Személy

Polyák Lilla

színész, énekesnő
Született: 1976. március 16. (48 éves) (Magyarország, Győr)

A Madách Színház és a Budapesti Operettszínház ünnepelt művésze számos szerepben bizonyította már tehetségét, de a színpad mellett popénekesnőként is egyre magasabbra tör. Bár a Színház- és Filmművészeti Főiskolán prózai osztályban végzett, pályája mégis a zenés műfajok irányába vitte. Már a főiskolai gyakorlaton főszerepet bíztak rá, Dorothyt alakította a Vígszínházban, az Óz, a csodák csodája című musicalben. Diplomája megszerzése után több szerepet is kapott külföldi színpadokon, majd hazatérése után kitörölhetetlenül beírta nevét a magyar musicaléletbe is. Olyan világhírű darabokban játszott és játszik, mint a Rómeó és Júlia, a Szépség és a Szörnyeteg, a Jézus Krisztus Szupersztár, a Rebecca vagy a musicalirodalom egyik legfajsúlyosabb női szerepe, az Anna Karenina.


Sokoldalúságát mutatja, hogy szívből jövő humorral alakítja a Tó úrnőjét a Spamalot című musical-komédiában, míg a József Attila életét bemutató zenés előadásban Kozmutza Flóraként a drámai oldalát is megmutatja. A Madách Színház szuperprodukciójában a címszerepet, Mary Poppinst alakítja. A musicalek mellett nagy hangsúlyt fektet popzenei karrierjére is: Itt és Most című száma 2010 óta a rádiók egyik kedvence. A 2013-as Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatóján Valami más című dala a középdöntőig menetelt, 2014-ben pedig a Karcolás című sláger került a legjobb 30 dal közé, mely több állomásos turné keretein belül kerül bemutatásra Rakonczai Viktor és Rácz Gergő közreműködésével. Férjével, Homonnay Zsolttal eddig két albumuk jelent meg, Ketten (2009) és Két Szív (2010) címmel.

  • 2024
    Csináljuk a Fesztivált! 7.2 szereplő szereplő (magyar zenei sorozat, 2024)
  • 2019
    Mintaapák 6.4 színész színész (magyar filmsorozat, 65 perc, 2019)
    • TV2 Klub:
      • péntek (márc. 29.) 06:50,
      • péntek (márc. 29.) 12:55,
      • vasárnap (márc. 31.) 12:45,
      • vasárnap (márc. 31.) 13:50,
      • vasárnap (márc. 31.) 14:50,
      • vasárnap (márc. 31.) 15:55,
      • vasárnap (márc. 31.) 16:55,
      • hétfő (ápr. 1.) 06:40,
      • hétfő (ápr. 1.) 13:05,
      • kedd (ápr. 2.) 06:40,
      • kedd (ápr. 2.) 13:05,
      • szerda (ápr. 3.) 06:40,
      • szerda (ápr. 3.) 13:05,
      • csütörtök (ápr. 4.) 06:40,
      • csütörtök (ápr. 4.) 13:05,
      • péntek (ápr. 5.) 06:40,
      • péntek (ápr. 5.) 13:05,
      • vasárnap (ápr. 7.) 12:15,
      • vasárnap (ápr. 7.) 13:20,
      • vasárnap (ápr. 7.) 14:25,
      • vasárnap (ápr. 7.) 15:30,
      • vasárnap (ápr. 7.) 16:40,
      • hétfő (ápr. 8.) 06:40,
      • hétfő (ápr. 8.) 13:05,
      • kedd (ápr. 9.) 06:40,
      • kedd (ápr. 9.) 13:05,
      • szerda (ápr. 10.) 06:40,
      • szerda (ápr. 10.) 13:05,
      • csütörtök (ápr. 11.) 06:40,
      • csütörtök (ápr. 11.) 13:05
  • 2018
    Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Anna Karenina 8.1 színész színész (magyar művészeti műsor, 160 perc, 2018)
  • 2017
    Utazás a lelked körül - Peller Mariannal 6.1 vendég vendég (magyar magazinműsor, 30 perc, 2017)
  • 2011
    Sztárok a pácban 5.7 szereplő szereplő (magyar szórakoztató műsor, 2011)
  • 2010
    Karádysokk 6.5 színész színész (magyar tévéfilmsorozat, 2010)
  • 2010
    Igazából apa 3.9 színész színész (magyar vígjáték, 90 perc, 2010)
  • 2006
    Bródy 60! 10 szereplő szereplő (magyar koncertfilm, 90 perc, 2006)
  • Érintés - Az Adagio együttes koncertje 9.1 vendég vendég (110 perc)
  • Ketten 4.6 előadóművész előadóművész (magyar koncertfilm, 50 perc)
  • Karcolás ének ének (4 perc)
  • ...meseautóban 8.5 közreműködő közreműködő (52 perc)

