Tantermi előadás. Kertész Imre tizenöt éves budapesti gyerekként koncentrációs táborba kerül, s különböző csodák folytán, vagy talán azért, hogy a magyar holokauszttúlélők egyik legfontosabb filozófusa legyen - visszatér onnan. Saját magyarázata szerint a világba vetett hite, a gyereklét rendíthetetlen bizalma segítette. Önéletrajzi regényében főhőse a ráismerés stációin keresztül meséli el egy sötét, gyűlölködő rendszer végső eszkalálódását, s az őt körülvevő világot. Ma, mikor a populizmus ismét virágzik, s egyre kevesebb túlélővel találkozhatunk, kiemelten fontos művészeti és edukációs kihívásnak találtuk a Sorstalanság színrevitelét.
Párizs a szerelem, a művészet és az őrületig fokozott családi tragikomédiák otthona – főleg ha a lázálmok specialistája, Jean Cocteau fejéből pattan ki az alábbi történet. Yvonne egy öngyilkos hajlamokkal küzdő anya, aki megszállottan imádja egyszem fiát. Michel a felnőni képtelen fiú, aki pechére egy ilyen anya mellett bele mer szeretni egy fiatal lányba – és ott áll köztük Georges, az apa, akinek nagy magányában sikerült belezúgnia pont ugyanebbe a titokzatos szeretőbe. Ebben a fájdalmas titkokkal telepakolt őrületben igyekszik rendet vágni a nett és poroszos nagynéni, Léonie – aki valaha, úgy huszonhárom évvel ezelőtt, még az apa menyasszonya volt. Az ötszereplős, végletekig feszített színmű felér egy mesterkurzussal, ha érzelmi zsarolást, házassági titkolózást és szerelmen belüli hidegháborús taktikát tanulnánk. Persze az ilyen családi összecsapások tőlünk sem idegenek. Kelemen József, társulatunk főrendezőjének rendezésében megnézhetjük, hogyan csinálják ezt világszínvonalon a franciák.
Drámai költemény. Kokó Dél-Amerikából származik. Ott teszik hajóra, hogy bejárhassa a világot, de már az Azori-szigeteknél bajba kerül, váratlanul a tengerbe vetik, majd egy jólelkű halász kimenti, és segít, hogy végre eljuthasson Európába. Egy kisebb kanyar után valahogy elvergődik Budapestre, ahol barátságot köt egy sikeres sorozatszínésszel, majd innen átvándorol „kincses” Erdélybe, ahol egy fiatal baráti társaság kedvence lesz, hogy végül a Kárpátok rengeteg erdeiben örökre nyoma vesszen… Koreográfus: SIR THEOFILTER Zene: Dzsúdló "Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy előadásunkban erős kifejezéseket és hanghatásokat alkalmazunk! Stroboszkóp használata miatt az előadás megtekintését terhes anyáknak, epilepsziásoknak, valamint pacemakerrel rendelkezőknek nem javasoljuk."
"Majdnem hatvan éve figyelem a popzenét és elég régóta külön úton ugyan, de kapcsolatban vagyok vele. Sok éve foglalkoztat a gondolat, hogy valamilyen formában megírjam azt a rengeteg mindent, amit a szakmáról, kollégákról tudok. A könnyűzene történetével foglalkozó újseggírók legtöbbje hazug és a mindmáig jelenlévő, sőt egyre szaporodó klikkek valamelyikét szolgálják, gazdáik érdekeit szolgálva átírják azt, ami történt. Mára kiderült, hogy szinte mindenkit üldöztek, hogy már a Táncdalfesztivál is az ellenállás, vagy a lázadás egyik színtere volt. Ám az szóba sem kerül, hogy mindmáig milyen kísértések és kihívások érték-érik a zenészeket, mit kellett-kell megtenniük, vagy kikerülniük, hogy a pályán tudjanak maradni. A történet, amit megírtam és előadok, nem rólam szól, én csak továbbadom, amit tudok. Elsősorban azért, hogy ez a nézet is fennmaradjon, ne csak a kiherélt, vagy átfényezett múlt és a szánalmas jelen. Szeretettel várok mindenkit. Hobo"
Vacsoraszínházi előadás két részben. Az évek óta nagy sikernek örvendő vacsoraszínházi előadások látogatóinak idén egy igazi különlegességgel kedveskedik az ország egyetlen orfeuma. Időutazásra invitáljuk vendégeinket a krimi világába, nagyszerű színészekkel, fantasztikus korabeli jelmezekkel és egy belga ihletésű vacsorával… Ezen a hátborzongató és talányos estén a nagy belga detektív, Hercule Poirot egy különleges helyszínen, az Orfeumban keres kikapcsolódást. Természetesen itt sem kerüli el azonban a megoldásra váró bűntény. Agatha Christie, a zseniális angol krimi-királynő két egyfelvonásosában egyszer a vendégekkel teli, egyszer pedig az üres mulatóban kell az agyafúrt nyomozónak csatasorba állítania kis szürke agysejtjeit. A gyilkos ugyanis az Orfeumban van… A Poirot az Orfeumban című darab Agatha Christie Darázsfészek és Sárga írisz művei alapján készült.