Szellemíró

Bakancslistához adom
The Ghost Writer
16 éven aluliak számára nem ajánlott francia-német-angol filmdráma, 128 perc, 2010

Értékelés:

369 szavazatból
Szerinted?

A cselekmény középpontjában a "szellemíró" (aki híres emberek helyett, az ő nevük alatt írja meg bestsellernek szánt önéletrajzi műveiket) tehetséges angol író áll, akit meggyőz az ügynöke, hogy van számára egy soha vissza nem térő munkalehetőség, amely csak egyszer adódik az életben. Segítenie kell a brit ex-miniszterelnöknek, Adam Lang-nek (Pierce Brosnan) befejezni az emlékiratait, miután az előzőleg felkért író rejtélyes körülmények között elhalálozott. Miután a szellemíró (Ewan McGregor) megérkezik az Egyesült Államokban található távoli villába, hogy megkezdje a munkát az ex-miniszterelnökkel, Lang-et háborús bűncselekményekkel vádolják meg, amelyet állítólag még korábbi kormányminisztersége idején követett el. A tüntetők és a riporterek áradata közepette a szellemíró a befejezetlen kézirat mélyére ás, és arra a következtetésre jut, hogy elődjének azért kellett meghalnia, mert titkos kapcsolatot fedezett fel Lang és a CIA között. És minél több információt tár fel, egyre inkább testet ölt az a meggyőződése, hogy immár az ő élete is veszélyben van.
Bemutató dátuma: 2010. július 15. Forgalmazó: Fórum Hungary

Stáblista:

Szereplők

"szellemíró"
Amelia Bly
Rick Ricardelli
John Maddox
Sidney Kroll
Paul Emmett

Díjak és jelölések

Játszási időpontok

Hozzászólások

Szerinted?
7/10
The Cortez jan. 02. 23:12:04 7/10
Politikai krimithriller, művészfilmes köntösbe öltöztetve. A sztori lassú folyású, de nem unalmas, sőt rohadtul érdekes, a közepétől pedig a nyomozás-szál behozatalával egyre izgalmasabbá, szövevényesebbé válik. A hangulat a témához + a történethez passzolóan rideg, amire jó pár lapáttal rátesz a néhol feszkófokozó zene, meg a sötét, hideg képi világ.
A profin megrendezett alkotás régi vágású, egyben elegáns, ráadásul helyenként megidézi a jobban sikerült Polanski-mozik atmoszféráját/cselekményét. A film csúcspontjai közül, a finálé sikeredett a legstílusosabbra, részben a mesteri fényképezésnek köszönhetően. A színészi játék hihető, egyedül Olivia Williams a gyenge láncszem a brigádban, akinek rohadtul irritáló mind az alakítása, mind a karaktere.
Amikor a jeleneteket aláfestő melódiák éppen nem hatásosak, akkor leginkább szarok. A borongós tájak, valamint a tengerparton lévő luxuspecó szintén adnak egy baszott nagy pluszt az összképnek.
kálmi 2023 nov. 16. - 00:40:13
Nem értettem valószínű jól, mi volt a könyv elejével, amiből rájött, hogy ki a hunyó?
10/10
DUNAWÖLD 2023 nov. 15. - 23:33:49 10/10
Eszeveszett jó hasonlat és aktuális, amikor a reptéri 2-soros (...) hasonlatot hozza fel. Még egy vén perverz pedo rendezőtől is, mint Polanski, aki még mindig védett àllat.

Árnyalja a képet a politika, a származása is, mert tény, hogy nem áll tàvol az izraeli titkosszolg-àllatoktól a terror, de nem jellemző


