Sebastian és Viola testvérek, akik hajótörést szenvednek és elszakadnak egymástól. Viola egy idegen országba vetődik, ahol halottnak hitt bátyja személyét ölti magára: és itt kezdődnek a bonyodalmak. Az uralkodó, Orsino herceg a szép Olivia grófnőt ostromolja szerelmével. Olivia azonban a herceg állandó szerelmi postását, a férfiruhás Violát szereti. Később kiderül, hogy Viola megtévesztésig hasonlít egy jómódú férfihoz...Szerencséje van annak, aki mostanában filmek által fedezi fel Shakespeare műveit, hiszen az utóbbi évek divatos feldolgozáshulláma révén emészthetően és szélesebb rétegekhez szólva juthattak el vígjátékainak és drámáinak időtálló darabjai. Trevor Nunn színházi rendező két éven át dédelgette álmát, hogy Anglia legjobb Shakespeare-színészeit rendezhesse a filmvásznon. Az eredeti történetet múlt század végi miliőbe ültette, ettől szellősebbek lettek nemcsak a kosztümök, hanem a helyzetkomikumok is.
Casey-t egy bevásárlóközpont parkolójából rabolják el. Segélykérő telefonhívása a tapasztalt operátorhoz, Jordanhez (Halle Berry) fut be. A nőt nem hagyja nyugodni a helyzet és maga is nyomozni kezd.
John Wharton (Arnold Schwarzenegger), az elit alakulat vezetője képtelen túltenni magát családja elvesztésén, de csapatáért összekapja magát, és becsülettel végzi a dolgát. Egy akció során azonban tízmillió dollárnak nyoma vész, és a lopással a csapatot gyanúsítják. Neck (Josh Holloway) és Monster (Sam Worthington) hűségesen kiállnak parancsnokuk mellett, Lizzy (Mireille Enos) és Grinder (Joe Manganiello) azonban egyéni akcióba kezdenek a pénz visszaszerzésére. A nagy zsákmány azonban másnak is hiányzik, s elkezdődik a hajtóvadászat. Az elit osztag embereit sorra likvidálják, és az ügyben nyomozó Caroline (Olivia Williams) kénytelen Wharton segítségét igénybe venni, aki számtalan meglepetést tartogat.
Jerry (Ryan Reynolds) egy kedves fickó, aki némi mentális zavarral küzd. Házi kedvencei igyekeznek őt befolyásolni: macskája, Mr. Whiskers a legsötétebb énjét igyekszik előhozni a zavart fiúnak.
Riggs és Murtaugh ott folytatják, ahol az előző rész végén abbahagyták. A csapat ezúttal egy újonccal, Lee Butters kezdő nyomozóval is bővül. A feladat pedig most sem könnyű: a szuperzsaruknak egy olyan bűncselekmény-sorozatot kell kibogozniuk, amely mögött a kegyetlen ázsiai bandafőnök halálos bosszúhadjárata áll.
Ez a félig ember félig robot szerkezet immár harmadszor tűnik fel a filmvásznon. A gonosz iparmágnás immár sikerrel bekebelezte Detroitot, s most újabb nagyratörő tervei vannak. Az elszegényedett kertvárosi polgárokat szeretné elüldözni az otthonaikból, hogy a lebuldózerezett házak helyén felépítse álmai városát: Delta City-t. Miután a rendőrség is az ő hatalmát erősíti, Robotzsaru úgy dönt, megválik a testülettől és az igazi jó fiúk oldalára áll. Ellenszegülve az agyát beprogrammozókkal, hagyományos emberi és erkölcsi meggyőződéséhez híven harcba száll a gonoszokkal szemben.
Neil McCauley a bűnözők királya, az évszázad bűntényére készül. Vincent Hanna nyomozó, a rendőrség legjobb koponyája, aki már szinte mániákusan üldözi McCauley-t, bármi áron el akarja kapni.
Két évvel azután, hogy egyedül jutott ki az ellenséges Val Verde szigetről, Jack Mimoun kalandsztár lett. Az élményeit bemutató könyv bestseller, televíziós műsora pedig hatalmas siker. Megkeresi őt a titokzatos Aurélie Diaz, aki visszaviszi Jacket Val Verdébe, hogy kiképezze, és meg keresse La Buse kalóz legendás kardját. Bruno Quézac, Jack ambiciózus, de vakmerő menedzsere és Jean-Marc Bastos, a kiszámíthatatlan zsoldos kíséretében kalandozóink hihetetlen kincsvadászatra indulnak az ezer veszélyek szigetének dzsungelében.
