Személy

Végvári Tamás

színész, narrátor, szereplő
Született: 1937. május 20. (Magyarország, Budapest)
Meghalt: 2010. május 16. (Magyarország, Budapest)

Budapesten született 1937-ben, 1962-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. 1962 és 1964 között a Pécsi Nemzeti Színház tagja, 1964-től a veszprémi Petőfi Színház művésze volt. 1969-től 1971-ig a Szegedi Nemzeti Színházban játszott, 1971-től tíz éven át a Thália Színház foglalkoztatta. 1981 és 1982 között a Nemzeti Színházba, majd a Katona József Színházban játszott, a teátrum alapító tagja volt. 1989-től tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 1990-től a Zeneakadémia tanára is volt. 1993 és 1996 között a Magyar Színészkamara ügyvivője, 1996-tól a Magyar Színész-kamarai Egyesület elnöke volt.


1997 és 1999 között a Magyar Színházi Társulat Vezetőségi tagja. 2004-től haláláig az Örkény István Színház tagja volt. Lírai alkatú művész, korábban romantikus hősöket ábrázolt, később inkább karakterszínészként tartották számon. Egyik legnagyobb színpadi sikere a Galócza volt. Sokat foglalkoztatott szinkronhang volt, mások mellett Al Pacino és Harrison Ford állandó magyar hangja, valamint David Attenborough természetfilmjeinek narrátora. Felesége Győry Franciska színésznő volt, két gyermekük született. 2010 májusában hunyt el, 72 éves korában.


Elismerései:
Jászai Mari-díj (1967)
Érdemes művész (1984)
Kiváló művész (2008)

Hozzászólások

artupku 2013 szept. 16. - 15:40:25
Többé nem nézek Pachino filmet magyarul.
lackaaaa 2012 márc. 03. - 13:00:39
Az Al Pacnio filmek nélküle nem lesznek az igaziak :/ R.i.p.
Csekély értelmû medvebocs 2010 nov. 28. - 15:30:18
Úr Isten hogy halt meg?
Neked meg igazad!
10/10
Gabriella54 2010 jún. 15. - 17:57:39 10/10
A port.hu már megint kiverte nálam a biztosítékot! Ekkora hibát hogy lehet elkövetni? Végvári Tamás színpadi szerepei között feltüntetik a 2010. június 18-án bemutatásra kerülõ Kihagyhatatlan c. darabot... De szép is lenne, ha felléphetne benne...
aboriginal 2010 máj. 26. - 22:23:03
Csodálatos hangja volt. Sokoldalú, izgalmas személyiség lehetett, gondolom, Minden tiszteletet megérdemel. Mutasson példát ez az alázatos színész, és a rivaldafénytõl távol álló színészi pályája.
indienemesh 2010 máj. 21. - 18:49:52
Szegény:( nagyon jó hangja volt. Hiányozni fog. Vajon ki tudja majd ilyen jól szinkronizálni Al Pacinót?
Costa Blanca 2010 máj. 20. - 14:14:03
Ma lenne a születésnapja!:-(

Nyugodjon békében!
mulao 2010 máj. 17. - 23:09:16
Már õ sincs köztünk.:( Egyébként az Állítsátok meg Terézanyut! c. filmben is volt egy nagyon kis szerepe. Abban a jelenetben, ahol László Zsolt karaktere elviszi vacsorázni egy kastélyba Kéki Katát, õ az egyik fejes.Jó hangja volt.
crazyforyou 2010 máj. 17. - 22:54:38
Nagyon meglepett és elszomorított a halálhíre.Nyugodjon békében!
Nagyon jó színész volt,csodálatos orgánummal.
10/10
döme1 2010 máj. 17. - 21:32:01 10/10
Nekem is nagy kedvencem volt. Nagyon szerettem a hangját. Ismét egy nagyformátumú mûvész hagyott itt minket.Nyugodjon békében!
tinodialfred 2010 máj. 17. - 16:11:49
Kedvenc! Hiányozni fog!
10/10
Gabriella54 2010 máj. 17. - 11:27:56 10/10
Számomra mindig az a tiszta tekintetû fiatalember maradt, akinek a Megöltek egy lányt c. filmben megismerhettük.
Tehetséges volt, szerény és alázatos - nagyon fog hiányozni :(
Alicante 2010 máj. 17. - 10:15:50
Nem gondoltam volna hogy már ennyi idõs volt. Csodálatos színész, versmondó volt a szinkronhangjáról már nem beszélve..
Hiányozni fog!

Nyugodjon békében!
Borella 2010 máj. 17. - 06:49:12
Istenem, hát õ is meghalt. Sorra mennek el a nagy öregek, nagy mûvészek, írók, rendezõk, színészek, az utóbbi pár évben arat a halál. Nagyon sajnálom, nekem mint nézõnek hiányozni fog a hangja, ahogy fiatalon elhunyt kollégái hangja is hiányzik a szinkron-palettáról, meg a színházi világból.
Jó színész volt és csodálatosan beszélt, kellemes és szép orgánuma volt.
Nyugodjon békében.
10/10
Gabriella54 2010 jan. 23. - 01:04:55 10/10
Bakter! Ilyen régóta nem volt hozzászólás? Pedig tavaly októberben mutatták be az Örkény Színházban a Macskajátékot, már akkor megérdemelt volna egy kommentárt :( Nagyon jó elõadás, VT valósággal lubickol a szerepben!
Zitike 2008 jan. 18. - 22:25:38
Attenborough filmeket ugyanúgy lehet látni manapság is, mint az én gyerekkoromban. De a napjainkban mûködõ kábelcsatornákon már Szersén Gyula a szokásos hangja -- bezzeg azelõtt...!
wulfgar 2008 jan. 18. - 16:28:02 Előzmény Zitike
Az igaz.. de én itt most az "Öreg" alatt Attenborough-ra gondoltam.. :)
Zitike 2008 jan. 16. - 22:26:56 Előzmény wulfgar
Farquaad nagyurat (Shrek -- magyar szinkron) vagy Louis Garát (Jackie Brown, De Niro figurája -- magyar szinkron) azért biztosan ismeri sok 20 év alatti is. ;-)
wulfgar 2008 jan. 16. - 16:29:45 Előzmény Zitike
Szerintem a mai fiatalok (kb. 20 évesig) már nem is ismerik az Öreget.. Bödõcs Tibi viszont még emlékszik rá, hála az Égnek! :) "deep int the forest.." :D
Összes hozzászólás