antibond 2021 dec. 07. - 13:19:48 Előzmény Orpheus100
Nem írom le szó szerint ugyanazt, amit olvashattam Tőled, elég, ha csatlakozom.
Ebben a filmben minden benne van, ami egy jó filmhez kell.
Így nincsen miért csodálkoznunk azon, hogy valóban jó is lett.
10/10
Orpheus100 2021 aug. 22. - 16:07:21 10/10
Ewan McGregor szereplése garancia arra, hogy a film jó. Ezzel indultam neki. De a film nem jó! Hanem zseniális! Sikerül az a nyomasztó hangulatot ébresztenie és végig fenntartania a nézőben, amit valószínűleg a "szellemíró" átél. Az utolsó perc utolsó másodpercéig izgalmas, szövevényes.
antibond 2021 aug. 17. - 08:34:23
Tom Wilkinson bármilyen filmben játszik, bármekorra szerepet is kap, lehetetlen nem figyelni rá.
Igaz, többnyire hasonló karakterek megformálásában remekel, de ott van pl. a "Keleti nyugalom - Marigold Hotel" c. remek film, amiben, kedves, kellemes embert alakít.
10/10
Borbália 2021 júl. 31. - 21:57:59 10/10
Ez ilyen klasszikus film film nekem, igazán üdítő néha ilyet is látni. A zene nagyon ki van találva, a képek is, az embereknek a kis reakciói, amiket az életben is vagy észrevesz az ember vagy nem.. Hátborsódzás van, de az is csak olyan lassan kúszik.. (Kivéve amikor nem teljesen váratlanul csap arcon.)

Emlékeztető magamnak: a végét nem érdemes megnézni.


7/10
vargama 2021 jan. 11. - 11:50:05 7/10
Lassú folyású film, de a figyelmet végig ébren tartja. Politikai dráma, meglepő fordulatokkal, és befejezéssel.
8/10
Edmond Dantes 2020 aug. 24. - 17:41:25 8/10
Régen láttam, már semmire nem emlékszem, de látom, beírtam, tetszett. Újból nézhetném.
8/10
InteriorLulu 2018 okt. 30. - 13:59:03 8/10 Előzmény Közbiztonság Szilárd
Írod: "A tükörfordítás valójában ROSSZ fordítás. A kifejezéseket nem szavanként kell lefordítani, hanem az értelmét, úgy, ahogy a célnyelven használják."

Nem, ez így egyáltalán nem igaz. Címadásként a tükörfordítás nagyon sok esetben rossz fordítás (lenne). Tehát messze nem minden esetben. Mindig az adott, konkrét esettől függ, érdemes-e, lehet-e, kell-e a címnek tükörfordítást adni. Továbbá a kifejezéseket nem szavanként ÉRDEMES lefordítani, hanem az értelmét, úgy, ahogyan azt a célnyelvben használják.
Mert hogy ebben a dologban egyszerűen értelmetlen a kell (kötelező) szó használata. Semmi nem kötelező, ez a címfordítás-dolog ugyanis nyilvánvalóan egy igen szubjektív, rigorózus szabályokat nélkülöző műfaj.

Ami pedig A szellemírót illeti: szerintem teljesen rendben van a magyar cím, azaz a tükörfordítás. A néger/négerezés valóban létező kifejezés a ghost writerre, ám egyáltalán nem bevett, köznyelvi, mindenki által ismert kifejezés. Teljesen tévút lenne a filmnek A néger címet adni, ugyanis nemhogy az lenne, hogy már önmagában a címről mindenkinek (még egy írónak/újságírónak is!) egy feketebőrű ember ugrana be, hanem még a film tartalmát megismerve (a filmet megnézve) sem értené a nézők többsége, miért is az a cím, hogy A néger.
Egyszerűen mert a kifejezés csupán szakmai berkekben számít bevettnek.