Everly, a prostituált a hírhedt japán gengszter szeretője. Miután Taiko megtudja, hogy a nő a rendőrség informátora lett, végezni akar vele. Az emberei rajtaütnek a lakásán, ám Everlynek sikerül az elrejtett pisztolyához hozzájutnia, és megöli a támadóit. Amikor erről a volt szeretője tudomást szerez, minden követ megmozgat, hogy eltegye láb alól, bérgyilkosok hadát küldi rá. Miközben Everly felveszi velük a harcot, az anyját, Edith-et és a kislányát, Maisey-t is igyekszik biztonságba helyezni.
Tre amici, Moreno, Sebastiano e Giuseppe, tentano di sbarcare il lunario proponendosi guide turistiche abusive di uno "strepitoso" tour alla scoperta dei luoghi simbolo della banda della Magliana. Durante una pausa caffè si ritrovano, a causa di un ponte spazio-temporale (di Einstein-Rosen), proprio nel 1982, l'anno dei Mondiali di calcio in Spagna e della famigerata Banda…(Commedia)
Centerville álmos kisvárosában valami nincs rendben. A holdkorong túl nagynak és közelinek tűnik, a nappali órák kiszámíthatatlanná válnak, az állatok kezdenek szokatlanul viselkedni. A híradások rémisztőek, a tudósok aggódnak, de senki sem sejti, hogy hamarosan milyen különös és veszedelmes csapás sújtja Centerville-t: a holtak kikelnek sírjukból, hogy felfalják az élőket, és a városka lakóinak harcba kell szállniuk a túlélésért. Három rendőr (Bill Murray,Adam Driver és Chloë Sevigny) és egy szamurájkard-forgató skót temetkezési vállalkozó (Tilda Swinton) a frontvonalban találják magukat, és egyesíteniük kell erejüket, hogy legyőzzék az élőhalottakat. Jim Jarmusch zombi vígjátékának impozáns szereplő gárdájában feltűnik Rosie Perez, Steve Buscemi, Danny Glover, Caleb Landry Jones, Bálint Eszter,Selena Gomez, Iggy Pop, Tom Waits, a Wu-Tang Clan-vezér RZA és Sturgill Simpson, a film címadó dalának előadója is
A film főhőse az érettségi előtt álló, profi asztalitenisz karrierért küzdő Zsófi, aki nehéz anyagi körülmények között él labilis édesanyjával és húgával. Későn veszi észre, hogy terhes, és az életkörülményeiket figyelembe véve úgy dönt, hogy születendő gyermekét egy civil szervezet segítségével örökbe adja egy hosszú évek óta várakozó párnak. Zsófi határozott és kifejezetten felnőtt döntést hoz, de a szülése után jelentkező fizikai és érzelmi hullámvasútra nincsen felkészülve. A film az ő szemszögén keresztül követi végig a szülés utáni, az örökbeadó és örökbefogadó szülőknek egyaránt érzelmileg megterhelő hat hetes időszakot, amikor az életet adó anya még meggondolhatja magát. Szakonyi Noémi Veronika érzékeny és mélyreható drámája a rangos szarajevói filmfesztivál versenyprogramjában debütált, majd világszerte számos fesztiválon szerepelt sikerrel: a franciaországi Arras-ban a legjobb rendezés és a legjobb ifjúsági film díjával ismerték el, a történet főhősét alakító Román Katalin pedig a törökországi Boszporusz Filmfesztiválon – élete első nagyjátékfilm főszerepével – elnyerte a legjobb színésznő díját. Az 'A' kategóriás Tallinn Black Nights filmfesztiválon a Hat hét nyerte a Just Film versenyszekció nagydíját. A film magyarországi premierje a 2022-es miskolci CineFest Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában volt, ahol az erős nemzetközi mezőnyben a fesztivál nagydíját nyerte el. 2023 februárjában a legjobb film és a legjobb női főszereplő kategóriájában is elnyerte a Magyar Filmkritikusok díját.