbálja jó útra téríteni.
A negyvenes éveiben járó magányos boltosnő az Interneten építgeti kapcsolatát egy argentin férfival, amikor hirtelen elragadja a szenvedély egy huszonéves srác, César képében.
A fiú, és barátja Opo, Conchi nénétől szerzik a drogot, és Lolo bárjában rendeznek bulit. Itt kapcsolódnak egymáshoz a szálak; az átjárást a történetek között ezen kívül a fent említett kutya biztosítja, aki időről időre keresztülsétál a vásznon.
A film vége felé Conchi néni a bárból kilépve autóbaleset utáni csődületre lesz figyelmes. A kutya sebesülten fekszik egy kocsi mellett, valaki azt javasolja a "helyszínelő" rendőrnek, hogy azonnal lője agyon az állatot, a történet egyetlen valóban együttérzésre méltó szereplőjét. Conchi elsétál a helyszínről, és vele együtt hamarosan az összes többi szereplő is kihátrál a látszólagos közösségből. Ezen a ponton válik látványossá a film egyik legnagyobb hibája: nem láttatja sem a párhuzamokat, sem a különbségeket, nem vonja egységbe a szereplőket. Ráadásul még csak nem is sejtteti az érzelmek és a tettek rejtett hátterét, pedig valószínűleg épp ez lett volna a szerzői szándék. Klasszikus helyzeteket skiccel, klasszikus szerepeket vázol. Van itt halál, gőg, keleti bölcsesség, reménytelen szerelem, odaadó szerelem, haldokló szerelem, boldogság és bánat, mindez egymás mellett, címszavakban. Ettől még a film alapvetően szórakoztató, néha meghat, néha felvidít, de csak annyira, amennyire a "Kötelezők röviden": ingert érez az ember, hogy elolvasson, vagy hogy megnézzen valami eredetit.
Meghozza az étvágyat, mint a tapas. A baj csak az, hogy a mozgókép világában erre a célra ott az előzetes, a trailer. Ha egy másfél órás nagyjátékfilmnek ennyit sikerül elérnie, az finoman szólva kevés.
