Szving mindhalálig

Bakancslistához adom
Swing Kids
amerikai filmdráma, 112 perc, 1993

Értékelés:

36 szavazatból
Szerinted?

Németország, 1938. Miközben Hitler minden erejével a háborúra készül, német fiatalok egy kis csoportja mindent megtesz, hogy figyelmen kívül hagyja a feszült politikai légkört és ne adja fel a szabadságát. Öltözködésben, hajviseletben és zenei ízlésben is az angolszász mintát követik, lelkesen táncolnak a swingre és zenei téren szinte enciklopédikus ismeretekre tesznek szert. Kezdetben semmi más céljuk sincs, mint kiélni a szabadság iránti vágyukat, ám tevékenységük hamarosan politikai színezetet ölt. A csapat két tagja: Peter Muller és Thomas Berger régóta ismeri egymást. Amikor Muller belép a Hitlerjugendbe, Berger vele tart. Azt hiszik, lehet kettős életet élni: napközben részt venni a katonai szervezet munkájában, este pedig a swingnek élni. Hamar ráébrednek arra, hogy választaniuk kell a zene sugallta individuális szabadság és a pártfegyelem között.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
maggot1111111 2015 nov. 13. - 17:42:53
Lehet túl sokat vártam tõle, de nem volt egy nagy szám. Kicsit zagyvalékra sikerült az egész, erõtlenre. Giccs az volt benne dögivel, a swing heilen meg már én szégyelltem magam. Bale karaktere minden volt, csak nem hiteles.

SPOILER
Azt végképp nem értettem miért ment el a srác a végén teherautóval. Az most kinek jó? Vagy mit demonstrál azzal? Az Ámenben volt jelképértéke, de itt...
Spolier vége

Azt sem szeretem, amikor az ilyen filmekben nyomatnak egy jó kis amerikai propagandát is (nem a zenére gondolok).
Szóval nekem nem jött be, ebben a témában vannak sokkal jobb filmek is.
4/10
Segítõ Béka 2012 jan. 19. - 12:27:29 4/10
swing mindhalálig.

nem tudom mit sulykolják folyton ezek a (kommunistabarát) amerikai filmek, hát már egy tisztességes fasiszta se lehet az ember?!
már a film elején is, ki tudja kit lõttek le a rendörök? lehet hogy egy német rendõrgyilkos ságvári endre volt, egy snassz kis komcsi patkány lehetett, de azért sajnálni kell, mikor reggel kihalásszák.

SPOILERVESZÉLY! vÉDEKEZZ!

nem hagyják a hitlerjugendeseket se dolgozni
- mi az? zsidóbarátok vagytok?
- thomas, a srác zsidó.
mekkora lett volna, ha erre azt mondja thomas: "az más!"
persze igazuk van, nem szabad ártatlanokat verni, szörnyû dolog a holokauszt, csak éppen már a fülemen jön ki ez a zsidósajnáltatás. a csapból is ez a holo folyik, miközbe más népirtásokról nem hallunk, pl délvideken, erdélyben.
azt tudjátok, hogy a kristályéjszaka azért következett be, mert a zsidók összegyûltek Amszterdamban és bojkottálták a német termékeket, ezáltal ellehetetlenítették a német import-exportot, ezért jelölték aztán meg a zsidó boltokat dávid-csillaggal és ezért volt a kristályéjszaka is, persze ezt nem reklámozzák.
a zsidó kaufman pedig ekkortájt írta meg a németek sterilizációs tervét, melyben kasztrálni szerette volna az összes németet, állítólag a washington post és a többi amerikai lap nagyon dicsérte kaufmann ötletét, göbbels is kezébe vette a könyvet és felhasználta a proppagandájában, bizony kaufman nem tett jót a zsidók megítélésének.

a kripli gitáros milyen kirekesztõ, nem hajlandó nemzeti zenét játszani, csak internacionalistát, nácival azonosítja a németet, ez bolond, megõrült. hát micsoda dolog ez, mikor a náci egyenruhás pilóták direkt mondták neki, hogy szeretik a zenéjét is. ebben a jelenetben pont a pilóták, a nácik(?) a toleránsak, a sokszínûek, és a kripli a kirekesztõ.

