Szerelem, pasta, tenger

Bakancslistához adom
Mine vaganti
16 éven aluliak számára nem ajánlott olasz vígjáték, 110 perc, 2010

Értékelés:

81 szavazatból
Szerinted?

Az olasz tésztagyáros család két reménysége - Tommaso és Antonio - mindketten másképp képzelik el az életüket, mint ahogy felmenőik szeretnék, s ebből komoly galiba támad a családi asztal körül. Tommaso nagy bejelentésre készül: tudatni tervezi szüleivel, hogy homoszexuális, és tőlük távol, Rómában, íróként szeretné folytatni az életét. Így Antonióra marad a hagyományosan családi üzlet, a tésztaüzem vezetése, de legszívesebben ő is menekülne a feladat elől. Valamelyiküknek azonban áldozatot kell hozni. A fiúk döntéseit a sokat látott nagymama segíti, akinek szív dolgaiban mindig is megvolt a határozott véleménye. S ha ő nem lenne elég meggyőző, megérkeznek a már amúgy is hangos családi villába Tommasso római barátai, akik szintén befolyásolni szeretnék az események alakulását.
Bemutató dátuma: 2011. január 27. Forgalmazó: Szuez Film Kft.

Stáblista:

Díjak és jelölések

Hozzászólások

Szerinted?
9/10
bundi8 2020 máj. 05. - 21:30:41 9/10
Nagyon tetszett, elragadó hangulatú, nézzétek!
Zizu82 2014 jún. 22. - 23:35:35 Előzmény MissFée
Szerintem kedves kis film volt ez, azonban kimondatlanul maradt a sok-sok rejtett mondanivaló. A személyes történeteknek épp csak a felszínét karcolgatták. Tommaso és Alba között valóban mintha alakult volna valami, vagy talán csak a srác akart hozzá kötõdni, mert sajnálta a lányt, ezt nem tudni. A nagymama és a nagynéni szerelmi története is érdekes, de lehet, hogy csak pont ennyi volt benne, ezért nem részletezték tovább, így titokzatosabbak voltak a nagymama tanácsai is az unokájának vagy a nagynéni el-el ejtett szavai. A srác barátai pont annyira voltak "melegek" amennyire kell, önkéntelenül is mosolyt csaltak az arcomra, ellensúlyozva azt a döbbenetet, hogy a 21. században egy apa még mindig így reagálhat arra hogy a szeretett fia meleg. Mindemellett valóban a hangulata és a zenéje miatt érdemes megnézni, hogy mi is az olasz nyárba a tenger mellé képzelhessük magunkat. 6,5/10
MissFée 2012 aug. 25. - 11:20:47 Előzmény Nikinka
Ezt a filmet leginkább a hangulata miatt érdemes megnézni - a humor, az életteli karakterek, a kacskaringós olasz utcácskák, a tenger, az ínycsiklandozó lakomák, a fõszereplõ pasi (Riccardo Scamarcio Hmmm...) ábrándos tekintete miatt. De aki a következes történetvezetést vagy a mélyebb tanulságokat szereti, annak nem ajánlom - a szereplõk élethelyzeteit inkább csak felvillantja a film, de nem igazán mélyed bele (SPOILER: a nézõk fantáziájára bízza, miért is választotta a nagyi a boldogtalan házasságot, amikor mást szeretett, miért menekült zugivászatba a rövidlátó nagynéni, miért gondolta magáról a csinos Alba, hogy õt nem lehet szeretni, miért karcolta össze a film elején valaki kocsiját és hasonlók - de ami fõleg nem volt egyértelmû, és a kritikák sem igazán utaltak rá, pedig elég markáns részét képezte a filmnek, hogy ugyan mi is alakulgatott a meleg Tommasso és a csinos Alba között, hiszen ha egy férfi valóban meleg, akkor nem viselkedik így egy nõvel) és a magyar cím sem igazán találó, szerintem.
radovan71 2012 aug. 02. - 01:56:05 Előzmény Nikinka
csodálatos film.Dráma és vérbõ olasz komédia egyszerre,felejthetetlen alakításokkal.A végén pedig a szürreális táncjelenet az abszolut össze nem illõ párokkal ,török nyelvû,de kicsit sem keleties zenére...csak ajánlani tudom.
9/10
Nikinka 2011 szept. 20. - 16:00:58 9/10
Szerintem ez egy kiváló film, csak ajánlani tudom, persze azoknak, akik igazi filmélményre vágynak! :)
10/10
tóbiás111 2011 szept. 03. - 18:20:23 10/10 Előzmény zsorda
Ha lemerészkednék a szellemi szintedre azt írnám: "Akinek ez nem tetszik, az egy idióta, minuszíkús impotens barom" De nem teszem. Sajnálom, hogy nem tetszett. Egyébként ha megértetted volna, tudnád, hogy itt nem a homoszexualitás, hanem a reménytelen szerelmi vágyódás áll a középpontban, a képi világa és a történet dramaturgiája is azt tükrözi. Az, hogy véleményed szerint buzi, akinek ez tetszik, egyszerûen minõsíthetetlen és szánalmas feltételezés. Viszont ez a kijelentés és éles kritika a film irányába lehet, hogy egy egyszerû pszichológiai jelenség, a látens homoszexualitás elkendõzésének megnyilvánulása részedrõl. Szerintem.
10/10
tóbiás111 2011 szept. 03. - 18:10:44 10/10 Előzmény szorokin
Ami megmagyarázhatatlan ok, az az, hogy nekik tetszett. Bevallom velük éretek egyet. Miért baj, ha másnak más véleménye van valamirõl? Nem értelek benneteket. Kategorikusan kijelenteni egy filmrõl, hogy szar? Nem lehet, hogy csak rosszakor talált meg vagy egyszerûen nem neked szól?
4/10
szorokin 2011 aug. 30. - 15:35:22 4/10
az imdb-s 7.0 már reálisnak tûnik, (ill reálisabbnak).
4/10
szorokin 2011 aug. 30. - 15:32:33 4/10 Előzmény zsorda
nem vagyok homofób, szeretem a jó Almodovar-okat, Özpetek-eket.
de szerintem a helyzet igenis az amit @zsorda írt: "z egy rendkívül rossz film volt. Sajnálom a rászánt idõt, és nem is értem hogy lehet ilyen jó a ratingje. Tuti, hogy akinek ez tetszik, az b*zi, és azért."

