Brazil ritmus

  • (efes) / PORT.hu

Brazil foci, talán elsősorban. (Bár most rájuk jár a rúd, a legutóbbi világbajnokságon már a negyeddöntőkben elvéreztek... Micsoda szégyen!) Rögtön utána a brazil karnevál, és helyben is vagyunk. De nem kell, tán nem is lehet rangsorolni a Brazíliát illető nemzeti sztereotípiákat, hiszen a brazil labdarúgók is szambát járnak a focipályán, az ismert újságírói közhely szerint. Brazília, szamba, foci - ezek a válaszok. Tán a lába is dobogná egyből a ritmust a megkérdezettnek, éljen akár a hevesvérű Norvégiában vagy a fagyos Itáliában. (Vagy fordítva...) Esetleg véletlen mintavételezés közben zeneileg tájékozott szubkultúrákra bukkanva, furcsa hangzású nevek röppennének fel. Tom Jobim, Jacob da Bandolím vagy Heitor Villa-Lobos. Valaki Stan Getz nevét említené, Astrud Gilbertot, Sergio Mendest. A legkülönbözőbb stílusú előadók, szerzők, mégis ugyanarról beszél mindenki: a brazil zenéről.

Azt azonban már tényleg csak kevesen tudják, hogy e brazil zene alapja az a choro-nak nevezett műfaj lehet, amelyet jobb híján a brazil jazznek is neveznek, bár a choro "öregebb", mint az észak-amerikai jazz. Rio de Janeiróban fejlődött ki ez a kezdetekben hangszeres zenei műfaj, amely az európai telepesek, elsősorban a portugálok fado-jából, valamint más európai zenékből, keringőkből, polkákból, az afrikai rabszolgák erősen ritmizált zenéjéből és a helyi amazonasi indiánok különös, melankolikus népzenéjéből táplálkozott. Előadásmódja hagyományosan épít az előadók improvizációs készségére, innen a jazz-zel való párhuzam. Az idők során nagy hatással volt a mindenkori brazil zene fő képviselőire, Villa-Lobostól Tom Jobimen keresztül a mai popsztárokig, merített belőle a szamba, a bossanova éppúgy, mint a hatvanas évek brazil jazz-revivaljének híres előadói. Ám ma is élő műfaj, a városi choro-iskolákban a legkülönbözőbb életkorú tanítványok ezrei próbálják elsajátítani a műfaj mesterfogásait, a városi kiskocsmákban, mulatókban is gyakran zendít rá egy choró-t játszó combo a hallgatóság legnagyobb örömére.

A choró-t bemutató Brazil ritmus című dokumentumfilm rendezője a finn Mika Kaurismaki, a díjakkal elismertebb és bizonyos körökben kultikus Aki bátyja. Mika kezdetben vicces, de túl nagy visszhangot nem kiváltó bűnügyi történetekkel és roadmovie-kkal jelentkezett, majd hozzákezdett Brazília dokumentumfilmes feldolgozásához, amelynek e film (ha jól számolom) a harmadik állomása. A rendezőnek brazil-mániáját mi sem bizonyítja jobban, hogy a dokumentumfilmek mellett legalább három játékfilmje is Brazíliában játszódik. A finn éghajlat cseppet sem emberbarát jellemzőit ismerve, ezen nincs is mit csodálkozni. Mika Kaurismaki, ha művészi értelemben nem is oly zseniális, mint az öcskös, azért professzionális rendező, tisztában van szakmája mesterfogásaival.

E filmje is rendben van, bár húzható párhuzam a évtizedes előnyben lévő, szintén európai Wim Wenders kubai zenefilmjével. A kisebb kulturális forradalmat előidéző Buena Vista Social Club artisztikus képsoraihoz képest nem alkalmaz efféle markáns képi megoldásokat, Mika Kaurismaki filmjében a hangsúly nem a legendateremtésen, inkább magán a zenén van. Így utánzatnak sem mondanám, a szó szoros értelmében az ami: dokumentumfilm. A choro keletkezésének környezetét bemutató, szépen fotografált képek a favellákat (a szegények bádogvárosait) éppen úgy mutatják, mint a gazdagabb városi kerületeket, vendéglőket, a Copacabanát, utalva arra, hogy a choro a társadalom összes rétegét érinti. A fősodor egy koncert, amelyen a Trio Madeira Brasil nevű kitűnő zenekar játszik együtt a choro legkiválóbb előadóival. A koncertet és a brazil életképeket zenészinterjúk szakítják meg, híres choró-zenészek beszélnek a hangszer lelkéről, a zenélés varázsáról és hasonló transzcendens dolgokról, ilyeneket láthatunk naponta ezret, ha bármely zenei csatornára kapcsolunk. E film azonban meg tudja mutatni azt az örömöt is, amely megcsillan e zenészek szemében egy-egy jól sikerült improvizáció után, így nem csoda, hogy pár perc elteltével a néző is dobogja lábával az ellenállhatatlan ritmusokat. Ezt az örömöt látni a brazil focisták szemében is, egy remekbe szabott gól után, ez az életöröm az, ami a brazilokat élteti. És ez talán ránk is átragadhatna...