- miért viselkedtél így Klopppal?
- Anya, hiszen náci (ott van a srácon rajta a hitlerjugend egyenruha )
- Na és? Te is az vagy.

A jugendbe meg úgy emlékszem nem szándék kérdése volt belépni, mint a filmben, hanem kötelezõ volt belépni, a pápa se jókedvében lépett be.

mekkora lett volna, hogy így viselkedik a föszereplõ, hitlerjugendeskent fasisztaellenes, ível felfelé a karrierje, és õt is kivégzik a film végén Nürnbergben.

és az milyen már, hogy a fasiszta párt munkaidõban vagy szabadidõben azzal foglalkozik, hog futárral szállítsák ki az árulók hamvait? hiába, nagyon precízek ezek a németek, mindent a helyére kell visszatenni. és az aranygyûrût meg benne hagyják a hamuban, mikor a rádiókat ellopják. sajnálom hogy az nem volt a filmben, hogy a nácik csecsemõt esznek (akár a kínaiak), emberbõrbõl készítenek lámpabúrát és emberzsírból szappant.

szerintem amúgy német táncosokat nem vittek munkatáborba, koncentrációs táborba, csak köztörvényeseket, legalábbis a 4-5 holokauszttúlélõ könyvében ezt olvastam.

kenneth szenzációs a filmben, jó film ez, nézzétek meg a Jud Süsst is, az is ugyanilyen jó film :) abban a zsidók a fasiszták.
ebben akkor a fasiszták a zsidók? :)
már várom mikor készítenek filmet shlomó morellrõl, na az nem kap majd oscar-díjat, lásd marlon brando, whoodí allen

kicsit sziruposan ostoba lett a vége. nem hiába amerika izraelnek hivatalosan több "segélyt" ad, mint a világ összes többi országának, együttvéve. Swing heil!
Mr.Malac 2011 okt. 18. - 19:40:16 Előzmény toshiba321
most töltöm, fix hogy egy hónapon belül leadja vagy a viasat vagy a film+
8/10
toshiba321 2009 aug. 25. - 20:34:02 8/10
nekem tetszett ez a film. Szeretem az olyan filmeket amik a két világháború közötti emberek mindennapjait mutatja be. Én ajánlom mindenkinek elég hitelesnek tartom.
agig112 2009 jún. 25. - 11:50:51 Előzmény HornyGoat
Itt vannak letöltési (angolul) meg magyar felirat linkek a filmhez: http:// agig112 pont livejournal pont com/3921.html
HornyGoat 2008 júl. 23. - 14:47:42
császti.
ha valaki tudná hol szerezhetném meg, az írjon már privát üzenetet. köszönöm
mereida 2008 jan. 14. - 09:32:28 Előzmény johnnyjani
Szia!

Engem érdekelne ha megvan, légyszi írj (*moderálva*).
Köszönöm!

M.
hopi 2007 máj. 12. - 14:38:30 Előzmény johnnyjani
Szia!

Van hozzá magyar felirat? Sajna, csak angolul sikerült megszereznem, felirat nélkül.

Köszi
johnnyjani 2007 máj. 10. - 16:47:10 Előzmény johnnyjani
és igen! megvan végre,angolul mondjuk,de igy is páratlan élmény! akinek kell az irjon és megkapja!
johnnyjani 2007 márc. 09. - 20:25:20
Heló!

Ha valakinek esetleg megvan a film vagy netál van egy tippje hogy honnan lehet megszerezni,letölteni,kölcsönözni,vagy bármi lehetséges módon megkaparintani,az kérem írjon nekem a johnnyjani@freemail.hu címre.
Régen láttam ezt a filmet,de emlékeim szerint óriási hangulata van,és sehonnan nem tudtam megszerezni azóta se.
Segitsetek!
köszi,
üdv,Laci