szóval ez egy meglehetõsen gyenge film lett, amelyet itt valamilyen "megmagyarázhatatlan" okból
itt felpontoznak a kommentelõk.
borovnica 2011 ápr. 13. - 20:25:19 Előzmény zsorda
Nekem tetszett, és lám, lám, én mégsem vagyok b.zi, már hogy a te szóhasználatoddal éljek. Ez egy remek film, amely úgy tud nagyon elkeserítõ dolgokról szólni (el nem fogadás, meg nem értettség, vaskalaposság stb.), hogy közben jókat nevet a nézõ és aki mindez mellett még az üzenetre, a mondanivalóra is figyel, akkor annak igazán nagy élmény lehet ez a film.
Én örülök, hogy láttam.
1/10
zsorda 2011 ápr. 11. - 13:05:30 1/10 Előzmény Második Mancika
Ez egy rendkívül rossz film volt. Sajnálom a rászánt idõt, és nem is értem hogy lehet ilyen jó a ratingje. Tuti, hogy akinek ez tetszik, az buzi, és azért.
10/10
FElepHánt 2011 febr. 04. - 16:56:52 10/10 Előzmény Gabriella54
Cudar dolog egy coming out, hát még ha egy kisváros nagypolgári családjában történik. Mint elõzõ filmjeiben, most is a szerelem fájó hiányáról, kínzó lehetetlenségérõl mesél, tetézve a rejtõzködés kényszerével. Kemény indítás után Ferzan Özpetek komikus elemekkel oldja a hangulatot, de nevetésünkre mindig komor lelki tragédiák vetnek árnyékot. Elena Sofia Ricci, a ma már semmiségnek tûnõ bakfiskori ballépése miatt vénlánnyá hibernált, még mindig elragadó szépségû dáma, alkalmi szeretõk és konstans alkoholizálás mámorában rövidlátóan szépítkezik, a nagymama esküvõjének ambivalenciája emlékképekben jelenik meg, de a fiúi másság áldozata az anya is, Ilaria Occhini, akiben Gaál Erzsébet vonásait ismerhetjük fel.

