Színház

Szó és zene

zenés előadás, magyar, 2013.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Négy nagy magyar író - Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos, Spiró György és Závada Pál - olvassa fel egy-egy szabadon választott írását, három fantasztikus jazz muzsikus pedig zenével kíséri a felolvasásokat.
Nincs meghatározva a műfaj, a felolvasott szöveg lehet regényrészlet, novella vagy akár vers is. A felolvasások közben, kellő dramaturgiai pontokon megszólal a zene, hangsúlyozva, aláhúzva vagy akár ellenpontozva az elhangzott szövegeket. Az est két részből áll, mindkét részben két-két író olvas, majd a második rész végén, mindnyájan, mintegy fináléként, egy megadott témát dolgoznak fel.

Dés László az estről:
"Azt gondolom, hogy ez az est nagy ünnep lesz, a magyar kultúra ünnepe, sok drámával, humorral és zenével. Napjainkban egy ilyen kulturális eseménynek különösen nagy jelentősége van, hiszen túl azon, hogy nagy formátumú alkotók adják elő műveiket, a hagyományos irodalmi estekkel ellentétben itt az írók olyan írásaikat olvassák fel, melyek rezonálnak a korra, a pillanatra, amiben mindnyájan élünk. Ez a jelenidejűség nem mindennapi előadást ígér. A szöveg és zene párbeszéde, a zenészek reakciója csak fokozza, erősíti ezt az élményt."

A(z) Pesti Színház előadása

Stáblista:

Hozzászólások

10/10
elszabó 2014 márc. 19. - 23:31:20 10/10
Napjainkra rezonáló írásaikat olvassák fel a jelenkori magyar irodalom vezéregyéniségei, a felolvasások között pedig kiváló jazz zenészünk kisegyüttese festi alá a zenét. Závada a szlovákiai magyar területek '38-as visszatérésének turáni lózungjait szembesíti a '46-os népességcsere szlovák hívószavával: a hasonlóság fergeteges. Parti Nagy Hõsöm tere regénye a feltörése következtében egyre agresszívabbá váló galambvezérrõl aktuálisabb, mint keletkezésekor. Spiró nekem vulgáris és kilóg, de sokaknak tetszett az I. világháború lepacsizásáról elõadott telefon beszélgetés Miklós cár és Vilmos császár között. Esterházy arról sajnálkozik, hogy az egyre igénytelenebbé váló közönség az íróból is kiöli a szárnyalást. Nem gondoltam, hogy ilyen jó lesz - és ilyen szomorú. Mert ahogy Dés elmondta, befogadó híján ez volt az utolsó fellépés - a mûvész, ha nem nyal be, manapság nyugodtan megdögölhet...