A Multiverzum – A tudomány határtalan! című műsort – amelynek vezető szerkesztője Merkl László – vasárnaponként láthatják majd a nézők. A műsor témái széles skálán mozognak a biológiatudománytól a mechatronikán át a történettudományig, tartalmai között megjelennek az orvostudomány legfrissebb kutatásai, a bioetika kérdései és a hétköznapi fantasztikumok is. A csaknem félórás műsor megpróbálja lefedni a tudományos szcéna egészét. Minden adás egy vezértéma köré épül, amit különféle aspektusokból közelítenek meg.
Kavalkád _ Egy tv műsor, ahol az énekesek mellett a táncosok is reflektorfénybe kerülnek! A kedvelt énekesnő Katica a háziasszonya a legújabb zenés-táncos műsornak, melyben lehetőséget biztosítanak amatőr táncosok bemutatkozására. Ebben a különleges műsorban az amatőr táncosok versenyeznek egymással, ismert előadók dalaira, öt kategóriában. Megcsillogtathatják tánctudásukat pop, mulatós, rock and roll, táncdal és operett műfajban is. Profi táncosaink is segítik őket, hiszen néha ellesnek tőlük néhány táncmozdulatot és beépítik a saját koreográfiájukba. A zsűri Beleznay Endre, Madár Veronika, Szűcs Balázs és Amanda Ardens hétről-hétre értékelik a versenyszámokat. Állandó zenekarunk Rácz Olivér és a Centrál Zenekar húzza a talpalávalót az ismert előadók mögött. Érdemes izgulni a táncosokért, hiszen minden héten jobbnál-jobb produkciókat láthatnak tőlük a nézők, miközben az örökzöld slágereket hallgatják.
Egy ősi grófi család jelenlegi feje, Martin von Guldenburg évekkel ezelőtt elcsábított egy fiatal lányt aki törvénytelen gyereket szült. A lány megesködött: kitúrja valamennyiüket vagyonból.
Romhányi József munkásságának egyik legemlékezetesebb darabja a botcsinálta tudós erdei orvos, a bagoly-származású Dr. Bubó Bubó viszontagságait meséli el. Az egyes epizódok azon túl, hogy mulattatják a nézőt, számtalan apró, ironikus utalást tartalmaznak a hetvenes évek szocialista Magyarországának mindennapi furcsaságaira.
René, a kis párizsi kávézó tulajdonosa luxuscikkek fejében hajlandó kisebb szívességeket tenni a megszálló csapatoknak. Egy nap betoppan életébe az ellenállási mozgalom egyik képviselője.
A családban vagy a baráti társaságban, ismerősök között biztos van egy cukorbeteg, inzulinrezisztens, jelentős túlsúllyal küzdő ember. Vagyis közvetve vagy közvetlenül ismerünk valakit, akit érint a betegség, állapot. De vajon eleget tudunk-e róla? Egy műsor, ami segít az érintetteknek és a családoknak. Közérthetően, de hitelesen bemutatjuk, amit a cukorbetegségről és a megelőző állapotról tudni érdemes. Finomakat főzünk, ismert emberek is felbukkannak, bepillantást engedve hétköznapjaikba, ők vajon mit tesznek az egészségükért vagy épen hogyan menedzselik a betegségüket? Természetesen a mozgás, az aktív életmód sem maradhat ki.
A vígjátéki történet szerint Rigó Dávid kádármester a botcsinálta doktor hálátlan szerepébe kényszerül. Első "páciense" a gazdag Demetrovics kereskedő Kati lánya, aki ismeretlen okból a némaság betegségébe esik.
Tűzhöz riasztják Jake Carson elit tűzoltóegységét. A csapat három gyermeket ment ki egy lángoló házból. Kiváló felkészülésüknek köszönhetően a tüzet gyorsan eloltják, arra azonban senki sem készítette fel őket, mekkora kihívást jelent három gézengúzra felügyelni, gondoskodni róluk. A gyerekek szüleit ugyanis nem sikerül megtalálni. Az erdőtüzek oltására specializálódott, marcona tűzoltóosztag tagjai bizony emberükre akadnak a három izgága, csintalan csemetében.
Miután fia elhagyja a családi fészket, Pearl Nolan eldönti, hogy végre valóra váltja régi álmát, és magánnyomozóirodát alapít, amelyet a tengerparti családi étterméből vezet, Whitstable városában. Az üzlet hamar beindul, mert Pearl gondoskodó természete miatt a helyiek különféle esetekkel özönlenek hozzá.
Az egykori rendőrnyomozó, Jack Grayling, régi álmát váltja valóra azzal, hogy szalonénekesként csatlakozik egy luxus tengerjáró hajó csapatához, közben Kate Woods első tiszt segítségével nyomoz egy gyilkosságsorozatot a fedélzeten.
A Mesék Mátyás királyról tizenhárom rajzfilmje az ország talán legigényesebb rajzfilmes csapatának, a Kecskeméti Stúdió művészeinek munkáját dicséri.
Váratlanul felbukkan Barney egykori társa, Stonebanks (Mel Gibson), akivel annak idején megalapították a Feláldozhatók csapatát. A tömeggyilkossá vált ex-csapattag le akar számolni egykori bandájával.
Jöjjön velünk, pillantson bele annak a több száz hősies embernek a munkájába, akik a hajózási útvonalak fenntartásán, a konténerszállítók elhelyezésén és az áruk mozgatásán dolgoznak.
A sorozat improvizációs komédia és a tradicionális családi szituációs komédia ötvözete. A forgatás során résztvevő közönség szavazással döntött a kulcsfontosságú jelenetek irányáról, miközben a színészek a színfalak mögött álltak - teljesen tudatlanul, hogy mi történik majd. Ez a különleges sorozat a frissen összeállt Bennett-Blatt család életéről szól, a tizenéves Blair és Owen, valamint szórakoztató szüleik, Rachel és Byron mindennapi családi életét ismerhetjük meg. Hogy miért különleges ez a sorozat? A szereplők és a közönség számára is ismeretlen, előre nem látható időközönként hirtelen megáll a forgatás. Ekkor a színészeknek kulisszák mögött kell várniuk hogy a stúdió közönsége megszavazza, milyen irányban folytatódjon a cselekmény.
Egy félig francia, félig vietnami kommunista kém története a vietnami háború utolsó napjaiban, és száműzetése az Egyesült Államokba.
Harry, a Dublinban élő irodalom professzor új hobbira talál, miután visszavonul. Véletlenek sorozata folytán belecsöppen egy nyomozásba, miközben egy valószínűtlen segítőt is maga mellé toboroz. Az első ügy megoldása után ráéreznek a magánnyomozás ízére, és együtt ugranak neki a rejtélyes dublini bűntények kibogozásának.