Hozzászólások

10/10
vixa 2013 jan. 28. - 19:47:59 10/10
Lilla hivatalos rajongói Facebook oldala: https://www.facebook.com/polyaklillahivatalos?fref=ts
mulao 2011 júl. 15. - 15:23:11
Végre láttam vele is, és nagyon elhúzva õ a legjobb Danvers. Az a fellengõs gyûlölet a hangjában, és õ az egyedüli aki úgy énekli a Rebecca- dalokat, mintha a CD-t hallanám. Neki a hangjában több van, mint Nádasi összes (szerintem) mû mozdulatában. Van ez a Spar Starzone-os kártya izé, nekem még hiányzik a 68-as Polyák Lilla és Homonnay Zsoltos kártya, rengeteg pluszom van. Leírom ide, hátha valakivel eltudnám üzletelni. Privátban beszélhetünk róla.
mulao 2011 máj. 21. - 00:41:33
Á, ez a nõ elépesztõ! Janza Kata mellett nálam a musicelkirálynõ, ennyi. A hangja nagyon ott van és tehetségben sem szenved hiányt. Stefania, W. bárónõ stb mindenben nagyon jó. Bevallom még nem láttam Danvers-ként, csak énekelni hallottam meg egy kis felvételt egy-egy dalt énekli az elõadáson, de szerintem így is õ a legjobb. Nádasi és még Janza is (pedig õket láttam) elbújhat mellette: csak õ képes ÚGY énekelni a Mégis él tovább-ot. Nagyon jó a Homonnayval közös CD-jük is (mindkettõ), bár nekem túl romantikus-szerelmes, de nagyon jók. Ha nem ide születik már rég Broadway-sztár, lyen hanggal, ilyen tehetséggel és ilyen arccal.
10/10
Yuliusz 2011 márc. 20. - 17:23:56 10/10
Nemrég láttam Lillát A Rebeccában, ez a nõ egészen elképesztõ.
Világszínvonal.
mulao 2010 ápr. 05. - 20:29:59
Szimpatikus színésznõ, Homonnay Zsolttal is aranyosak. Az Igazából apát leszámítva sajnos keveset látni vásznon, persze musical színészeknél ez nem ritka.
10/10
NapShe 2010 jan. 04. - 12:25:08 10/10
http://www.ajkatv.hu/tv/node/956
kb 10 perctõl a Lényeg:)
monnci 2009 júl. 15. - 20:36:08
na barátosném, felfedezted a port.hut?:O:D
plfan15 2009 júl. 15. - 19:29:57
Én meg nagyon szereten Lillát drága Barátnõm ahogy megjelent az elsõ közös lemezük egybõl megvettem elmentem a színházba 3 elõadására is és mindig néztem a csaf ot amikor õ énekelt benne Lilla<3:D
monnci 2009 júl. 15. - 18:13:30
én nem igazán szeretem Lillát.
de a barátnõm kedvence.:) úgyhogy nem kötök bele.:)
Anita851020 2009 máj. 24. - 21:27:50
3. lett Lilla a Félteni kell dallal. :-)
fresia 2009 máj. 08. - 08:20:49
Jav: "elolvastad"
fresia 2009 máj. 08. - 08:20:22
Azt elfelejtettem írni, hogy 23 óra 45 - kor kezdõdik a Fókusz portré vasárnap - egy ilyen éjjeli bagolynak, mint Te, az semmi! :)

A cikket is elovastad amit a Ketten c. lemezrõl tettem fel?
10/10
NapShe 2009 máj. 07. - 14:59:36 10/10 Előzmény fresia
:))))))))))))))))))))
köszi a hííííírt:):)
fresia 2009 máj. 07. - 11:22:10 Előzmény The Nanny
http://www.muvesz-vilag.hu/muzsika/hirek/12043 :)))

Május 10- én, az RTL Klub Fókusz portré mûsorának vendége lesz Polyák Lilla.
The Nanny 2009 máj. 06. - 18:50:47 Előzmény fresia
Gyönyörû a dal, és gyönyörûen énekelnek!
10/10
Yuliusz 2009 máj. 04. - 17:24:12 10/10
Szeretem Polyák Lillát, de sajnos az Aranyágas dal nekem nem tetszett.
Szerintem a férje stílusa nem áll jól Lillának, és nem csodálom, hogy elõször húzódozott a közös lemeztõl.
fresia 2009 máj. 04. - 09:23:38
Lilla és Zsolt dalát a Ketten c.lemezrõl az Aranyágban, ide is felteszem:

http://www.youtube.com/watch?v=g6un36uoZek
10/10
NapShe 2009 ápr. 23. - 12:11:57 10/10 Előzmény fresia
szia:)
igen, mert ritkán van idõm rá...
:$

ettõl a képtõl olvadoztunk tegnap Katie-éknél:D

(L)

KÖSZIIIIIIIIIIIIIIIII
fresia 2009 ápr. 22. - 07:53:32 Előzmény NapShe
Szia! :)
Olyan ritkán és röviden jelentkezel... :(

Még mindig az esküvõrõl, a szomszédoknál leltem, nem tudtam ott hagyni, olyan jó a fotó. :))) A köszönet Õket illeti. :)
http://www.kiskegyed.hu/hirek/egy-par-ket-eskuvo-1370.html
Összes hozzászólás