(És egyébként nem tudom, tudod-e, konkrétan hogyan is megy az idegennyelvű filmek címadása. Annyi a lényege, hogy a magyar forgalmazó elküld pár konkrét cím-ötletet a kinti - nyilván idegennyelvű, ez esetben angol nyelvű - gyártó stúdiónak, mindegyik címhez rövid tájékoztató magyarázatot fűzve, hogy miért pont ezt és ezt a címet gondolják adni, aztán ez a külföldi gyártó eldönti, melyik legyen az elküldött címötletek közül a befutó... Igen, a magyarul egyetlen szót nem értő külföldi partner dönti el, mi legyen a magyar cím! Azt hiszem, már ezek után sem igazán meglepő, hogy jelen esetben a cím nem A néger lett; szinte biztos, hogy nem is szerepelt a kiküldött ötletek között...).
Querelle82 2018 jún. 16. - 19:59:17
Ugyanaz a sablon mint Polanski legtöbb filmjében.Jó történet, és semmitmondó befejezés.Olyan mintha képtelen lenne kitalálni egy teljes egész sztorit, és valahogy be akarja fejezni.Pl:Rosemary gyermeke, Vámpírok bálja.
10/10
tajtipi 2018 márc. 22. - 17:59:39 10/10
10/10
Közbiztonság Szilárd 2016 febr. 16. - 01:58:07 Előzmény Rossi65
Ja, a heartburn meg lángoló szív, nem? Heart = szív, burn = égés.
Lényegtelen, hogy valójában gyomorégés.

A tükörfordítás valójában ROSSZ fordítás. A kifejezéseket nem szavanként kell lefordítani, hanem az értelmét, úgy, ahogy a célnyelven használják.
Közbiztonság Szilárd 2016 febr. 16. - 01:14:40
Kissé elbaszott (tükör)fordítás a cím, magyarul is létezik ez a foglalkozás (legalább 100, de lehet, hogy még több éve), úgy mondják: néger.

Sõt, igei formája is van, ha valaki más helyett ír, azt mondják rá: négerezik.

Szóval a film címe helyesen az lenne: A néger
7/10
Ferenc Geisz 2016 jan. 30. - 11:59:26 7/10
A vége sokat rontott rajta. Kár
1/10
Nótárius 2015 dec. 28. - 12:11:51 1/10
S
SP
SPOI
*** S P O I L E R !!!! ***

Nekem csak annyiban tartotta fenn az érdeklõdésemet és volt izgalmas, hogy mennyiben igazolja, avagy cáfolja a nyilvánvalónak látszó végkifejletet az író sorsát illetõen. Ez aztán bosszantó izgalommá vált, mikor a fõhõs a nyomott hangulatú képi világban az összes lehetséges csapdába besétált, miközben néhol és végül az elõre gondolkodás valamint az önfenntartási ösztön minimumát sem mutatta. Természetesen a bántó egyszerûségû kiszámíthatóság "csak" a film alapvonulatára és végig elkerülhetetlennek érzett végére vonatkozik; nem pedig arra, hogy kinek mi (lesz) a pontos szerepe, és a történések mely összefüggésekben tárulnak fel menet közben. Evvel együtt egészen az utolsó percig még lehetett volna esélye mérlegeltebb pontszámra, de mivel a befejezés módja még az addigiakat is mélyen alulmúlta, az idõrablás okán már csak 1 pont lehetett.

*** S P O I L E R !!!! vége ***
Piperin 2015 júl. 08. - 19:41:03
Nekem nagyon tetszett.
Végig izgultam. 10/10
2/10
stupek2 2015 júl. 08. - 12:57:02 2/10
politikai film. Aki érti az angol politikát az talán érti a filmet is . Pierre Brosman neve nem sokat segített a filmen. Egy szabaduszó ujságíró bevállalja egy könyv írását. Mint kiderül elõtte is bevállalta valaki, aki „meghalt”. Innentõl kezdve az írónak üldözési mániája van. A végén mi történt? Szóval semmi értelme nem volt! 2. pont
2/10
ikem 2015 febr. 25. - 23:49:03 2/10
Közepesen gyenge film, kifejezetten sz@r befejezéssel.
9/10
kobax 2014 dec. 31. - 16:32:38 9/10
Nekem nagyon tetszett, nagyon hangulatos film.
Végig, teljesen fent tudta tartani az érdeklõdést, és az adrenalin-szintet is.
Nem sablonos a sztori sem, és akad benne pár váratlan fordulat, egészen az utolsó percekig.
Nem is dráma ez szerintem, hanem inkább kém-krimi!
9/10 - de csak azért, mert a legeslegutolsó jelenet viszont óriási sablon, és totál felesleges.
Összes hozzászólás