Személy

Sinkovics Ede

festőművész, díszlettervező, szereplő
Született: 1971. június 9. (52 éves) (Jugoszlávia, Topolya)

Festőművész. "1971. június 9-én születtem a jugoszláviai Topolyán. 20 éves koromig szülőfalumban, Milesevon éltem. A topolyai állatorvosi technikum elvégzése után, 1991 nyarán jöttem át Magyarországra,(mely folyamatot meggyorsította a délszláv fegyveres konfliktus képzőművészeti tanulmányok folytatása céljából. Felvételt nyertem a Nemzetközi Előkészítő Intézetbe, ahol művészettörténetet és irodalmat tanultam. 1993 szeptemberétől egy évig utcai könyvárusításból éltem. 1994-ben felvettek a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakára, Veress Sándor László osztályába. 1999-ben diplomáztam, majd a festőtanszék Mesterkurzusán folytattam tanulmányaimat, amely azonban 2000 tavaszán megszünt. 2005 óta a Magyar Képzőművészeti Egyetem nappali tagozatos,ösztöndíjas doktori hallgatója voltam.2008 júniusától a Magyar Képzőművészeti Egyetem DLA aspiránsa vagyok. 1989 óta rendszeresen részt vettem a túlabarai alkotótábor (TAKT) munkájában, 1996-tól a festőkurzus művészeti vezetőjeként irányítottam a művésztelep munkáját (gyakorlati oktatás, előadások szervezése.) 2001 nyarától barátaimmal saját összművészeti műhelyt szerveztünk a vajdasági Törökbecsén, StandART Multiplex néven. Emellett részvevőként jelen voltam a soproni, kecskeméti, töreki, nagybecskereki, tatabányai, ulcinji, toledói és tihanyi művésztelepeken is. 2006-ban 3 hetet töltöttem a Taichungi szobrászegyesület és a Tainani Cheng Kong egyetem jövoltábol Taiwanon ahol szobrászokkal dolgoztam,valamint előadásokat tartottam egyetemistáknak és főiskolásoknak. 2008-ban részt vettem a montenegrói Art Dulcinium és a toledói NEXO nemzetközi művésztelepek/symposionok munkájában is. 2008-ban három hónapot töltöttem Kínában ahol a helyi kortárs és hagyományos művészetet, valamint a kőfaragás lehetőségeit tanulmányoztam. 1998-ban Bukta Norbert tervei szerint készülő murális munkán (mozaik) dolgoztam (rákoskeresztúri Szent Pál Apostol templom, Budapest). 1995-től 1999-ig az újvidéki Symposion (irodalmi-művészeti-kulturális) folyóirat grafikai szerkesztője is voltam. Anyanyelvemen kívül szerbül, horvátul és angolul beszélek."

Hozzászólások