Érzelmi fogyatékos ítészek a rendezõ szemére hányják, hogy vígjátéki köntösbe öltözteti a húsba vágó konfliktusokat, - bizonyára így vélekednének a Vízkeresztrõl is, ha ma írná a derék William... Acélosan pragmatikus bátyjának mimóza-érzékenységû ellentéte, a lírai tekintetû Riccardo Scamarcio ábrándos bizonytalansága olyan veszélyes mélységeket sejtet, melyek bármelyik pillanatban végzetes fordulathoz vezethetnek. A rendezõ félelmetes biztonsággal találja meg szereplõit, a három római bájvirág, avagy a Buster Keaton-i mimikájú szolgáló puszta jelenlétével sorselemzéseket helyettesít, földöntúli nyugalmával most is kitûnik a Szemközti ablak férfihõse. A Dogmától a kamaraszínházi, Fellinitõl a befejezés békévé oldó össztáncát tanulta el, a szuggesztív realizálásban nagyszerû alkotótársat talált Maurizio Calvesi operatõrben. A konfliktust kirobbantó csúcsjelenetben, az ünnepi vacsoraasztal körül köröz vészjóslóan a kamera, ahogy a hamletien kigazdákodott, összevont temetési-esküvõi keringõt is bravúros természetességgel követi. Pasquale Catalanosi fülbemászó délolasz dallamossággal telíti az atmoszférát, de kiváló a groteszk képeket kísérõ pizzicatókban is, szerelmi zenéje pedig mindannyiunkból az eltemetett, csalódott vágyak fájó emlékét hívja elõ. Könnyû dolga van: áttetszõ nemességû arcélével, rebbenõ mozgásával Nicole Groimaudo örök idõkre képzeletbeli ideáljaink körébe istenül. Az örökölt gazdagság pénzcsináló kalodájába zárva, a kamaszos rombolás és a sebességmámor nihiljében végre megjelenik egy búskomor, magába zárkózó, izgalmas férfi, de õ sem egészen az...

A félénk simogatás, a hirtelen csók utáni tétova búcsúzás színészi-rendezõi remeklés, de ahogy hasonfekve a fövenyen, belenyugvó keserûséggel ismeri fel a valódi helyzetet, az a legmélyebb átélés lelki kitárulkozásának páratlan csodája. Nem vagy meleg? - de hányszor kell színt vallanod!?! Nem vagy boldogtalan? - de hányszor sírtál csaódottan!?! Elviseled-e a szívfájdalmat és a megkönnyebbült nevetést váltakozását? - Menj és lásd Ferzan Özpetek újabb mirákulumát...
Gabriella54 2011 febr. 03. - 09:58:08 Előzmény Második Mancika
Íme a szöveg :)

Cinquantamila lacrime non basteranno perchè,
musica triste sei tu dentro di me.
Cinquantamila pagine gettate al vento perchè
eterno è il ricordo, il mio volto per te.
Non ritornare, no tu non ti voltare, non vorrei mi vedessi cadere.

A me piace così, che se sbaglio è lo stesso, perchè questo dolore è amore per te.
Cinquantamila lacrime senza sapere perchè
sono un ricordo lontano da te.

Cinquantamila lacrime non basteranno perchè
musica triste sei tu dentro di me.
Non mi guardare, non lo senti il dolore, brucia come un taglio nel sale.

A me piace così, che se sbaglio è lo stesso, perchè questo dolore è amore per te.
A me piace così, e non chiedo il permesso, perchè questo dolore è amore



Amúgy ha csak a zenét akarod letölteni, a neten találsz ingyenes programot, ami a youtube-os dalokat mp3 formátumra konvertálja át!
Második Mancika 2011 febr. 01. - 16:56:51 Előzmény individualidentity
Jaj nekem folyamatosan ez a dallam van a fejemben, meg is tanultam olaszul az elsõ passzust !!!
Az iTunes-on nem lehet letölteni sajnos, és nem tudom, honnan lehetne megszerezni. Ha valaki tudja, akkor írja meg legyen szíves. Elõre is köszönöm!
Második Mancika 2011 febr. 01. - 16:41:29
Ez egy fantasztikusan jó film, nevettem és sírtam rajta ! Nem értem a korábbi hozzászólásokat a homoszexuálisokról, én itt csak a kiváló helyzetkomikumot láttam, a fiúk pedig kifejezetten aranyosak voltak. Nincs ezzel semmi gond.
virtualparticle 2011 jan. 31. - 19:37:00 Előzmény individualidentity
Tegnap este én is megakartam nézni, de már nem jutottam be az esti vetítésre :(
A teremben már nem volt hely.
1/10
ariskerase 2011 jan. 31. - 16:38:22 1/10
Gyenge gagyi film. 10/1.
individualidentity 2011 jan. 31. - 13:27:48
Tegnap este végre megnéztem én is. Nagyon tetszett!
A zene külön fergeteges. Legalábbis nekem nagyon bejön :)

http://www.youtube.com/watch?v=1kwvHXmvdps
tametta 2011 jan. 31. - 12:44:25 Előzmény mezsge
Bocs az elírásért, én spanyolos vagyok :)), de az olaszt is imádom!
8/10
daka25 2011 jan. 31. - 11:37:37 8/10
Hogy a filmrõl is essen szó: nekem nagyon tetszett a történet, rengeteg vicces szituáció volt, s csak néhol jött elõ pár klisés meleg témájú szituáció. A színészek tényleg jól hozták a karaktereket, bár a nagyi nekem néha túl sok volt, elég szájbarágós. A végén vártam a feloldást, meg nem is értettem a régi történet szereplõit. Mindezek mellett megható, vicces és még párszor megnézhetõnek tartom.
Összes hozzászólás